Mi történik, ha három kanál cukorral isszuk a reggeli teánkat? Szájnyálkahártya amiláz enzimjei a répacukrot kettéhasítják, és a cukrot  2-3 perc múlva a vérbe jut. Vércukorszint-mérő szenzorok találhatók a szerveztünk számos pontján, melyek azonnal jeleket továbbítanak idegrendszerünknek. A szénhidrát-anyagcsere egyik legjelentősebb szabályozója a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon, mely segíti a sejtek cukorfelvételét, és egyben a szervezet legnagyobb logisztikai menedzsere, mindent raktározni szeretne. Van továbbá egy azonnali inzulin-depo, mely azonnal mobilizálódik, ha a szenzorok a vércukorszint hirtelen emelkedését észlelik. Ezzel egyidőben hasnyálmirigyünk újabb adag gyártásába kezd, melyet 1-2 órás késéssel bocsát a véráramba, hogy a maradék cukrot is eltüntesse az erekből. Ez az oka annak, hogy kiadós étkezés – különösen szénhidrátban dús táplálkozást követően – 1.5 óra múlva álmosság, fáradtság tör ránk, és szinte ismét éhséget érzünk. Úgyanis, ha szervezetünk jól reagál az insulinra, akkor majdnem túlkorrigál, és a kívánatosnál alacsonyabbra eshet le a vércukorszintünk. De hova tűnik a glükóz? A sejteken találhatók kis csatornák, ezeken keresztül a sejtek inzulin segítségével felveszik, és felhasználják a glükózt energiatermelésre. Ha több cukrot ettünk, mint amennyire a sejteknek pillanatnyilag szükségük van, akkor ennek egy része a máj és a vázizomzat glikogénraktáraiba kerül, a maradékból pedig zsír képződik, amit a gondos logisztikus a zsírraktárainkba depozza. A főétkezések között elfogyasztott kis cukros kávé, “gyümölcsjoghurt”, egy-két keksz ezt a folyamat újra és újra kiváltja, folyamatosan magas inzulinszintet okozva.

Mi történik az étkezések között? A cukorszenzorok érzékelik a vércukorszint csökkenését, vázizmaink és májunk az azonnali szénhidrátraktárakhoz nyúl, majd csak jóval később indul el a zsírok mobilizálása. Ez a folyamat azonban sokkal időigényesebb, és sokkal rosszabb hatékonyságú eleinte. Különösen, ha edzetlenek vagyunk (zsírbontó enzimjeink inaktívak),  ilyenkor izmainkban tejsav és egyéb melléktermékek képződnek, hiszen eddig a szénhidrátokkal azonnal energiához jutott, és  ezzel párhuzamosan természetesen rohamosan csökkenni kezd  az izommunkánk hatásfoka is. Miért fontos mégis a mozgás? Mert az izmok inzulin nélkül is képesek zsírt használni, ehhez azonban trenírozni kell izmainkat, hogy a zsírégetéshez szükséges enzimek is edzésben legyenek, és megtanuljanak hatékonyabban zsírt égetni. Nem elég azonban a testmozgás, ehhez az is kell, hogy a finomított szénhidrátok bevitele csökkenjen.

A nyers élelmiszerek kivételével szinte már mindenben megtalálható a finomított cukor. Azonnal – már a szájnyálkahártyán keresztül – felszívódik, és jóleső szinte eufórikus érzést vált ki a vércukorszint hirtelen emelkedése. Tény, hogy az agy és a vörösvérsejtek csak glükózt, azaz a legegyszerűbb cukormolekulát tudják felhasználni, ők azonban insulintól függetlenül is képesek felvenni a szükséges mennyiséget. Ez azért még nem akkora dózis – még ha sokat is használjuk agyunkat -, hogy cukroznunk kellene bármit is. Úgyanis annyit, amennyit egy emberi agy elhasznál, azt bármiből képes fedezni a szervezet pillanatok alatt. Például a májban található glikogénraktárakból, ami egy azonnali glükóz-depo, ezeket a máj gondosan azonnal újra feltölti, akár összetett szénhidrátokból, akár zsírokból. Kóros éhezést kivéve, hosszú távon szénhidrát nélküli diéta nem működhet, aki azt állítja, az hazudik.

Miért gond tehát a sok egyszerű cukor fogyasztása? Mert, a hirtelen emelkedő vércukorszint  folyamatosan nagy mennyiségű inzulin termelését provokálja, és folyamatosan zsírraktározásra ösztönzi a szervezetet – különösen, ha nem mozgunk eleget. Ráadásul, a gyors inzulinválasz miatt ismét újra és újra éhesek leszünk. Hab a tortán, hogy zsírégető enzimjeink tartósan inaktívvá válnak, és csak a zsírdepoinkat fogják töltögetni. Hosszú távon a sejtek nem fognak az inzulinra megfelelő módon reagálni, azaz nem veszik fel a cukrot, és így étkezést követően a vércukorszint tartósan magas maradhat. Ezzel el is jutottunk a cukorbetegséget megelőző állapothoz.  A szervezet azonban kénytelen valahogy megszabadulni  a sok-sok keringő cukortól, kínjában kóros anyagcsereutakat próbál kitaposni, ezek a kényszerfolyamatok azonban olyan káros melléktermékek felhalmozódását okozzák, melyek többek között az érfalakat károsítják, érelmeszesedést okozva.

Ne felejtsük el, hogy az édes cukrokat nem csak mi szeretjük. A szájüregben élő fogszuvasodást okozó kórokozók is, de a tápcsatorna teljes szakászán élő, akár kilónyi mennyiségű baktérium is ezt fogyasztja előszeretettel. Felborul  ezek  normál egyensúlya, gombás betegségre hajlamosíthat, felszívódási zavarok miatti hiánybetegségek léphetnek fel, emésztési nehézségek keletkeznek, melyek a legváltozatosabb tüneteket produkálhatják: fáradékonyság, letargia, fejfájás. Ne felejtsük el, hogy immunrendszerük nagy része is a emésztőrendszerünkben található!

Tény, hogy egyik napról a másikra nem hagyható ki a teljesen a cukor az étrendünkből, hiszen idő kell szervezetnek, hogy a megváltozott étrendhez igazodni tudjon. Ésszerű mennyiségű gyümölcs fogyasztásával a szükséges mennyiségű egyszerű cukorhoz hozzájut szervezetünk. Hirtelen elhagyásával “elvonási tünetek” lépnek fel, fokozatosság elvének kell itt is érvényesülnie. A hirtelen drasztikus cukor megvonás esetén fáradékonyság, letargia, az izmok erőtlensége, idegesség, alvászavar, komoly koncentrációs zavarok léphetnek  fel, hiszen az enzimrendszer nincs kellően felkészülve a zsírégetésre. Az átgondolatlan fogyokúrák yo-yo-effektusa ezek után érthető. Nincs értelme egyik napról másikra hirtelen emelni a zöldség fogyasztásunkat és rostbevitelünket sem, hiszen a korábban már felborult baktériumflóra sem lesz képes az emésztést egyik napról a másikra megfelelően elvégezni. Kínos perceket, akár heteket okozhatunk magunknak. Fokozatos életmód váltással azonban a szervezet alkalmazkodni képes, és visszanyeri régi fényét. A levegőtől, víztől hízni addig biztosan nem fogunk, amíg fotoszintetizálni meg nem tanulunk.

Elkezdtem egy sorozatot a táplálkozással kapcsolatban, mit is jelent józan ésszel, szélsőségektől mentesen enni. Szerintem sokkal könnyebb egészségesebben élni, ha értjük a miérteket. Tapasztalataim szerint, nem vagyunk hajlandóak megváltoztatni étkezési szokásainkat, csak azért, mert az orvosunk azt mondja. Főleg, ha ő is elhízott, kiégett és rohan. Még adós maradtam a finomított cukorral. Talán ettől a legkönnyebb mentesíteni étrendünket. És talán ehhez ragaszkodunk a leginkább. A finomított cukorra egészen egyszerűen semmi szüksége a szervezetünknek, felesleges üres kalória. Ez nemcsak azt jelenti, hogy hízni fogunk tőle. Messze többről van szó, mint esztétikai vagy hiúsági problémáról. Többek között íny és fogászati problémák, károsodott bélflóránk miatti emésztési problémák, cukorbetegség. Miért is?

