“Megfulladunk a sugárzások tengerében. A mobiltelefonnal besugárzott agy az emberiség legnagyobb kísérlete. A számlát csak pár évvel később kapjuk meg.” (Prof. DR.Leif Salford)

Folyamatosan jelet bocsát ki, közben fejünk erősítőként részt vesz a jel továbbításában. Szerencsére nincs mobilom, de a mikrótól még nem sikerül megválnom. A gyerekszoba berendezése kapcsán kezdtem egyre inkább beleásni magam, milyen káros hatások érnek bennünket épületeinkben. Sok olvastam el ezekkel kapcsolatban, és rá kellett döbbennem, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal inkább odafigyelnek arra, hogy milyen vegyszerek (tisztítószerek, festékek), milyen sugárzások vesznek bennünket körül otthonainkban, mennyire egészséges az a levegő, amelyet kisgyerekeinkkel együtt otthonunkban beléglezünk. Biofizikán oktatott némi elméleti tényen kívül, nem foglalkoztunk az egyetemen sem az elektroszmogról, sem annak egészségre gyakorolt közvetlen hatásairól.

Mi az az elektroszmog? Az emberi szervezetet érő láthatatlan, mesterségesen létrehozott láthatatlan változó, vagy állandó elektromos és mágneses terek, valamint rádiofrekvenciás sugárzások okozta terhelések összessége. Főleg az utolsó egy-két évtizedben az elektronikai ipar vívmányai szó szerint szinte ellepték otthonainkat. Gyerekeink már ebbe születnek. (Gondoljunk csak a kiságyak testközeli bébiőreire.) Villamosvezetékek hálózzák be utcáinkat, nemcsak a városokban, de a falvakban is. A nap 24 óráját elektromos térben töltjük, átjátszók, antenna-hegyek,  erősítők, rádiófrekvenciás adótornyok, villamosvezetékek. Nem hasonlíthatjuk ezeket a hatásokat a Föld természetes mágneses mezejéhez, mert ahhoz több ezer év alatt alkalmazkodhattunk, és relative állandó.

Amiről nem tudunk, az nem árt nekünk. Ez a felfogás jellemző gondolkodásunkra. Amit nem látunk, annak nehézebb elhinni a létezését, ezért jobb, nem tudni róla. Aztán, ha ott baj keressük az okokat, ki a hibás. A folyamatos elektromágneses sugárzás egészségünkre gyakorolt hatásairól folyamatos vita folyik: egyik oldalon a szolgáltatók, az elektronikai eszközöket gyártók cégek, másik oldalon a tudósok, kutatóorvosok. Már nem is annyira az a kérdés, hogy káros-e az elektroszmog vagy nem, sokkal inkább az egészségre ártalmas sugárzási határértékekről nem sikerül megállapodni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyságrendbeli különbségek vannak az álláspontok között, az is egyértelmű kik ragaszkodnak az alacsonyabb megengedhető határértékekhez. A elektroszmog, mint szervezetünkre ható potenciális veszélyforrás, élettani szempontjából drasztikusan gyorsan keletkezett, és még messze nincs vége az elektronikai fejlődésnek: egyre magasabb frekvenciákon, egyre gyorsabb adatátvitellel, egyre nagyobb teljesítményű eszközökkel. Megfigyelték például svéd kutatók, hogy a nagyobb teljesítményű mobiltelefonhálózat kiépülésével a rákos megbetegedések száma megemelkedett az országban, sőt azt tapasztalták, hogy még magasabb volt a megbetegedések száma a ritkán lakott területeken, mert a hálózat lefedettségének egyenlőtlensége miatt ezeken a területeken erősebb jelet használnak a készülékek – gondolom a hálózatot keresve.

