Mi történik, ha három kanál cukorral isszuk a reggeli teánkat? Szájnyálkahártya amiláz enzimjei a répacukrot kettéhasítják, és a cukrot  2-3 perc múlva a vérbe jut. Vércukorszint-mérő szenzorok találhatók a szerveztünk számos pontján, melyek azonnal jeleket továbbítanak idegrendszerünknek. A szénhidrát-anyagcsere egyik legjelentősebb szabályozója a hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon, mely segíti a sejtek cukorfelvételét, és egyben a szervezet legnagyobb logisztikai menedzsere, mindent raktározni szeretne. Van továbbá egy azonnali inzulin-depo, mely azonnal mobilizálódik, ha a szenzorok a vércukorszint hirtelen emelkedését észlelik. Ezzel egyidőben hasnyálmirigyünk újabb adag gyártásába kezd, melyet 1-2 órás késéssel bocsát a véráramba, hogy a maradék cukrot is eltüntesse az erekből. Ez az oka annak, hogy kiadós étkezés – különösen szénhidrátban dús táplálkozást követően – 1.5 óra múlva álmosság, fáradtság tör ránk, és szinte ismét éhséget érzünk. Úgyanis, ha szervezetünk jól reagál az insulinra, akkor majdnem túlkorrigál, és a kívánatosnál alacsonyabbra eshet le a vércukorszintünk. De hova tűnik a glükóz? A sejteken találhatók kis csatornák, ezeken keresztül a sejtek inzulin segítségével felveszik, és felhasználják a glükózt energiatermelésre. Ha több cukrot ettünk, mint amennyire a sejteknek pillanatnyilag szükségük van, akkor ennek egy része a máj és a vázizomzat glikogénraktáraiba kerül, a maradékból pedig zsír képződik, amit a gondos logisztikus a zsírraktárainkba depozza. A főétkezések között elfogyasztott kis cukros kávé, “gyümölcsjoghurt”, egy-két keksz ezt a folyamat újra és újra kiváltja, folyamatosan magas inzulinszintet okozva.

Mi történik az étkezések között? A cukorszenzorok érzékelik a vércukorszint csökkenését, vázizmaink és májunk az azonnali szénhidrátraktárakhoz nyúl, majd csak jóval később indul el a zsírok mobilizálása. Ez a folyamat azonban sokkal időigényesebb, és sokkal rosszabb hatékonyságú eleinte. Különösen, ha edzetlenek vagyunk (zsírbontó enzimjeink inaktívak),  ilyenkor izmainkban tejsav és egyéb melléktermékek képződnek, hiszen eddig a szénhidrátokkal azonnal energiához jutott, és  ezzel párhuzamosan természetesen rohamosan csökkenni kezd  az izommunkánk hatásfoka is. Miért fontos mégis a mozgás? Mert az izmok inzulin nélkül is képesek zsírt használni, ehhez azonban trenírozni kell izmainkat, hogy a zsírégetéshez szükséges enzimek is edzésben legyenek, és megtanuljanak hatékonyabban zsírt égetni. Nem elég azonban a testmozgás, ehhez az is kell, hogy a finomított szénhidrátok bevitele csökkenjen.

A nyers élelmiszerek kivételével szinte már mindenben megtalálható a finomított cukor. Azonnal – már a szájnyálkahártyán keresztül – felszívódik, és jóleső szinte eufórikus érzést vált ki a vércukorszint hirtelen emelkedése. Tény, hogy az agy és a vörösvérsejtek csak glükózt, azaz a legegyszerűbb cukormolekulát tudják felhasználni, ők azonban insulintól függetlenül is képesek felvenni a szükséges mennyiséget. Ez azért még nem akkora dózis – még ha sokat is használjuk agyunkat -, hogy cukroznunk kellene bármit is. Úgyanis annyit, amennyit egy emberi agy elhasznál, azt bármiből képes fedezni a szervezet pillanatok alatt. Például a májban található glikogénraktárakból, ami egy azonnali glükóz-depo, ezeket a máj gondosan azonnal újra feltölti, akár összetett szénhidrátokból, akár zsírokból. Kóros éhezést kivéve, hosszú távon szénhidrát nélküli diéta nem működhet, aki azt állítja, az hazudik.