A finomított cukrokat (többnyire répacukor) szinte minden élelmiszeripart megjárt termékben találunk. Még a felvágottakban is. Agyrém. A gyerekek MADÁRTEJ ÍZŰ TEJITALT kapnak az oviban. Kérdem én, ez a termék most látott tejet vagy nem?  Szacharóz az van benne. A legtöbb gyümölcslének nevezet cukoroldat (12%-os gyümölcstartalommal, vagy kevesebbel) nem tudom mit keres a gyerekek étlapján. Meggyőződésem, ha a gyerek szomjas vizet is megissza. De a hideg tejet is. (laktózérzékenyek kivételével persze) Az anyatej számunkra nem édes, bár tartalmaz laktózt (mely édes ízében messze elmarad a répacukortól), és olyan bravúrosan megkomponált összetett szénhidrátokat, hogy bélflórájuk, garatflórájuk tökéletesen egészséges maradhat amíg…. Nem szocializálódik. Kizárólag anyatejen 6 hónapig kitűnően fejlődnek, és gondosan végzett hozzátáplálással 1 éves korukig szinte nem esznek répacukrot. (gyümölcs, főzelék, víz,anyatej, liszt) Mi történik akkor?

A finomított répacukor (egyszerű szénhidrát) a legnagyobb mennyiségben árusított legális drog. Kínkeservek árán tudunk lemondani róla, annyira hozzászoktunk. Ha egyik napról a másik teljesen kihagyjuk étrendünkből, szinte sóvárgásszerűen keressük a forrást. Bár az édes íz élvezete szinte egyidős az emberiséggel, néhány száz évvel ezelőtt nem létezett finomított cukor, később is kis mennyiségben fűszerként használták, ára az aranyéval vetekedett. Helyette mézet, és aszalt gyümölcsöket alkalmaztak. 1800-as évektől követve rohamosan egyre többet fogyasztunk belőle. Csak az utóbbi száz évben 4-szeresére nőtt az 1 főre jutó fogyasztás. Jelenleg 40 kg-ot (!) fogyasztunk el évente fejenként. Iszonyú szám. (Persze van aki, egy részéből szeszt főz, ha azt fogyasztja, az sem sokkal jobb.) Ellentétben néhány önkéntes diétaguru állításaival, szénhidrátot enni kell, hiszen kizárólag húson – ami kvázi fehérje és zsír – senki nem él. Ha Béres Alexandra eszik tejterméket már fogyaszt is szénhidrátot, még pedig laktózt biztosan, vagy  ha almát eszik fruktózt vesz magához.

A lényeg: 50-60%-ban szénhidrátból fedezzük energiaigényünket. De nem mindegy milyenből. Az emberi szervezet számára emészthető szénhidrátok egyik fajtáját képezik az egyszerű cukorfélék: répacukor (szaharóz), malátacukor, szőlőcukor (glukóz), tejcukor (laktóz), gyümölcscukor (fruktóz). Ezeket a szervezet optimális esetben egyetlen enzim segítségével azonnali felszívódásra alkalmassá képes tenni, azonnal tápanyagot biztosítva a sejteknek. A másik csoportot a keményítők (összetett szénhidrátok) teszik ki, a gabonafélék, rizs, burgonya, száraz hüvelyesek, szójabab szénhidrátjai. Ezeket a végeredményben egyszerű cukormolekulákból álló láncolatok, bonyolultabb, elágazó felépítésük révén nehezebben, több enzim közreműködésével, több lépcsőn keresztül bomlanak le az emberi szervezetben, így lassabban kerülnek a vérbe, nem okoznak olyan hirtelen insulinszint emelkedést. A számunkra emésztetlen rostok is végeredményben összetett szénhidrátok, csak szervezetünkben, bélrendszereünkben nincsenek jelenek azok az enzimek és mikroorganizmusok, amelyek képesek lennének hozzáférhetővé tenni számunkra. Az emészthetetlen szénhidrátok egyik csoportját képezik a vízben oldható pektinek, amik főleg – de nem kizárólag – a gyümölcsökben található meg, a másik csoport a vízoldhatatlan cellulóz, főleg a hüvelyesek, főzelékfélék sejtfalát képezik, és az emberi bélrendszer képtelen a felhasítására, kvázi balllasztanyagként kiürülnek. (A túlzásba vitt rostfogyasztásnak is vannak hátrányai, az is megérne egy misét.)

A különböző összetett szénhidrátot tartalmazó alapanyagok összehasonlítására alkalmas lehet a glikaemiás index. Nem teljesen tökéletes, de jobb híján segít eligazodni a táplálkozás tudományi útvesztőkben. A Glikémiás index azt mutatja meg, hogy a különböző szénhidráttartalmú élelmiszerek milyen gyorsan szívódnak fel a bélrendszerünkből, és milyen gyorsan emelik a vércukorszintet.

A durumbúza különleges olyan szempontból, hogy keményítője nagyrészt amilóz, szemben a többi lisztfajtával, melyek amilopektint tartalmaznak. Az amilózt sokkal lassabban bomlik le  a szervezetben, mert egyenesláncú, és sokkal kevesebb helyen tud az amiláz nevű emésztőenzim rákapcsolódni, hogy szétaprítsa a szénhidrátláncot, rövidebb a szervezetünk számára felhasználásra alkalmas részekre. A tönkölybúza magasabb 18-20% fehérjetartalmával élettani szempontból egészségesebb, különösen a teljes kiőrlésű fajtája. (Aki sütött már vele, tudja, hogy sokkal nehezebb a tésztával bánni, és több nedvességet is vesz fel, ráadásul morzsalékosabb lesz a végeredmény is. Ezért a sikerélmény javítása érdekében vegyesen használom a fehér és barna változatát a receptől függően.)

A fogyókúrázók számára az extrudált kenyerekkel kapcsolatban annyit, hogy gyártásuk során olyan eljárást alkalmaztak, mellyel a keményítőt emésztőenzimek számára könnyebben hozzáférhetővé tették. Ez azt jelentik, hogy gyorsan szölőcukorrá bomlik, azaz gyorsan emeli a vércukorszintet, ami tudjuk, hogy magas insulinszintet eredményez, annak minden következményével.

Mi történik, ha három kanál cukorral isszuk a reggeli teánkat?  folyt. köv.

Már tudom miért aludtam olyan hatalmasakat 20 éve falun a nagyinál. Nagy ingaóra és a kakas kukorékolása jelezte az idő múlását a vaksötétben. Sokáig TV sem volt, a hálószobában még konnektor sem. Egy 40 W-os izzó jelentette a világítást, de azzal is spóroltak az öregek. Azt sem tudták mi az a telefon, vagy elektromos tűzhely. Sparhelt volt, és a falu vezető PR-osa, Mariska néni szállította a legfrissebb híreket. Hűtő helyett a kert végi jó hideg pince állt rendelkezésre (nem is volt nassolás egész nap), boiler helyett kályhán melegedett a fürdővíz – nyáron az udvaron naphővel.

Nagy árat fizetünk a mai kényelmünkért, többszörösen is. Először kifizetjük az árát, majd a működtetésért, (globálisan a növekvő CO2 emisszio következményeit), és évtizedek múlva a láthatatlan egészségügyi következményeit. Ma már lassan nincs olyan pont a Földön, ahol valamilyen mesterséges sugárzás nem fordulna elő. A Föld természetes háttérsugárzása relative állandó, frontok viharok idején nagyságrendekkel emelkedhet, melyet állati, emberi szervezet egyaránt megérez, szerencsére rövid ideig vagyunk kitéve ekkora térerősségnek. Sokkal alattomosabbak a bennünket folyamatosan érő mesterséges elektromágneses sugárzások, különösen otthonainkban a testközeli berendezéseink ártalmasak ránk. Nem az általuk keltett hő, sokkal inkább a bennük folyó elektromos áram (a töltéssel rendelkező részecskék mozgása miatt) keltette elektromos tér (különösen a feszültség alatt álló elosztók, hosszabbítók környezetében), és mágneses mező (távvezetékek, transzformátort tartalmazó háztartási berendezések) miatt. A magasabb frekvenciákon (wifi, mobil) már vezetékre sincs szükség, az általunk előállított mikrohullámok elektromágneses sugárzás formájában terjednek tova, durván beleavatkozva a szervezetünk érzékeny bioáramaiba.

