Dr. Molnár Helga

Gyermekkorban a mozgás életforma. Kár, hogy aztán valahogy elfelejtődik.  Mozgásfejlődésük folyamatossága, végtagjaik mozgásának összehangolása, az egyensúlyuk fejlődése, izomzatuk erősödése szempontjából is létfontosságú. A mozgásigényük kielégítése után jobb az étvágyuk – anyai szívünk megnyugszik az üres tányér láttán – kiadós kirándulás után már az esti mese előtt elalszanak, reggelig hangjuk sincs, és nem utolsó sorban figyelmük is sokkal koncentráltabb lesz.

Nagy divatja van a műanyag lábbal löködős, háromkerekű “motoroknak.” Rengeteget lehet látni a városban a szivárvány minden színében. Ha séta közben letettük egy gombóc fagyi erejéig, három másik gyerek “orozta” el szempillantás alatt. Népszerű a kislányok körében is. Fiam a maga 4,5 évével enyhén szólva túlkoros volt már hozzá, arról nem is beszélve milyen borzalmas hangzavart okoztunk, amikor “végigtéptünk” a sétálóutcán a tűzpiros műanyagszörnyeteggel. Le kell cserélnünk valami nagyfiúsabbra, nincs mese. Fiam azonban imádta, ebben olyan, mint az apja: borzasztóan ragaszkodik a kedvenc tárgyaihoz – bár lehet, hogy ez inkább életkorából adódik ( na de a férjemnél!?…). Anyósoméktól kapott helyette egy igazi kerékpárt, csengővel és támaszkerekekkel, amivel megtanult ugyan pedálozni, de egyensúlyozásra nem kényszerítette. Két kerékkel az első kudarc után ledobta.

A férjem a tanulóbicikli mellett döntött, és ugyan további 2 hetet várnunk kellett rá,  mert a zöld színűhöz ragaszkodtunk. De végül megérkezett. Nekünk borzasztóan tetszett, jó design, és tömör gumikerekeinek hála csöndes. A fiam 2 napig rá se ült. Aztán fél napig csak tologatta. Azon bosszankodott, hogy mindig eldől. Hiába a két kerék, az csak két kerék. Aztán ráérzett az ízére. És íme…a bizonyíték: Marcell és a tanulóbicikli