Miért gond tehát a sok egyszerű cukor fogyasztása? Mert, a hirtelen emelkedő vércukorszint  folyamatosan nagy mennyiségű inzulin termelését provokálja, és folyamatosan zsírraktározásra ösztönzi a szervezetet – különösen, ha nem mozgunk eleget. Ráadásul, a gyors inzulinválasz miatt ismét újra és újra éhesek leszünk. Hab a tortán, hogy zsírégető enzimjeink tartósan inaktívvá válnak, és csak a zsírdepoinkat fogják töltögetni. Hosszú távon a sejtek nem fognak az inzulinra megfelelő módon reagálni, azaz nem veszik fel a cukrot, és így étkezést követően a vércukorszint tartósan magas maradhat. Ezzel el is jutottunk a cukorbetegséget megelőző állapothoz.  A szervezet azonban kénytelen valahogy megszabadulni  a sok-sok keringő cukortól, kínjában kóros anyagcsereutakat próbál kitaposni, ezek a kényszerfolyamatok azonban olyan káros melléktermékek felhalmozódását okozzák, melyek többek között az érfalakat károsítják, érelmeszesedést okozva.

Ne felejtsük el, hogy az édes cukrokat nem csak mi szeretjük. A szájüregben élő fogszuvasodást okozó kórokozók is, de a tápcsatorna teljes szakászán élő, akár kilónyi mennyiségű baktérium is ezt fogyasztja előszeretettel. Felborul  ezek  normál egyensúlya, gombás betegségre hajlamosíthat, felszívódási zavarok miatti hiánybetegségek léphetnek fel, emésztési nehézségek keletkeznek, melyek a legváltozatosabb tüneteket produkálhatják: fáradékonyság, letargia, fejfájás. Ne felejtsük el, hogy immunrendszerük nagy része is a emésztőrendszerünkben található!

Tény, hogy egyik napról a másikra nem hagyható ki a teljesen a cukor az étrendünkből, hiszen idő kell szervezetnek, hogy a megváltozott étrendhez igazodni tudjon. Ésszerű mennyiségű gyümölcs fogyasztásával a szükséges mennyiségű egyszerű cukorhoz hozzájut szervezetünk. Hirtelen elhagyásával “elvonási tünetek” lépnek fel, fokozatosság elvének kell itt is érvényesülnie. A hirtelen drasztikus cukor megvonás esetén fáradékonyság, letargia, az izmok erőtlensége, idegesség, alvászavar, komoly koncentrációs zavarok léphetnek  fel, hiszen az enzimrendszer nincs kellően felkészülve a zsírégetésre. Az átgondolatlan fogyokúrák yo-yo-effektusa ezek után érthető. Nincs értelme egyik napról másikra hirtelen emelni a zöldség fogyasztásunkat és rostbevitelünket sem, hiszen a korábban már felborult baktériumflóra sem lesz képes az emésztést egyik napról a másikra megfelelően elvégezni. Kínos perceket, akár heteket okozhatunk magunknak. Fokozatos életmód váltással azonban a szervezet alkalmazkodni képes, és visszanyeri régi fényét. A levegőtől, víztől hízni addig biztosan nem fogunk, amíg fotoszintetizálni meg nem tanulunk.

Elkezdtem egy sorozatot a táplálkozással kapcsolatban, mit is jelent józan ésszel, szélsőségektől mentesen enni. Szerintem sokkal könnyebb egészségesebben élni, ha értjük a miérteket. Tapasztalataim szerint, nem vagyunk hajlandóak megváltoztatni étkezési szokásainkat, csak azért, mert az orvosunk azt mondja. Főleg, ha ő is elhízott, kiégett és rohan. Még adós maradtam a finomított cukorral. Talán ettől a legkönnyebb mentesíteni étrendünket. És talán ehhez ragaszkodunk a leginkább. A finomított cukorra egészen egyszerűen semmi szüksége a szervezetünknek, felesleges üres kalória. Ez nemcsak azt jelenti, hogy hízni fogunk tőle. Messze többről van szó, mint esztétikai vagy hiúsági problémáról. Többek között íny és fogászati problémák, károsodott bélflóránk miatti emésztési problémák, cukorbetegség. Miért is?