A mobil ráadásul pulzáló (hirtelen lökésszerű impulzusok) magas ferkvenciájú sugárzása miatt váltózó elektromos erőteret kelt, tetőzve azzal a ténnyel, hogy a mobiltelefont állandóan testközelben tartjuk. A mikrohullámú sütő sem csak a kiszivárgó sugárzás miatt veszélyes, mert – néhány gyártó kivételével – nem fordítanak elegendő figyelmet a megfelelő szigetelésre, hiszen a megnövekedett költségek miatt eladhatatlanná válnának. A mikrohullámú sütők közelében – a benne lévő transzformátorok miatt – kikapcsolva is bőven határérték feletti elektroszmog mérhető, a bekapcsolással egyidőben a térerősség hirtelen megnő. Legalább 3 méter távolságot érdemes tartani, és minél rövidebb ideig kellene használni, és várni fél percet a kinyitásával. A kampányoknak engedve lelkesen lecseréltük a hagyományos izzókat, kompaktfénycsövekre – anélkül, hogy tájékoztatták volna bennünket, hogyan használjuk okosan ezeket. Honnan kellene tudnunk azt, hogy ezek jelentős sugárzást bocsátanak ki, ezért jobb, ha nem használjuk olvasólámpában, gyerekeink íróasztalán a fejük közelében. Nem hangsúlyozták azt sem kellően, hogy szelektíven kellene gyűjteni ezeket – lehetőleg a vásárlás helyszínén.

Valószínűleg különböző mértékben vagyunk érzékenyek az elektroszmogra, gyerekeink pl. a vékonyabb koponyacsontja miatt a mobil hőhatásának is jelentősebben ki vannak téve, illetve hallójáratukon át a hajszálvékony dobüreg falain keresztül szinte akadálytalanul hatol agyukba az elektromágneses sugárzás. Észre sem veszük, és “okostelefonjaikon” órákat játszanak vagy interneteznek. Az élettartamunk során ezek a hatások összeadódnak. Mi kb.15 éve vagyunk fokozottan elektroszmognak kitéve, csemetéink azonban bele születtek, és sajnos a mesterséges sugárzások mennyisége csak növekedni fog. A bécsi Orvosi Kamara például kampányt indított a lakosság tájékoztatására, hogy az emberek tisztában legyenek a lehetséges veszélyekkel. Az ipari szektor törekvéseiben, vagy politikai szándékban nem bízhatunk, ahogy az elektronikai ipar által támogatott “kutatások” eredményeiben sem.

Mindenesetre érdemes alaposan átgondolni a gyerekszoba berendezését, illetve azt is, hogy hol húzódnak a fontosabb elektromos vezetékek. Az elektromos térerő a távolsággal jelentősen csökkenthető, az ágy áthelyezésével vagy a szobák felcserélésével javítható a helyzet. Az utcai légvezetékek esetén a hálószobákat érdemes a legtávolabbra költöztetni. A mágneses tér még nehezebben küszöbölhető ki, áthatol a falakon is, ezért azt sem árt megnézni, mi van a falunk túloldalán, vagy a szomszéd lakásban. Érdemes lenne száműzni minden elektromos berendezést a hálószobáinkból, mobilt, elosztókat, kábeleket, és áramtalanítani mindent, amit lehet. A hűtőtől 2 m távolságot érdemes tartani, TV-nél 3 métert.( !)

Kinek lenne érdeke bizonyítani elektromos berendezéseink ártalmasságát? Kinek lenne feladata? Az ÁnTSZ-nek, a Fogyasztóvédelemnek, vagy a villamosenergia-szolgáltatónak? A jelenlegi jogszabályi környezet nagyságrendekkel magasabb határértékeket enged meg, mint a svéd, vagy német szabványok. Mi hiába is reklamálunk. (USA-ban pereket is nyertek betegek az áramszolgáltatóval szemben.) Abban sem vagyok biztos, hogy tudatos vásárlóként mindenhol korrekt tájékoztatás kapnánk elektromos berendezés vásárlása során, és abban sem, hogy bárki is ellenőrzi a gyártó által közölt értékeket. Úgy érzem, nem mehetünk el egy vállrándítással a tény fölött, hogy a növekvő elektroszmog évtizedek alatt milyen egészségkárosodást okoz. Csak növekszik az “idiopathiás betegségek” száma, amely jól hangzik az orvos szájából, ha nem tudja mi okozta.  Tegyünk meg mi, amit lehet….

“Megfulladunk a sugárzások tengerében. A mobiltelefonnal besugárzott agy az emberiség legnagyobb kísérlete. A számlát csak pár évvel később kapjuk meg.” (Prof. DR.Leif Salford)

Folyamatosan jelet bocsát ki, közben fejünk erősítőként részt vesz a jel továbbításában. Szerencsére nincs mobilom, de a mikrótól még nem sikerül megválnom. A gyerekszoba berendezése kapcsán kezdtem egyre inkább beleásni magam, milyen káros hatások érnek bennünket épületeinkben. Sok olvastam el ezekkel kapcsolatban, és rá kellett döbbennem, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal inkább odafigyelnek arra, hogy milyen vegyszerek (tisztítószerek, festékek), milyen sugárzások vesznek bennünket körül otthonainkban, mennyire egészséges az a levegő, amelyet kisgyerekeinkkel együtt otthonunkban beléglezünk. Biofizikán oktatott némi elméleti tényen kívül, nem foglalkoztunk az egyetemen sem az elektroszmogról, sem annak egészségre gyakorolt közvetlen hatásairól.

Mi az az elektroszmog? Az emberi szervezetet érő láthatatlan, mesterségesen létrehozott láthatatlan változó, vagy állandó elektromos és mágneses terek, valamint rádiofrekvenciás sugárzások okozta terhelések összessége. Főleg az utolsó egy-két évtizedben az elektronikai ipar vívmányai szó szerint szinte ellepték otthonainkat. Gyerekeink már ebbe születnek. (Gondoljunk csak a kiságyak testközeli bébiőreire.) Villamosvezetékek hálózzák be utcáinkat, nemcsak a városokban, de a falvakban is. A nap 24 óráját elektromos térben töltjük, átjátszók, antenna-hegyek,  erősítők, rádiófrekvenciás adótornyok, villamosvezetékek. Nem hasonlíthatjuk ezeket a hatásokat a Föld természetes mágneses mezejéhez, mert ahhoz több ezer év alatt alkalmazkodhattunk, és relative állandó.

Amiről nem tudunk, az nem árt nekünk. Ez a felfogás jellemző gondolkodásunkra. Amit nem látunk, annak nehézebb elhinni a létezését, ezért jobb, nem tudni róla. Aztán, ha ott baj keressük az okokat, ki a hibás. A folyamatos elektromágneses sugárzás egészségünkre gyakorolt hatásairól folyamatos vita folyik: egyik oldalon a szolgáltatók, az elektronikai eszközöket gyártók cégek, másik oldalon a tudósok, kutatóorvosok. Már nem is annyira az a kérdés, hogy káros-e az elektroszmog vagy nem, sokkal inkább az egészségre ártalmas sugárzási határértékekről nem sikerül megállapodni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyságrendbeli különbségek vannak az álláspontok között, az is egyértelmű kik ragaszkodnak az alacsonyabb megengedhető határértékekhez. A elektroszmog, mint szervezetünkre ható potenciális veszélyforrás, élettani szempontjából drasztikusan gyorsan keletkezett, és még messze nincs vége az elektronikai fejlődésnek: egyre magasabb frekvenciákon, egyre gyorsabb adatátvitellel, egyre nagyobb teljesítményű eszközökkel. Megfigyelték például svéd kutatók, hogy a nagyobb teljesítményű mobiltelefonhálózat kiépülésével a rákos megbetegedések száma megemelkedett az országban, sőt azt tapasztalták, hogy még magasabb volt a megbetegedések száma a ritkán lakott területeken, mert a hálózat lefedettségének egyenlőtlensége miatt ezeken a területeken erősebb jelet használnak a készülékek – gondolom a hálózatot keresve.

