Mi történik, ha három kanál cukorral isszuk a reggeli teánkat? Szájnyálkahártya amiláz enzimjei a répacukrot kettéhasítják, és a cukrot  2-3 perc múlva a vérbe jut. Vércukorszint-mérő szenzorok találhatók a szerveztünk számos pontján, melyek azonnal jeleket továbbítanak idegrendszerünknek. A szénhidrát-anyagcsere egyik legjelentősebb szabályozója a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon, mely segíti a sejtek cukorfelvételét, és egyben a szervezet legnagyobb logisztikai menedzsere, mindent raktározni szeretne. Van továbbá egy azonnali inzulin-depo, mely azonnal mobilizálódik, ha a szenzorok a vércukorszint hirtelen emelkedését észlelik. Ezzel egyidőben hasnyálmirigyünk újabb adag gyártásába kezd, melyet 1-2 órás késéssel bocsát a véráramba, hogy a maradék cukrot is eltüntesse az erekből. Ez az oka annak, hogy kiadós étkezés – különösen szénhidrátban dús táplálkozást követően – 1.5 óra múlva álmosság, fáradtság tör ránk, és szinte ismét éhséget érzünk. Úgyanis, ha szervezetünk jól reagál az insulinra, akkor majdnem túlkorrigál, és a kívánatosnál alacsonyabbra eshet le a vércukorszintünk. De hova tűnik a glükóz? A sejteken találhatók kis csatornák, ezeken keresztül a sejtek inzulin segítségével felveszik, és felhasználják a glükózt energiatermelésre. Ha több cukrot ettünk, mint amennyire a sejteknek pillanatnyilag szükségük van, akkor ennek egy része a máj és a vázizomzat glikogénraktáraiba kerül, a maradékból pedig zsír képződik, amit a gondos logisztikus a zsírraktárainkba depozza. A főétkezések között elfogyasztott kis cukros kávé, “gyümölcsjoghurt”, egy-két keksz ezt a folyamat újra és újra kiváltja, folyamatosan magas inzulinszintet okozva.

Mi történik az étkezések között? A cukorszenzorok érzékelik a vércukorszint csökkenését, vázizmaink és májunk az azonnali szénhidrátraktárakhoz nyúl, majd csak jóval később indul el a zsírok mobilizálása. Ez a folyamat azonban sokkal időigényesebb, és sokkal rosszabb hatékonyságú eleinte. Különösen, ha edzetlenek vagyunk (zsírbontó enzimjeink inaktívak),  ilyenkor izmainkban tejsav és egyéb melléktermékek képződnek, hiszen eddig a szénhidrátokkal azonnal energiához jutott, és  ezzel párhuzamosan természetesen rohamosan csökkenni kezd  az izommunkánk hatásfoka is. Miért fontos mégis a mozgás? Mert az izmok inzulin nélkül is képesek zsírt használni, ehhez azonban trenírozni kell izmainkat, hogy a zsírégetéshez szükséges enzimek is edzésben legyenek, és megtanuljanak hatékonyabban zsírt égetni. Nem elég azonban a testmozgás, ehhez az is kell, hogy a finomított szénhidrátok bevitele csökkenjen.

A nyers élelmiszerek kivételével szinte már mindenben megtalálható a finomított cukor. Azonnal – már a szájnyálkahártyán keresztül – felszívódik, és jóleső szinte eufórikus érzést vált ki a vércukorszint hirtelen emelkedése. Tény, hogy az agy és a vörösvérsejtek csak glükózt, azaz a legegyszerűbb cukormolekulát tudják felhasználni, ők azonban insulintól függetlenül is képesek felvenni a szükséges mennyiséget. Ez azért még nem akkora dózis – még ha sokat is használjuk agyunkat -, hogy cukroznunk kellene bármit is. Úgyanis annyit, amennyit egy emberi agy elhasznál, azt bármiből képes fedezni a szervezet pillanatok alatt. Például a májban található glikogénraktárakból, ami egy azonnali glükóz-depo, ezeket a máj gondosan azonnal újra feltölti, akár összetett szénhidrátokból, akár zsírokból. Kóros éhezést kivéve, hosszú távon szénhidrát nélküli diéta nem működhet, aki azt állítja, az hazudik.

Miért gond tehát a sok egyszerű cukor fogyasztása? Mert, a hirtelen emelkedő vércukorszint  folyamatosan nagy mennyiségű inzulin termelését provokálja, és folyamatosan zsírraktározásra ösztönzi a szervezetet – különösen, ha nem mozgunk eleget. Ráadásul, a gyors inzulinválasz miatt ismét újra és újra éhesek leszünk. Hab a tortán, hogy zsírégető enzimjeink tartósan inaktívvá válnak, és csak a zsírdepoinkat fogják töltögetni. Hosszú távon a sejtek nem fognak az inzulinra megfelelő módon reagálni, azaz nem veszik fel a cukrot, és így étkezést követően a vércukorszint tartósan magas maradhat. Ezzel el is jutottunk a cukorbetegséget megelőző állapothoz.  A szervezet azonban kénytelen valahogy megszabadulni  a sok-sok keringő cukortól, kínjában kóros anyagcsereutakat próbál kitaposni, ezek a kényszerfolyamatok azonban olyan káros melléktermékek felhalmozódását okozzák, melyek többek között az érfalakat károsítják, érelmeszesedést okozva.

Ne felejtsük el, hogy az édes cukrokat nem csak mi szeretjük. A szájüregben élő fogszuvasodást okozó kórokozók is, de a tápcsatorna teljes szakászán élő, akár kilónyi mennyiségű baktérium is ezt fogyasztja előszeretettel. Felborul  ezek  normál egyensúlya, gombás betegségre hajlamosíthat, felszívódási zavarok miatti hiánybetegségek léphetnek fel, emésztési nehézségek keletkeznek, melyek a legváltozatosabb tüneteket produkálhatják: fáradékonyság, letargia, fejfájás. Ne felejtsük el, hogy immunrendszerük nagy része is a emésztőrendszerünkben található!

Tény, hogy egyik napról a másikra nem hagyható ki a teljesen a cukor az étrendünkből, hiszen idő kell szervezetnek, hogy a megváltozott étrendhez igazodni tudjon. Ésszerű mennyiségű gyümölcs fogyasztásával a szükséges mennyiségű egyszerű cukorhoz hozzájut szervezetünk. Hirtelen elhagyásával “elvonási tünetek” lépnek fel, fokozatosság elvének kell itt is érvényesülnie. A hirtelen drasztikus cukor megvonás esetén fáradékonyság, letargia, az izmok erőtlensége, idegesség, alvászavar, komoly koncentrációs zavarok léphetnek  fel, hiszen az enzimrendszer nincs kellően felkészülve a zsírégetésre. Az átgondolatlan fogyokúrák yo-yo-effektusa ezek után érthető. Nincs értelme egyik napról másikra hirtelen emelni a zöldség fogyasztásunkat és rostbevitelünket sem, hiszen a korábban már felborult baktériumflóra sem lesz képes az emésztést egyik napról a másikra megfelelően elvégezni. Kínos perceket, akár heteket okozhatunk magunknak. Fokozatos életmód váltással azonban a szervezet alkalmazkodni képes, és visszanyeri régi fényét. A levegőtől, víztől hízni addig biztosan nem fogunk, amíg fotoszintetizálni meg nem tanulunk.