A finomított cukrokat (többnyire répacukor) szinte minden élelmiszeripart megjárt termékben találunk. Még a felvágottakban is. Agyrém. A gyerekek MADÁRTEJ ÍZŰ TEJITALT kapnak az oviban. Kérdem én, ez a termék most látott tejet vagy nem?  Szacharóz az van benne. A legtöbb gyümölcslének nevezet cukoroldat (12%-os gyümölcstartalommal, vagy kevesebbel) nem tudom mit keres a gyerekek étlapján. Meggyőződésem, ha a gyerek szomjas vizet is megissza. De a hideg tejet is. (laktózérzékenyek kivételével persze) Az anyatej számunkra nem édes, bár tartalmaz laktózt (mely édes ízében messze elmarad a répacukortól), és olyan bravúrosan megkomponált összetett szénhidrátokat, hogy bélflórájuk, garatflórájuk tökéletesen egészséges maradhat amíg…. Nem szocializálódik. Kizárólag anyatejen 6 hónapig kitűnően fejlődnek, és gondosan végzett hozzátáplálással 1 éves korukig szinte nem esznek répacukrot. (gyümölcs, főzelék, víz,anyatej, liszt) Mi történik akkor?

A finomított répacukor (egyszerű szénhidrát) a legnagyobb mennyiségben árusított legális drog. Kínkeservek árán tudunk lemondani róla, annyira hozzászoktunk. Ha egyik napról a másik teljesen kihagyjuk étrendünkből, szinte sóvárgásszerűen keressük a forrást. Bár az édes íz élvezete szinte egyidős az emberiséggel, néhány száz évvel ezelőtt nem létezett finomított cukor, később is kis mennyiségben fűszerként használták, ára az aranyéval vetekedett. Helyette mézet, és aszalt gyümölcsöket alkalmaztak. 1800-as évektől követve rohamosan egyre többet fogyasztunk belőle. Csak az utóbbi száz évben 4-szeresére nőtt az 1 főre jutó fogyasztás. Jelenleg 40 kg-ot (!) fogyasztunk el évente fejenként. Iszonyú szám. (Persze van aki, egy részéből szeszt főz, ha azt fogyasztja, az sem sokkal jobb.) Ellentétben néhány önkéntes diétaguru állításaival, szénhidrátot enni kell, hiszen kizárólag húson – ami kvázi fehérje és zsír – senki nem él. Ha Béres Alexandra eszik tejterméket már fogyaszt is szénhidrátot, még pedig laktózt biztosan, vagy  ha almát eszik fruktózt vesz magához.

A lényeg: 50-60%-ban szénhidrátból fedezzük energiaigényünket. De nem mindegy milyenből. Az emberi szervezet számára emészthető szénhidrátok egyik fajtáját képezik az egyszerű cukorfélék: répacukor (szaharóz), malátacukor, szőlőcukor (glukóz), tejcukor (laktóz), gyümölcscukor (fruktóz). Ezeket a szervezet optimális esetben egyetlen enzim segítségével azonnali felszívódásra alkalmassá képes tenni, azonnal tápanyagot biztosítva a sejteknek. A másik csoportot a keményítők (összetett szénhidrátok) teszik ki, a gabonafélék, rizs, burgonya, száraz hüvelyesek, szójabab szénhidrátjai. Ezeket a végeredményben egyszerű cukormolekulákból álló láncolatok, bonyolultabb, elágazó felépítésük révén nehezebben, több enzim közreműködésével, több lépcsőn keresztül bomlanak le az emberi szervezetben, így lassabban kerülnek a vérbe, nem okoznak olyan hirtelen insulinszint emelkedést. A számunkra emésztetlen rostok is végeredményben összetett szénhidrátok, csak szervezetünkben, bélrendszereünkben nincsenek jelenek azok az enzimek és mikroorganizmusok, amelyek képesek lennének hozzáférhetővé tenni számunkra. Az emészthetetlen szénhidrátok egyik csoportját képezik a vízben oldható pektinek, amik főleg – de nem kizárólag – a gyümölcsökben található meg, a másik csoport a vízoldhatatlan cellulóz, főleg a hüvelyesek, főzelékfélék sejtfalát képezik, és az emberi bélrendszer képtelen a felhasítására, kvázi balllasztanyagként kiürülnek. (A túlzásba vitt rostfogyasztásnak is vannak hátrányai, az is megérne egy misét.)