Klasszikus orvostudománnyal átmosott agyam – bár már sokkal többet kételkedik a megdönthetetlennek hitt tudományos tényekben – nem tud teljesen elrugaszkodni a élettani, kórélettani, anatómiai tapasztalatoktól és a józan észtől. Orvosként egy pillanatig sem gondolom, hogy az elektroszmog nem hatna ránk. Már szinte mindenki elhiszi, hogy például az időjárási frontok befolyásolnak bennünket, pedig nem látjuk őket, de hatásait érezzük. Mindenki látott EKG (elektrocardiographia) regisztrátumot, mely a szívizomzat elektromos tevékenységét mutatja, lelkiállapotunk, testhelyzetünk is befolyásolja a görbét. Az agyunk, idegrendszerünk sok millió neuronja(idegsejtje) gyakorlatilag egy kis elektromos hálózatként jön ingerületbe, információt továbbítva szerveztünk többi sejtjének. Az EEG (elektroencephalográphia) agyunk elektromos regisztrátuma. (Megfelelő erősítés, és technika kérdése csupán testünk valamennyi (!) sejtjéről vezetünk el feszültséget.) Ha tehát egy elektromágneses mezőbe kerül ez az “elektrolithalmaz” elenyésző a valószínűsége, hogy egyáltalán nem hat rá. Nem is feltétlenül a nappalokkal van baj, hanem az éjszakákkal, amikor jó esetben 8-10 órát egy helyeben tartózkodunk, szerencsétlenségünkre éppen egy elektomágneses buborékban. És van egy profi fémrugós ágymatracunk is, fal mögött elektromos vezetékekkel, ablakunk előtt villamos “vezeték-erdővel”, néhány antennával. Ha láthatóvá lenen lehetne ezek tenni – mint kis lézersugarak – meglepődnénk, azt hiszem, milyen erővonalak kereszttüzében “pihenjük ki” a napi stresszt. Alvás közben változó agyi hullámok regisztrálhatók EEG során, érdekes lenne vizsgálni ezek változását bekapcsolt TV, wifi, mobil mellett. Az már orvosi körökben is régóta elfogadott tény, hogy a leukaemia (véralakos elemeinek daganatos betegsége) összefüggésbe hozható elektromágneses hatásokkal. Befolyásolja melatonin termelésünket is, mely sok egyéb, még kevéssé ismert hatásai mellett az immunrendszerünkre, az agy alvás-ébrenlét szabályozási központjára, valamint hangulati életünkre van befolyással. (nem feltétlenül a telefonálás során keletkező hőhatás a legveszélyesebb)

Meglepődtem – megdöbbentem, hogy Magyarországon többet költünk gyógyszerre, mint élelmiszerre. (nem is tudom miért lepődtem meg) Fejfájás, álmatlanság, szorongás, krónikus fáradság miatt a legkönnyebb a pirulák lenyelése, pedig sok esetben nem ad egyhülést, megoldást semmiképpen sem. A mai egészségügyet tekintve megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Jobb, félni….  folytatás…

Mindenki hallott már az E-számokról, a mesterséges adalékokról.  Néha a média is felkapja a témát, megszólal néhány ÁNTSZ-es (most már OTH?), élelmiszeripari tudós, hogy valójában ekkora mennyiségben nem káros, sőt…csak arról nem szól a fáma, hogy nem csak abban a termékben található meg az adott vegyi anyag, hanem nagyon sok más termékben is, sok egyéb másik mellett. Számos adalékról derült ki időközben, hogy mégis káros. Bocs. Állatkísérletekben nem volt az. Ez azt jelenti szegény patkányok nem fordultak fel azonnal. Kiváncsi lennék, hogyan vizsgálják náluk a hiperaktivitás tüneteit, vagy a vegyszerek rákkeltő hatásait, amihez mondjuk hosszú évek összeadódó hatásai szükségesek., szegény rágcsáló meg sem éri. Igen, valóban akad néhány ártalmatlan adalék is, pl. a CO2, karamell, aszkorbinsav. De nagyon sokat  - pl. a színezékek közül – teljesen feleslegesen használunk, csupán vásárlásösztönzés. Persze tudom, hogy a szemünkkel is eszünk, és mindent el kell adni. Valóban mindenki feláldozható a profit oltárán?

Nagyon sokat hallunk manapság a “hiperaktívnak ” titulált gyerekekről, ráfogják a szülőkre, nevelési hiányosságokra stb. Egyre több kutatás felveti azonban az élelmiszeradalékok (azoszínezékek, natrium-benzoát, azaz E104, 110,122,124,129) oki hátterét. Figyelemzavart, hormonális működési, hangulati zavarokat válthatnak ki, egyéb más a növekvő szervezet számára különösen káros hatások mellett. Beszélhetünk a gyermekkori elhízás oki hátereiről, megzavarják a normális éhség-jólakottság központ működését, a szükségesnél nagyobb mennyiségű élelmiszer felvételére ösztönözve csemetéinket. (chipsek, színes rágcsák, cukrok, színes cukros üdítők). Daganatokról nem is beszélve.

Valamikor ott kezdődhetett el a mesterséges táplálékok diadalmenete, amikor az 1970-es években az anyukákat meggyőzték arról - tisztelet a kevés kivételnek – , hogy a tápszer sokkal jobb az anyatejnél, és lelkiismeretlen anyaként ártanak is a csecsemőnek, ha anyatejjel táplálják. Aki már készített valódi gyümölcsből – valóban 100%-os ivólevet -, az tudja, hogy milyen barna, zavaros lé jön le, de legalább valóban gyümölcsízű lesz az eredmény, ráadásul nem is fog sokáig elállni. Legközelebb már érezni lehet az olcsón, szép dobozban árult 100%-osnak titulált löttyökön, hogy milyen messze állnak a valódi gyümölcslevektől. A mesterséges színezőanyagokkal kapcsolatban (E100-E180) megtévesztő lehet, hogy gyakran természetesnek színezéknek nevezik őket, de valójában durva vegyi módszerekkel vonják a ezeket az anyagokat, így vajmi kevés köze lesz a természeteshez. Nagyon sok közülük komoly allergiás panaszokat vált ki. Az állományjavítók, csomósodásgátlók, savanyúság szabályozók  (E400-E586) elfedik a nyersanyagok minőségbeli hiányosságait, vagy az ócska feldolgozási technológia során keletkezett eladhatóságot negatívan befolyásoló változásokat, és nem mellesleg túlfogyasztásra ösztönöznek. A glutamátok (E600-E 620) ízfokozóként szinte mindenben megtalálhatók – fejfájást, hát és vállövi fájdalmat, mellkasi panaszokat okozva. Étvágyat, sóvárgást vált ki mindenkiben. Ez a kóla titka is.

A tartósítószerek (E200-E298) minden feldolgozott élelmiszerben megtalálhatóak, ráadásul nem is kötelező feltüntetni őket, ha más adalékkal együtt került az élelmiszerbe. Ma már a felvágottak 60% páclé – értsd nitrites só (E249-252) – melyben a nitrittartalom 10-szerese a kútvizekben megengedett határértéknek. Józan felfogóképességemet meghaladja, hogy a kútvízből tilos inni 0,5 mg/l nitrit határéték felett, akkor 10-szeres koncentrációban miért ehetem/ném meg ugyanazt húskészítményekben, töltelékárukban, sonkában, sajtban. Mindenesetre szép színe lesz a húsnak – mivel reakcióba lép az egyébként emberben is megtalálható izomfehérjével a  myoglobinnal, és nem mellesleg a páclé növeli a töltelék súlyát is. Tiszta haszon. Azért, hogy a vegetáriánusok se örülhessenek, –  a termelés helyétől függően legmagasabb koncentrációban – a leveles zöldségekben 100-1000 mg/kg mennyiségben is megtalálható a nitrát, mely szinte 100%-ban felszívódik bélrendszerünkben, és a vegyhatástól függően N-nitrozo vegyületekké alakul, melyek már régóta ismert rákkeltők (gyomor, hólyag). Akár csak a benzoesavak sóiból (E 210-E213) például aszkorbinsavval (E300) képződő benzol, mely májkárosító, ismert rákkeltő, és egyébként allergizál. A szulfitok (E220-E228), mely kén-dioxid és kénessavak sói – legősibb adalékanyagok- fejfájás, asztma, emésztőszervi panaszok okozói lehetnek. A szintén “kedvelt” natrium-szorbát (E 201) régóta ismert teratogén, azaz magzatkárosító.