Klasszikus orvostudománnyal átmosott agyam – bár már sokkal többet kételkedik a megdönthetetlennek hitt tudományos tényekben – nem tud teljesen elrugaszkodni a élettani, kórélettani, anatómiai tapasztalatoktól és a józan észtől. Orvosként egy pillanatig sem gondolom, hogy az elektroszmog nem hatna ránk. Már szinte mindenki elhiszi, hogy például az időjárási frontok befolyásolnak bennünket, pedig nem látjuk őket, de hatásait érezzük. Mindenki látott EKG (elektrocardiographia) regisztrátumot, mely a szívizomzat elektromos tevékenységét mutatja, lelkiállapotunk, testhelyzetünk is befolyásolja a görbét. Az agyunk, idegrendszerünk sok millió neuronja(idegsejtje) gyakorlatilag egy kis elektromos hálózatként jön ingerületbe, információt továbbítva szerveztünk többi sejtjének. Az EEG (elektroencephalográphia) agyunk elektromos regisztrátuma. (Megfelelő erősítés, és technika kérdése csupán testünk valamennyi (!) sejtjéről vezetünk el feszültséget.) Ha tehát egy elektromágneses mezőbe kerül ez az “elektrolithalmaz” elenyésző a valószínűsége, hogy egyáltalán nem hat rá. Nem is feltétlenül a nappalokkal van baj, hanem az éjszakákkal, amikor jó esetben 8-10 órát egy helyeben tartózkodunk, szerencsétlenségünkre éppen egy elektomágneses buborékban. És van egy profi fémrugós ágymatracunk is, fal mögött elektromos vezetékekkel, ablakunk előtt villamos “vezeték-erdővel”, néhány antennával. Ha láthatóvá lenen lehetne ezek tenni – mint kis lézersugarak – meglepődnénk, azt hiszem, milyen erővonalak kereszttüzében “pihenjük ki” a napi stresszt. Alvás közben változó agyi hullámok regisztrálhatók EEG során, érdekes lenne vizsgálni ezek változását bekapcsolt TV, wifi, mobil mellett. Az már orvosi körökben is régóta elfogadott tény, hogy a leukaemia (véralakos elemeinek daganatos betegsége) összefüggésbe hozható elektromágneses hatásokkal. Befolyásolja melatonin termelésünket is, mely sok egyéb, még kevéssé ismert hatásai mellett az immunrendszerünkre, az agy alvás-ébrenlét szabályozási központjára, valamint hangulati életünkre van befolyással. (nem feltétlenül a telefonálás során keletkező hőhatás a legveszélyesebb)

Meglepődtem – megdöbbentem, hogy Magyarországon többet költünk gyógyszerre, mint élelmiszerre. (nem is tudom miért lepődtem meg) Fejfájás, álmatlanság, szorongás, krónikus fáradság miatt a legkönnyebb a pirulák lenyelése, pedig sok esetben nem ad egyhülést, megoldást semmiképpen sem. A mai egészségügyet tekintve megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Jobb, félni….  folytatás…

Sajnos a szívinfarktus már nem csak a férfiak kiváltsága. A nők munkába állásával kiegyenlítődött a nemek közötti különbség. Bár kétségtelenül személyiségfüggő is (“A”típusú személyiség: maximalizmusra törekvő, teljesítményorientált, önbizalomhiánnyal küzdő, szorongó ), de eddig úgy  tartották, hogy a férfiak stressztűrő-képessége rosszabb, emiatt esendőbbek a szívérrendszeri betegségekkel szemben. Nos a nőket inkább a distressz veszélyezteti, azaz hogy nem megfelelően reagálnak a konfliktushelyzetekben, nem olyan választ adnak, mely a stressz szintjét csökkentené.