A különböző összetett szénhidrátot tartalmazó alapanyagok összehasonlítására alkalmas lehet a glikaemiás index. Nem teljesen tökéletes, de jobb híján segít eligazodni a táplálkozás tudományi útvesztőkben. A Glikémiás index azt mutatja meg, hogy a különböző szénhidráttartalmú élelmiszerek milyen gyorsan szívódnak fel a bélrendszerünkből, és milyen gyorsan emelik a vércukorszintet.

A durumbúza különleges olyan szempontból, hogy keményítője nagyrészt amilóz, szemben a többi lisztfajtával, melyek amilopektint tartalmaznak. Az amilózt sokkal lassabban bomlik le  a szervezetben, mert egyenesláncú, és sokkal kevesebb helyen tud az amiláz nevű emésztőenzim rákapcsolódni, hogy szétaprítsa a szénhidrátláncot, rövidebb a szervezetünk számára felhasználásra alkalmas részekre. A tönkölybúza magasabb 18-20% fehérjetartalmával élettani szempontból egészségesebb, különösen a teljes kiőrlésű fajtája. (Aki sütött már vele, tudja, hogy sokkal nehezebb a tésztával bánni, és több nedvességet is vesz fel, ráadásul morzsalékosabb lesz a végeredmény is. Ezért a sikerélmény javítása érdekében vegyesen használom a fehér és barna változatát a receptől függően.)

A fogyókúrázók számára az extrudált kenyerekkel kapcsolatban annyit, hogy gyártásuk során olyan eljárást alkalmaztak, mellyel a keményítőt emésztőenzimek számára könnyebben hozzáférhetővé tették. Ez azt jelentik, hogy gyorsan szölőcukorrá bomlik, azaz gyorsan emeli a vércukorszintet, ami tudjuk, hogy magas insulinszintet eredményez, annak minden következményével.

Mi történik, ha három kanál cukorral isszuk a reggeli teánkat?  folyt. köv.

Meggyőződésem, szervezetünk bölcs és körültekintő. A legkevésbé sem akar ártani önmagának, és nagyon sokáig képes kompenzálni főnöke kilengéseit. Van azonban egy határ, amikor ez az egyensúly felborul, és kialakul a betegség. A sok-sok táplálkozási trend, és gyorsan változó ajánlások között joggal érezhetjük azt, hogy elveszünk. Próbálom figyelemmel kísérni a női magazinok legújabb legígéretesebb fogyókúrás tanácsait, a legjobb módszereket, hogy ” két hét alatt felkészüljek a bikiniszezonra”. Orvosként kritikával olvasom ezeket.  Vércsoportok szerinti, horoszkóp alapú, vata-pita étrendek, és sorolhatnám.

Ha a megszámlálhatatlan áltudományos és légből kapott, folyamatosan változó táplálkozási elvek zűrzavarában végleg elbizonytalanodom, visszatérek a gyökerekhez, és józan ésszel megpróbálom kitalálni mi kerülhetett őseink kőasztalára. Az evolúció során az emberi szervezet bravúrosan alkalmazkodott a körülményekhez, melyek nem vagy alig módosultak az idők folyamán. Hosszú évszázadok álltak rendelkezésre, hogy az emésztőszervrendszerünk (fogazatunktól a gyomrunkon át a végbelünkig), anyagcserénk, hormonrendszerünk kialakítsa a számukra legmegfelelőbb koncepciót, tesztelje a leghatékonyabb enzimeket és fehérjéket, összeállítsa a  legoptimálisabb bélflóra-portfoliót, és optimalizálja a tápanyag-ellátás ingadozásait.