A másik vesszőparipám a fogyókúra témaköre. A “light” termékek sora önbecsapás, önámítás. Ezeket a “fogyókúrás” termékeket mesterséges adalékokkal teszik elviselhetőbbé, például a zsírok, mint természetes emulgeálószerek helyett kell egy halom adalék, hogy pl. a 0%-os “joghurt”-nak  legalább joghurt-szerű állaga legyen, a cukor helyett mesterséges édesítőkkel pakolják tele, hogy lenyomják a torkunkon. A szervezetünk nem hülye, nem olyan, mint agyonmosott tudatunk. Nem csupán a kalóriák abszolút összege számít. Szervezetünk ízek, rágás, nyelési élmények, gyomor mozgásai révén is tájékozódik, és a beérkező információk alapján étkezésnek minősít – azaz insulint választ ki, vadul emésztőnedv termelésbe kezd minden esetben -, ha a natúr vízen kívül egyéb kerül tápcsatornánk bevezető szakaszába. Ekkor szoktuk mondani, hogy  ”engem még a levegő is hízlal”. Mi tehetünk tehát?

Legyünk tudatos vásárlók. Minél kevesebb feldolgozott élelmiszert vegyünk, minél több mindent együnk nyersen, vagy készítsünk el mi magunk, és fokozatosan szoktassuk vissza ízlelőbimbóinkat a természetes ízekhez. Legyünk bölcsek és leleményesek, mint nagyanyáink. Gyanús minden, aminek hosszú a szavatossági ideje, amiben sok adalék van, amiről elsőre nem ismerni fel mi az, milyen állati vagy növényi részből áll. És mindezek ellenére is frusztrál a tudat, hogy a leggondosabb odafigyeléssel sem tudhatom mindig, hogy éppen mit veszek. És arra sem vehetünk “mérget” – szó szerint – hogy valóban az van a termékben, amit a csomagolásra írnak.

Gyönyörű citromot vásároltam a gyümölcsleveshez a héjáért, és teljesen véletlenül olvastam el a 2×2,5 cm méretű címkét, miszerint 4-5 féle vegyszerrel kezelték, és 0,5 mm-es betűmérettel szerepelt rajta, hogy héja EMBERI fogyasztásra nem alkalmas. Marhajó. Vajon hányan használják fel olvasatlanul a citrom héját, és hányan vannak, akik esetleg nem nagyítóval járnak bevásárolni?

Igyekszem odafigyelni minél kevesebb adalék kerüljön asztalunkra, és minél kevesebb feldolgozott élelmiszert vegyünk. Borzasztóan felbosszantott, amikor egy bevásárlóközpontban közel egy órát töltöttem a pékáruknál, olyan kenyeret keresve, ami valóban csak 4 összetevőből áll. Arról nem is álmodom, hogy valóban teljes kiőrlésű legyen, ne csak barnára színezett. A sótartalmát már nem is figyeltem. Ráadásul az összetevőket csak csomagolt termékekre kell ráírni – ha jól tudom. A kenyér pontos összetételét nem köteles egyetlen gyártó sem megadni, mert az üzleti (ipari) titoknak minősül. Kvázi ellenőrizni sem lehet őket. Szóval azóta csak lisztet veszek.

Ezért lepődtem meg, amikor a fiam egyik nap sírva jött, hogy fájnak az ujjai és krémezzem be. És a lábát is. Szakbarbár “orvosanyja” először nem hitt neki – szokás szerint. Ekkor még semmi nem látszott a bőrén, de pár perc múlva végtagjai duzzadtak lettek, vörösek, és hamarosan megjelentek a tipikus csalánkiütések. Egész nap testszerte újabbak és újabbak jelentek meg. Végig gondoltam minden lehetséges okot. Csak a kertben termett nyers, illetve otthon készülő szokásos élelmiszereket evett. Legalább is akkor azt gondoltam. Mosópor, öblítő is ugyanaz. Az aggódó hozzám forduló szülőknek is mindig azt mondtam, ők fogják megtalálni az okot. Estére eszembe is jutott. Búcsú volt, és nosztalgiából az apjával vettek egy vattacukrot!!! Banánízesítésűt. ÉN gondoltam, hogy nem fog ízleni a fiamnak, ragacsos, édes, nincs ilyenekhez szokva. Kb. 2 csipetnyit evett. Ennyi elég volt. Lelkiismeretlenül használt élelmiszerszínezékek úton-útfélen.

Az ipari élelmiszertermeléssel együtt megjelent, és gyakorlatilag szinte elkerülhetetlenné vált a tartós élelmiszereink  mesterséges adalékokkal történő elárasztása. Pár évtizede még elképzelhetetlen volt télen paradicsomot látni, banánt viszont csak decembertől februárig lehetett kapni – feliratkozással. Nagyon helyesen, hogy tavasztól-őszig idénygyümölcsöket együnk – ha már megterem kishazánkban. Ma már minden mindig kapható, szinte csak ár kérdése. Hasonló a helyzet a húsfélékkel is. Nagyanyáink idejében  praktikus okokból télen volt disznóvágás, mert addigra hízott meg a biokukoricán, moslékon – háztartási hulladékot is felhasználva – tartott választási malac, és praktikusan a hideg miatt nem kellett a megromlástól sem tartani. Karácsonyra volt kocsonyahús, és disznósült szilveszterre. Aztán beiktattak egy kis böjtöt is, nehogy idő előtt feléljék a tartalékokat, és a földeken a kemény fizikai munkák idejére maradjon a húsfélékből,mert krumplin és főzeléken nem lehet aratni. A ház körüli baromfiak azért folyamatos utánpótlást biztosítottak, mindig frissen vágva – szigorúan tartósítószer mentesen. A tyúkhúslevesnek sem az ételízesítőktől volt jó íze, és sárga színe. Az édességek sem voltak se szépek, se színesek, de kemények és rágósak. És mindenképpen természetesek.

Mindig gyanús, ha hosszú a szavatossági idő, és túl sok minden van a csomagolásra írva. Gyanús, ha a tejtermék nincs a hűtőpultban. Tudom, hogy nem tarthatunk otthon tehenet, és rohanó világunkban örülünk, hogy pár falatot tudunk ebédelni. Ma már tudom, hogy nem innék pasteurizálatlan tejet – TBC-től, agyhártyagyulladástól tartva-, de azt sem hiszem el, hogy hőhatására nem módosulnak a hőérzékeny fehérjék a tej természetes ízét, állagát megváltoztatva. Persze nem szeretnék gombával fertőzött gabonából sem kenyeret sütni. Felfogom, hogy kompromisszumokat kell kötni. De feltétlenül a legolcsóbb – valódi humán vizsgálatok nélküli – adalékokkal kell teletömni gyerekeink számára az édességet, cukorkát? Lelkiismeretlen, profitorientált ipari termelés érdekében minden és mindenki feláldozható?

Ízfokozókkal, színekkel túlfogyasztásra ösztönöznek bennünket.  A magzati köldökzsinórvérben már 20-30 adalékot, mesterséges színezéket, tartósítószerek maradványait mutatták ki kutatók. Nem lehet elég korán kezdeni a mérgezést… folytatás..

“Mindenki sokáig akar élni, de senki nem akar megöregedni.” - tartja a mondás. Régóta kutatjuk  mi a hosszú élet titka, génekben, táplálkozási szokásokban – ki borban, ki pálinkában – keresi a receptet. 1921-ben indult az USA Stanford Egyetemén egy nagy esetszámú kutatás, mely elsősorban azt vizsgálta, milyen kapcsolat van a személyiség és az egészség, illetve a különböző személyiségtípusok  és  a bejárt életút között. 