Míg egy férfi felveszi a kesztyűt és küzd, addig egy nő magára veszi és kiutat keres. Mérlegel és kételkedni kezd, képes-e rá egyáltalán. Ha sikert ér el  sem biztos, hogy magáénak érzi: csak szerencséje volt. Érzékenyebb, állandó megerősítésekre, pozitív visszajelzésekre van szüksége. Boldogulnia kell a munkahelyi intrikákkal, és az előítéletekkel: ha van gyereke azért, ha nincs azért. Egy férfi, ha elért valamit, elhiszi és tudja, hogy a siker az övé.  Egy gondterhelt férfi nyugodtan megteheti, hogy elmegy a haverokhoz inni vagy motorozni, és legfeljebb “most ne szóljatok hozzám” védelmébe menekül. Egy nő mit tehet? És mit egy anya? Munkahelyén legyen megbízható, magabiztos és jó munkaerő, de munka után ismét szerető, gyengéd, türelmes anya. Több fronton kell helyt állnia, nem vonulhat el, de nem is terhelheti szeretteire gondjait. És meg kell tanulnia “nem”-et mondani. Számomra ez volt a legnehezebb. Az egyik legnagyobb fokú stresszt az jelenti, ha olyan érzéseket, szerepeket kell mímelnünk, amik nem sajátjaink, ha nem azt tehetem és mondhatom, amit érzek és gondolok. Hogyan forduljak  este egy tőlem segítséget kérő beteghez empátiával, türelemmel, és elvárható gondossággal, ha 9 hónapos síró kisfiamat kell a fürdőkádban hagynom a legnagyobb játék közepén? Képes erre egy anya? Ha igen, milyen stressz árán?

Egy másik nagyon érdekes megfigyelés, ha a nő fárasztó, konkurenciaharcon alapuló munkahelyi kihívásokkal kerül szembe, kvázi “férfias” pozícióba kerül, megváltozik hormonrendszerének működése is. Relatív tesztoszteron-túlsúly miatt eltűnnek nőies idomai, haja megritkul, vonásai keményebbé vállnak, bőre vastagabb, szárazabb lesz. Hangja, orgánuma mélyül. Személyisége is megváltozhat. Sokan nem szeretik a női főnököket. Egy nőtől, nőies viselkedést várunk el. Ám, ha boldogulni szeretne a férfiak világában, úgy kell viselkednie, mint egy férfi, aki erőteljes, racionális, agresszív, független, határozott, versengő, miközben érzi, hogy ez jellemével teljesen ellentétes. Saját tapasztalatból tudom, amikor nőként egy hatalmas kihívásokkal teli vidéki körzetbe kerültem, ügyeltem, szakvizsgáztam, és már az első év végére hajam fénye megkopott, csomókban hullani kezdett, súlyom csökkent, fiúsabbá váltam a túlterheltség miatt. Minden előképzettség nélkül kellett pénzügyek téren is helytállnom, egyedül hadakozni a hivatalokkal, önkormányzatokkal. Az égvilágon senki nem foglalkozott vele, hogy otthon 9 hónapos gyermekem vár. Orvosként ugyan tudtam, hogy a természet törvényeit nem szabad figyelmen kívül hagyni, a férfias szerepek a nők lelkiállapotára és egészségére is kihatással vannak. Mégis az évek során saját káromon tanultam meg: ha elfogadom ezt a tényt, az jócskán megkönnyíti az életem.

De többségünknek előbb-utóbb munkába kell állnia. Mert mai társadalmunkban a pénzkereső állás, jelenti a munkát. Karl Marx óta. Mert, ha azt szeretném, hogy gyermekem tisztességes iskolába járjon, és megadhassak neki fizikai értelemben mindent, annak ára van. Egyébként a nyugati demokráciákban is nagyon sokunk korán munkába áll. Ezért van nagy szükség a babysitterek tömegére. Elit oktatásnak, elit nyaralásnak, életszínvonalnak bizony külföldön is ára van. Igen magas presztizst jelent egy férfinak, ha el mondhatja: az én feleségemnek nem kell dolgoznia. Olyan státusz-szimbólum ez, mint a luxus autó és  a luxus villa. Szóval társadalmunk szerepek sorát ossza ránk. A házimunka, gyermeknevelés presztizsét eddig nem igazán sikerült emelni. Ahogy a férfi és a női munkabéreket sem sikerült egyensúlyba hozni….Lúdas Matyit idézve: “Hol itt az igazság?” (folyt.köv.)