Konkrétan talán évezredeken át nem létezett finomított szénhidrát, azaz fehérliszt, kristálycukor. Terítéken voltak növények, gyümölcsök, magok, és ehető gyökerek rostsdús szénhidrátforrásként. Húst, halat ehetett zsír és fehérje pótlásként. Nem volt ételízesítő és finomított só sem. De a természetben találhatott aromás fűszernövényeket, és egyéb természetes ízesítőket. Szélsőséges volt azonban a táplálék eloszlása térben és időben egyaránt. Iszonyú sokat kellett küzdenie a megszerzéséért, és túl kellett vészelnie az éhínséges időszakokat is. Azok az emberek éltek tovább, és érték meg nemi érettségüket, akiknek az anyagcseréje képes volt optimálisan raktározni, ha bőséges mennyiségű táplálék állt rendelkezésre, fel tudta tölteni a zsírtartalékait, a máj és vázizomzat szénhidrátraktárait. Ők aztán örökül hagyták utódaikra az előnyös génkészletet, mely segítette túlélésüket. Ezt támasztja alá az a több tízezres betegcsoporton végzett megfigyelés is (obesitas-paradoxon), mely a mai napig megosztja a kutatókat. Bár ismert tény, hogy az elhízás fontos rizikófaktora a magas vérnyomásnak és más szív-érrendszeri kórképeknek, viszont ezekben a betegségekben szenvedő túlsúlyos emberek sokkal nagyobb arányban élték ezeket a szövődményeket, mint a normál súlyú társaik. Valószínűleg a túlsúlyosak anyagcseréjében lévő tartalékok segítették őket a betegségekkel való megküzdésben. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy a normál testsúly esetén jóval ritkábban fordulnak elő ezek a kórképek. Szervezetünk beépített vészfékeket a testsúlykontroll érdekében, az utóbbi időben a legnagyobb figyelem a leptin molekulára irányult.

25 kg/m2 BMI index alatt a zsír szinte kizárólag a bőr (u.n. subcutan) alatt található, ma már tudjuk hogy a subcutan zsírszövet egyik endocrin (belsőszabályozó anyagokat termelő) szervünk, melynek jelentős szerepe van a az anyagcsere-szabályozásában. A leptin molekula elsősorban az, amelyen keresztül a zsírszövet és központi idegrendszerünk kommunikál. A nők kb. kétszer annyi leptint termelnek, mint a férfiak. Egy kiadós, elsősorban szénhidrátban dús étkezést követően akár háromszorosára emelkedhet a szintje, átjutva az agyba csökkenti az evési ingert (étvágyat), stimulálja a pajzsmirigyműködést, gyorsítva ezzel a anyagcserét. A vázizomzatban fokozódik a zsírégetés, hőtermelés növelésével gátat szabva a zsírlerakódásnak. Jelentős túlsúly csökkenti védő hatását, amíg az éhezés és a szénhidrát megvonás is ellene hat.

Nincs tilos étel, csak tiltott mennyiség. A normál testsúly – szintén józan megítélés alapján – a BMI index alapján behatárolható, bár ez a számítás sem veszi figyelembe az alkati eltéréseket. Ma már nem kell szinte semmilyen fizikai munkát végeznünk csak azért, hogy ehessünk, a bőséges és kalóriadús táplálékok mindig azonnal rendelkezésre állnak. Szervezetünk csak teszi dolgát, és felkészül az ínséges időkre. Talán pár száz év múlva képes lesz alkalmazkodni a tápanyag túlkínálathoz is, és megtanul optimálisan “nem-raktározni”. Akkor talán majd ész nélkül tömhetünk magukba bármit, amit csak megkívánunk. Addig azonban eszünk és fogyunk, milliárdokkal gazdagítva az egészségipari gurukat.