Már Hippocrates i.e. 400 körül 4 személyiségtípust különített el, és ezek alapján próbált betegséghajlamot társítani a különböző temperamentummal bíró személyekhez. A flegmatikus (“lassan járj tovább élsz”) ember nyugodt, elégedett az élettel, megfontolt, békés, kissé lusta, időnként bizonytalan, szemben a kolerikus típussal (“született vezéregyéniség”), aki végletekig hű az elveihez, nyugtalan, kitartó, ingerlékeny, indulatok, heves érzelmi reakciók jellemzik. A melankólikus jellem (“típikus gondolkodó”) inkább túlérzékeny, empatikus, csendes, önmagába forduló, inkább pesszimizmusra hajló, ellentétben a szangvinikus típussal (“nagy kanállal habzsolja az életet”), aki társaságfüggő, vidám, bizakodó, humoros, bőbeszédű, és meglehetősen könnyelmű. Galenus e viselkedésmintákhoz kapcsolta a szervrendszerek megbetegedéseit, így a flegmatikus embert a emésztőrendszer, nyirokkeringés megbetegedéseire tartotta hajlamosnak, a kolerikust epe és izületi bántalmakra. Tana szerint a melankólikus embert szorongásra, depresszióra való hajlam jellemzi és egyéb elsősorban idegrendszeri bajok, a szangvinikus típus nagy eséllyel betegszik meg szív -és érrendszeri betegségben.

A pszichoszomatika megkülönböztet “A” típusú személyiséget, a (“menedzser típust”) – mely azonban kissé félrevezető elnevezés manapság. Bárki lehet túlhajszolt, túlzottan versengő, és sokan vannak, akik képtelenek pihenni, lazítani, kikapcsolódni. Hirtelen indulatok, kitörések jellemzőek. Munka tölti ki gondolatait, a számokkal mérhető teljesítményt értékeli csupán, sikereit nem éli meg. Látszólag magabiztos, valójában komoly önbizalomhiánnyal küzd. Szív és érrendszeri problémákra hajlamosít ez a fajta viselkedésminta, infarktus, agyi érkatasztrófák gyakrabban fordulnak elő esetükben. Ha túl is élik a hirtelen rohamot, gyakran akkor sem képesek lassítani, változtatni életvitelükön, önpusztító szokásaikon.

A “C” típusú (cancer prone) személyiségszerkezettel élő ember végletekig kerüli a konfliktusokat, környezetével harmóniában él, és igyekszik mindig másoknak megfelelni. Negatív érzelmeit elfojtja, nem tartja helyénvalónak, másokért mindig képes harcolni, önmagáért soha. Saját szükségleteiről, szeretet és elismerés utáni vágyáról egyszerűen nem vesz tudomást. A pszichológia daganatra hajlamos személyiségnek tartja, a betegséggel szembeni megküzdési mechanizmusait is a kevésbé hatékony elkerülő, tagadó attitűd jellemzi. Negatív érzelmeit olyankor sem képes kiadni, amikor igazán szükség lenne rá.

Modern klasszikus medicinában is próbálunk az egyén testalkatából következtetni arra,hogy milyen típusú betegségekre hajlamosít, és a primer prevenciós (megelőző) terápiás tervet ennek megfelelően egyénre szabni. A hasi u.n.” alma-típusú” elhízást elsősorban anyagcsere-betegségek szempontjából tartjuk rizikósnak. Elsősorban cukorbetegség és zsíranyagcsere tüneteit keressük, illetve próbáljuk elsősorban megelőzni a betegség, másodsorban a szövődmények kialakulását. A széles, “hordómellkas”, széles nyak, pirospozsgás arc tüdőbetegségre, feltűnően, magas vékony alkat, hosszú végtagokkal, laza ízületekkel kötőszöveti rendellenességre utalhat. Vastag nyak, nagy szemek a pajzsmirigy működésének zavarait rejtheti stb.

A fenti rendhagyónak mondható tanulmány 1921-től egy akkor 3-9 éves korcsoportban követte nyomon az egyének sorsát, a bejárt életutat. A kutatók szerint a legerőteljesebben befolyásoló személyiségjegynek a lelkiismeretesség, a célokhoz való ragaszkodás, a kitartó munka, rendszeresség és megbízhatóság bizonyult. Nem azok éltek a legtovább, akik könnyedén, lazán vették az életet, hanem akik mindig reális célokat tűztek ki maguk elé, következetesen lépésről lépésre elérve, újabb és újabb sikerélményként élték meg őket.

Első lépésként jobb, ha sutba vágjuk állandó aggodalmaskodásainkat, szorongásainkat, hiszen talán éppen ezek akadályoznak vágyaink megvalósításában, és az így felszabaduló energiáinkat is a megvalósítandó cél elérésére összpontosíthatjuk. Sosem késő felismerni önmagunkban a károsító, gátló személyiségjegyeket, és maximalizálni a fejlődést elősegítő pozitív tulajdonságainkat egy egészségesebb életút felé. Persze a kutatás is rámutat, hogy sosem késő változtatni, hiszen személyiségünk összetett, folyamatosan változik, nem merev, kőbe vésett tulajdonságokból tevődik össze. Nyilván nem lehet egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltoztatni reakcióinkat, érzelmeink megélésének intenzitását, de a “gondolatnagytakarítást”  sosem késő elkezdeni.

Amióta gyermekem van tudatosabban figyelem mi kerül az asztalunkra. Mostanában elolvasok mindent, amit a csomagoláson szerepel. Így minimum 2-szer annyi időbe telik így egy bevásárlás. Nálam 3 fő ellenség van: a konyhasó, a finomított cukor, valamint  tartósítószerek és egyéb adalékanyagok.

Mi is a konyhasó? Kémiai nevén: natrium chloratum, színtelen-fehér kristályos anyag, melyet ma már tisztítanak, finomíthatnak, illetve az utóbbi időben jódozzák. Nagyon fontos összetevője a szervezetnek, hiszen gyakorlatilag egy komplex “sóoldatok” vagyunk, melyben fehérjék, zsírok és szénhidrát molekulák találhatók. A só mindamellett, hogy szervezetünk létfontosságú alkotó eleme – mi mint mindent – ezt is túladagoljuk. Az fokozott ízélményért, az élelmiszerek tartósításáért. A középkorban háborúkat vívtak a sóbányákért, és a konyhasót arany árban mérték.

Napi nátrium ion szükségleti minimum egy átlagos felnőtt esetében: kb. 0,5 g/nap, ideális esetben átlagos felnőtt normál körülmények között nem igényel napi 2,5 g sónál többet. Bőrünkön, vesénken, emésztőszerv-rendszerünkön, nyálkahártyánkon keresztül veszítünk sót. Normál körülmények között koncentrációja szervezetünkben kvázi állandó. Extrém körülmények között: fokozott izzadás, hányás, elhúzódó hasmenés vezethet hiányhoz, különösen idősek és gyermekek esetében. Jó tudni, hogy veséink kb. 5 g-t tudnak maximálisan naponta kiválasztani. Ehhez képest a lakosság átlagos sófogyasztása a legóvatosabb becslések szerint is 10-12 g/nap.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy csak a kifejezetten sós izű ételek (sós rágcsák, sütemények) tartalmaznak nagyobb mennyiségben nátriumot, pedig a kenyér – melyet a legnagyobb mennyiségben fogyasztunk – a felvágottak, sajtok, és rosszul megválasztott ásványvíz fogyasztásával észrevétlenül hihetetlen mennyiségben vesszük a sót magunkhoz. Lehet számolni. A kenyerek átlagos sótartalma 0,6-0,7 g/100 g, azaz két szelet kenyérrel, kis felvágottal, vajkrémmel, szelet sajttal szinte elfogyasztjuk a szükséges mennyiséget. Ergo, extrém natrium megszorítás sem vezet annak hiányához, bár szakirodalom tesz említést extrém diétás sómegszorítás okozta megbetegedésről, ez azonban erőteljes vízhajtás nélkül elképzelhetetlen.

Meggyőződésem, hogy mint minden helytelen táplálkozási szokás, ez is rossz beidegződés kérdése. A utánsózásra különösen igaz ez. Az ősember valószínűleg nem használt sót. Pedig húst fogyasztott.A sót mindig a vízzel együtt mozog. Önmagában só máshogy nem képes távozni a szervezetben, csak folyadékveszteséggel. Ahhoz, hogy a szervezet lekösse a felesleges sómolekulát, egyetlen natrium iont 23 vízmolekulával kell körülvennie. Az utánsózás élettani szempontból nemcsak felesleges, de még káros is. Az elfogyasztott víz, zöldségek, gyümölcsök tartalmaznak annyi sót, amennyire a szervezetnek szüksége van. A lelkes vízivók (én tartozok közéjük), ha nem választanak körültekintően ásványvizet a napi 3-4 literes napi fogyasztásukkal, hihetetlen mennyiségű ásványi sót visznek be, terhet róva ezzel veséjükre, és jó alapot teremtve a vesekövességre. 10 év alatt kilogrammnyi mennyiséggel is terhelhetik kiválasztószerv-rendszerüket. Megint csak az ésszerűségre hivatkoznék, és a  szélsőségektől óvnék mindenkit. Az, aki elfogyaszt reggelire 3-4 dl folyadékot,( tejterméket, gyümölcsteát teát),  ebédre bekanalaz egy jó tányér (3-4 dl)levest, eszik zöldséget, gyümölcsöt naponta ötször, vacsorához elfogyaszt újabb 3-4 dl folyadékot gyümölcslé, kakaó, tej formájában, annak napközben bőven elég 1-1,5 liter egyéb folyadékot innia. Átlagos, egészséges felnőtt esetén,  átlagos fizikai körülmények között persze. ( Olvasok néha önjelölt életmód-tanácsadóktól egészen hajmeresztő számokat is napi folyadékigénnyel kapcsolatban pl.: 5-6 litereket.) Agyrém, de akkor sem ittam pluszban 2 liternél többet, amikor nyáron 36 fokos panellakásban szoptattam, és egyikőnk se száradt ki.

Arról persze kevesebbet hallani, milyen folyadékot igyunk. A jó öreg kóla, kávé, fekete és zöldtea vízhajtó hatásúak, ezért nem optimálisak egészséges folyadékpótlásra. A magas ásványianyag tartalmú ásványvizek meg ödémaképződésre hajlamosítanak. Többek között az utánsózással is ez a baj. Azért, hogy sejtjeinkben állandó maradjon a nátrim koncentrációja, a szervezet vizet tart vissza, hogy hígítani tudja a sejtek környezetét. Ez azért nagyon fontos, mert különben sejtek “aszalódni” fognak, azaz a sejtek belsejéből fog a víz kiáramlani a sejtközötti térbe, az erekben növelve ezzel a vérnyomást, fokozva az ödémahajlamot, és s vonzó narancsbőrt. Felesleges sózni a nyers zöldségeket, a paradicsomot, de kenyeret is. A kenyerek egyébként is a magas sótartalmú élelmiszerek közé tartoznak, ahogy a különböző sajtok is, a félkész ételek, a felvágottak is, amelyikből szinte mindenki a legtöbbet fogyasztja. Tehát a 10-szeresét is bevisszük a szükséges mennyiségnek utánsózás nélkül is. Nem ritka árkategóriától függetlenül is a 160-190 mg/l nátrium tartalmú vizek, ha ezekből litereket iszunk jelentős sóbevitellel számolhatunk. Már önmagában az, hogy elolvassuk az ásványvizes flakon feliratát, és annak alapján döntünk – nem feltétlenül a drágábbat, szebb csomagolásút választva – már sokat tettünk egészségünkért. Érdemes előnyben részesíteni az alacsony nátriumtartalmúakat,( 6,6-32 mg/l), és inkább kálciumtartalma legyen magasabb.(Bár vesekőképződés szempontjából itt is érdekes az ideális összetétel. Későbbiekben írok erről is a csontritkulás kapcsán) Várandósan, gyerekek esetében érdemes a fluoridtartalmára is odafigyelni a fogazat fejlődése szempontjából. 1,1-1,3 mg/l körül ideális, emellett feleslegessé válik egyéb fluoridpótlás. (a fogmosás nem)

Persze megszoktuk, hogy az ételek természetes ízét elnyomták, és sózás nélkül eleinte minden étel íztelennek tűnik. Fokozatosan azonban “hozzá lehet szokni az ételek valódi ízéhez”. Az anyatej nem sós, 6 hónapos kor után sem sózzuk – nagyon helyesen – a bébiételeket. Aztán jobb esetben csak egy éves kor után megismerkednek a felnőtt ételekkel. És rájönnek “milyen finom”  a felnőttek étele. Bizony hamar kialakul a függőség, mert a só, – mint ízfokozó – egyfajta sóvárgást vált ki az agyból. Újra és újra fokozott ízélményre vágyik. Nem is beszélve arról, hogy ezáltal a bevitt étel mennyisége is nő, szépen alattomosan testsúlynövekedéshez vezetve. A túl sós étel – ízfokozóként hatva – becsapja az agy fiziológiás ” jólakottság központját”, és nem képes időben gátat szabni a fokozott kalóriabevitelnek. Sokan elfelejtkeznek egyéb ionokról, melyek segítenek szabályozni a szervezet ionháztatását. Míg a lakosság jelentős nátrium többlettel él, káliumionban jóval kevesebbet visz be a szükségesnél. A kálium a nyers zöldségekben, gyümölcsökben található nagy mennyiségben, főzés során azonban jelentős mennyisége távozik ebből az értékes ionból.

Nyilván nem lehet étrendünk teljesen kiűzni a konyhasót, hiszen a legolcsóbb, legegyszerűbb, legkönnyebben elérhető ízesítő és tartósítószer. Ásványvizeink, ételeink ízélményét fokozza. Ha nem is egyik napról a másikra, de fokozatosan, kis odafigyeléssel csökkenthető sóbevitelünk. Elképzelhető, hogy egy-két év múlva sósnak érezzük a nagyi mindig imádott, és mindig ugyanolyan főztjét, vagy magyarázkodhatunk a pincérnek az étteremben miért nem lett üres a tányérunk. Számomra a gyorséttermek kínálata már most ehetetlenül sós. Remélem a fiaimnak is az lesz.(foly.köv)

Végre véget ért a nyaralás, és kisfiamat haza hoztuk a mamáktól. Már várt minket nagyon, jól esett anyai szívemnek. A hosszas nagyszülői kényeztetés után attól tartottam, nem akar majd hazajönni velünk. Erről szó sem volt, terveink szerint hazafelé útba ejtettük a Balatont. Vasárnapi hőségben kicsit tartottam a tömegtől. Bepakoltuk kisautónkba a felfújható jet-ski-t, a felfújható-kormányozható Villám McQueen-t, terepszínű vízipuskát, a túramotort, és végre úgy néztünk ki, mint az “igazi magyar strandolók”. Nem egészen, mert hűtőtáskának már nem volt hely, így odaérkezve nagyot kortyoltunk volna az ásványvizes flakonból, de majdnem felforrt az szélvédő mögött az alig másfél órás út alatt. Először nem értettem a fiam miért nem akar inni belőle, aztán rájöttem: a szénsav miatt csípett, és még meleg is volt egyszerre.

Dél körül a közelben parkolóhely  nincs, még 500 Ft/h-ért sem,  strand bejárat előtt kígyózó sor, az üdülési-csekkel-fizetők önkéntes forgalomlassításának köszönhetően nemcsak a fiam, de az én türelmem is elfogyott. Naná, hogy pont dél lett, mire bejutottunk, árnyékban nem akadt hely, napon is alig. 50 faktoros napozókrém felhordásánál közelharcot vívtam a fiammal, és aztán irány a víz. Kissé feltámadt a szél, jó kis hullámokat kavart, jócskán dobálva jet-skit. Iszonyúan égetett a nap, a melanoma minden réme felsejlett előttem. Így hát három órára már tekintélyes napozókrém-kéreg borította a fiamat, sokkal inkább érvényesülhetett a fizikai napfényvédelem, mint a krém kémiai hatásai.

Egy gyorsforgalmi járda mellett sikerült helyet találnunk, mert férjem geodéziai, csillagászati ismereteit latba vetve úgy számolt, hogy egy óra múlva jó eséllyel némi árnyékot nyerünk. Az idő múlásával a mellettünk lévők napozóágya valahogy egyre közelebb került hozzánk, elvégre egy hetedik hónapját taposó várandósnak kisgyerekkel nem jár ennyi sem. Hiába a  magyar virtus. Dühös voltam, de megpróbáltam a dolog jó oldalát nézni. Legalább azt hiszik táskánk hozzájuk tartozik, és idegen nem nyúl bele. Bár legnagyobb értékünket a napozókrém jelentette. A biztonság kedvéért a puskát jól látható helyen hagytam.

Szemlélődve megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a magyar ember a rekkenő nyári hőségben is inkább kólát iszik. Ha beledöglik is. Hamburger-adó ide vagy oda. Másfél liter jéghideg jó minőségű ásványvíz 150 HUF, és alig fogyott, míg fél liter langyos gépi kóla 250 HUF. A magyar tengernél nem számít sem egészség, sem ár. Orvosként nem győzzük szajkózni, hogy melegben bekövetkező folyadékveszteség pótlására ásványvíz vagy csapvíz kellene. Bár én is iszom kólát hetente 2-3 dl-t ebéd után, sőt a gyerekem is megissza, ha elé teszik. Sokszor hallottam kifogásként, hogy a gyerek nem issza meg a vizet. Biztos vagyok benne, ha meleg van, ha szomjas a gyerek, és ha a szülő is azt issza, akkor elfogadják a vizet is. Persze, ha a szülő csak kólát hoz a strandra? Jó alternatíva lehetne a 100%-os gyümölcslé 5-6-szoros hígítása vízzel. Még úgy is jobban járna anyagilag és egészségileg. Na, de kit érdekel egy MOK (Magyar Orvosi Kamara) tagságot szabotáló orvos véleménye?

Animációs foglalkozásokat is szerveztek a strandon. Gyerekeknek arcfestést. Kisfiam megkérdezte:”Anya,miért festik be a nénik a kisgyerekek arcát, ha úgyis belemennek a vízbe?” Hát, nem tudtam logikus választ adni. Felnőtteknek vizi-aerobikot tartottak a víz legsekélyebb, bokáig érő részén negyed háromkor a tűzőnapon. Nem egészem értem a lényegét. Ha a víz felhajtóerejét akarjuk kihasználni ízületek kímélete céljából, akkor bukott a mutatvány. Ha a gyakorlatokat a víz közegellenállásával szemben szeretnénk végezni erősítésként, akkor megint csak nem értem. Na mindegy, izzadni lehet tőle – gondolom ez volt a cél, és jól esik majd utána még egy pofa kóla.

Időközben fiam annyira elálmosodott, hogy haza indultunk átadva immár árnyékos helyünket napozóágyas szomszédainknak. Autóban is 50 fok, haza felé a hűtött dinnye igézete adott erőt adott számunkra, fiamnak a legózásé. Jövőre hétköznapon próbálkozunk.

Meggyőződésem, szervezetünk bölcs és körültekintő. A legkevésbé sem akar ártani önmagának, és nagyon sokáig képes kompenzálni főnöke kilengéseit. Van azonban egy határ, amikor ez az egyensúly felborul, és kialakul a betegség. A sok-sok táplálkozási trend, és gyorsan változó ajánlások között joggal érezhetjük azt, hogy elveszünk. Próbálom figyelemmel kísérni a női magazinok legújabb legígéretesebb fogyókúrás tanácsait, a legjobb módszereket, hogy ” két hét alatt felkészüljek a bikiniszezonra”. Orvosként kritikával olvasom ezeket.  Vércsoportok szerinti, horoszkóp alapú, vata-pita étrendek, és sorolhatnám.

Ha a megszámlálhatatlan áltudományos és légből kapott, folyamatosan változó táplálkozási elvek zűrzavarában végleg elbizonytalanodom, visszatérek a gyökerekhez, és józan ésszel megpróbálom kitalálni mi kerülhetett őseink kőasztalára. Az evolúció során az emberi szervezet bravúrosan alkalmazkodott a körülményekhez, melyek nem vagy alig módosultak az idők folyamán. Hosszú évszázadok álltak rendelkezésre, hogy az emésztőszervrendszerünk (fogazatunktól a gyomrunkon át a végbelünkig), anyagcserénk, hormonrendszerünk kialakítsa a számukra legmegfelelőbb koncepciót, tesztelje a leghatékonyabb enzimeket és fehérjéket, összeállítsa a  legoptimálisabb bélflóra-portfoliót, és optimalizálja a tápanyag-ellátás ingadozásait.

Konkrétan talán évezredeken át nem létezett finomított szénhidrát, azaz fehérliszt, kristálycukor. Terítéken voltak növények, gyümölcsök, magok, és ehető gyökerek rostsdús szénhidrátforrásként. Húst, halat ehetett zsír és fehérje pótlásként. Nem volt ételízesítő és finomított só sem. De a természetben találhatott aromás fűszernövényeket, és egyéb természetes ízesítőket. Szélsőséges volt azonban a táplálék eloszlása térben és időben egyaránt. Iszonyú sokat kellett küzdenie a megszerzéséért, és túl kellett vészelnie az éhínséges időszakokat is. Azok az emberek éltek tovább, és érték meg nemi érettségüket, akiknek az anyagcseréje képes volt optimálisan raktározni, ha bőséges mennyiségű táplálék állt rendelkezésre, fel tudta tölteni a zsírtartalékait, a máj és vázizomzat szénhidrátraktárait. Ők aztán örökül hagyták utódaikra az előnyös génkészletet, mely segítette túlélésüket. Ezt támasztja alá az a több tízezres betegcsoporton végzett megfigyelés is (obesitas-paradoxon), mely a mai napig megosztja a kutatókat. Bár ismert tény, hogy az elhízás fontos rizikófaktora a magas vérnyomásnak és más szív-érrendszeri kórképeknek, viszont ezekben a betegségekben szenvedő túlsúlyos emberek sokkal nagyobb arányban élték ezeket a szövődményeket, mint a normál súlyú társaik. Valószínűleg a túlsúlyosak anyagcseréjében lévő tartalékok segítették őket a betegségekkel való megküzdésben. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy a normál testsúly esetén jóval ritkábban fordulnak elő ezek a kórképek. Szervezetünk beépített vészfékeket a testsúlykontroll érdekében, az utóbbi időben a legnagyobb figyelem a leptin molekulára irányult.

25 kg/m2 BMI index alatt a zsír szinte kizárólag a bőr (u.n. subcutan) alatt található, ma már tudjuk hogy a subcutan zsírszövet egyik endocrin (belsőszabályozó anyagokat termelő) szervünk, melynek jelentős szerepe van a az anyagcsere-szabályozásában. A leptin molekula elsősorban az, amelyen keresztül a zsírszövet és központi idegrendszerünk kommunikál. A nők kb. kétszer annyi leptint termelnek, mint a férfiak. Egy kiadós, elsősorban szénhidrátban dús étkezést követően akár háromszorosára emelkedhet a szintje, átjutva az agyba csökkenti az evési ingert (étvágyat), stimulálja a pajzsmirigyműködést, gyorsítva ezzel a anyagcserét. A vázizomzatban fokozódik a zsírégetés, hőtermelés növelésével gátat szabva a zsírlerakódásnak. Jelentős túlsúly csökkenti védő hatását, amíg az éhezés és a szénhidrát megvonás is ellene hat.

Nincs tilos étel, csak tiltott mennyiség. A normál testsúly – szintén józan megítélés alapján – a BMI index alapján behatárolható, bár ez a számítás sem veszi figyelembe az alkati eltéréseket. Ma már nem kell szinte semmilyen fizikai munkát végeznünk csak azért, hogy ehessünk, a bőséges és kalóriadús táplálékok mindig azonnal rendelkezésre állnak. Szervezetünk csak teszi dolgát, és felkészül az ínséges időkre. Talán pár száz év múlva képes lesz alkalmazkodni a tápanyag túlkínálathoz is, és megtanul optimálisan “nem-raktározni”. Akkor talán majd ész nélkül tömhetünk magukba bármit, amit csak megkívánunk. Addig azonban eszünk és fogyunk, milliárdokkal gazdagítva az egészségipari gurukat.