A legutóbbi ügyelet is kicsit sűrűre sikerült, nem volt időm hazamenni enni, pedig kaptam az értesítést, hogy meleg kaja vár(na) otthon. A nővérek addig erőlködtek, hogy üljek be az ebédlőbe és egyek valamit, mert egy hipózó orvossal nem sokra mennek. Az ebédlő, ami egyébként a “foglalkoztató” helység is egyben,  az idősek részlege és a demens  (szellemileg leépült idős, amúgy többnyire egészséges emberek) részleg között van.

Szót fogadok, leülök és ezek pár falatot, aztán rohanok tovább. Persze le sem veszik a lakók a szemüket rólam, a személyzet mindig külön szokott enni. Egyikőjük közelebb jön hozzám, gyanúsan méreget egy darabig, aztán megszólal.

-”Te is itt laksz?”-kérdezi kiváncsian.

A háttérben tevékenykedő nővér válaszol helyettem.

-”Jo, Eldbjørg Ranghild…de hát ő itt a doktor!”

-”Igen?  De hát mindig itt látom….”

Mondták, hogy nagy vihar lesz. Az itteniek is felkészültek. A szomszédos szigeteket lezárták, se ki se be. A kompok leálltak, a kikötőt lezárták. Se repülő, se helikopter. Kérték, hogy a gyerekekért menjünk az iskolába, mert pillanatok alatt olyan hóvihar lehet, hogy hiába lakunk 20 méterre az iskolától, elveszíthetjük a tájékozódóképességünket, minden csupa fehér lesz, hogy az orrunkig se látunk.

A “Hurtigruten” hajói sem jöttek, pedig ezek állandó járatok, évtizedek óta közlekednek a norvég partok mentén a déli csücsöktől egészen az északi sarkig. A  kapitány kérte az utasokat feküdjenek földre, hogy elkerüljék a baleseteket, az 50-100 méteres hullámok úgy dobálják ezt a hatalmas monstrumot is, mint egy papírhajót.

Persze én ügyeltem az nap. Rengeteg hó esett egész nap, a tenger szabályosan fekete volt, az ég vészjóslóan szürke. Semmi jóra nem számítottam. Ráadásul még a helyiek is “uvær”-t emlegettek. Az “u” előtag a szavak előtt mindig “nagyon rosszat”. Ha ők is ezt mondják… Semmi jóra nem számítottam. Meg is érkezett. Orkán erejű széllel. Az épület szürke és vörös faborítása hófehér burkot kapott, telefújta az ablakokat is. Ki sem láttunk. Egy-egy széllökésnél azt hittem betöri az ablaküveget. Kérdeztem az uramtól, hogy ilyen erősségű szélteherre is méretezik-e ezeket az épületeket. Azt mondta, valószínűleg igen. “Valószínűleg?”

A hó jéggé fagyva csapott az arcomba, amikor az autómat próbáltam kiásni a hóból, mert a szél bástyaszerűen körbefújta hóval. Próbáltam lesöpörni a havat a szélvédőről. Reménytelen. Azonnal visszasöpörte. Tényleg megtapasztaltam milyen, amikor elfúj a szél. És éreztem, azt a fojtogató érzést a mellkasomban, amit leírnak, erős szélviharok esetén. Nem is egészen tudom megmagyarázni, mi történik ilyenkor a szervezetben, de valószínűleg a nyomásviszonyok nehezítik a légvételt.

Felkészültünk az áramszünetre is, a Helsesenter-ünknek ugyan saját aggregátora van, viszont hosszabb áramszünet esetén riasztani kell  a házi betegápolókat, hogy ellenőrizzék az ápoltjaikat, nehogy megfagyjanak, mert többnyire elektromos fűtés van manapság. Vészforgatókönyv az van. A norvégok ebben nagyon jók. Mindenre van tervük. A szomszédos szigetek öregjeit nem féltem, ők tudják mi a dörgés. Vihar esetén hetekig áram nélkül maradnak, elvágva teljesen a külvilágtól. Sorra jöttek a hírek a lavinákról, Arnøya közútjai is járhatatlanná váltak.

Aztán egyszer csak vége lett. Érdekes, hogy a vihar idején senki nem beteg, senki nem lett rosszul. Az túlzás, hogy nyugodtan töltöttem az éjszakát. Bíztam a helyiek tapasztalatában.

Hajnal fél öt felé óriásai robajjal hihetetlenül alacsonyan erős reflektorokkal pásztázta végig a partot egy helikopter, a kishajókikötőt a rombolást felmérve…

Épülnek a hófalak….rendeteg a hó, de nincs hideg, minusz 1-2 fok. Bár most jött egy kis enyhülés a tenger felől, és olvadt kicsit. Ami nem jó, mert ilyenkor többszörösére nő a betegforgalom az ügyeleten. És most nyomon a 11.-et a hónapban, és még van 3!  :) A húgom erre csak azt mondta: “sok munka sok pénz”. Nem szólok egy szót sem. Decemberben én dözsölök majd….és megveszek mindent, amit látok, és nem nézem az árát. Megfogadtam. Persze nem autóvásárba megyek, csak függönyöket szeretnék végre a házba. Engem zavar a csupasz ablak. És szőnyeget. Itt sok helyen nincs függöny az ablakokon, és a szőnyeget sem szeretik, csak parketta van, és karácsonyi ajándékokat.

Az egyik betegem ma azt mondta, hogy 10 napra kapott időpontot. Hozzám. Leesett az állam. Nem tudtam, hogy várólista van nálam. Az időpontokat a nővérek intézik. Napi 30 percig vagyok elérhető telefonon. Ilyenkor 2 percenként kapcsolnak be hozzám beteget.

Összehaverkodtam a fiatal fogorvos csajszival, 8 évvel fiatalabb. Élveztem a beszélgetést, folyékonyan ment, mint a vízfolyás. Aztán a végén kiderült miért. Mert ő Oslo-ban született, és a hivatalos norvég-bokmål dialektust beszéli. Felüdülés volt. Ehhez képest a helyi nyelv olyan, mintha valami földönkívüli nyelvjárást beszélnének. Vért is izzadtam az első hetekben. Aki a szomszéd szigetről jön, azt már megint máshogy beszél. Hihetetlen.

Hosszas tervezgetés, rábeszélés után végül beadtam a derekam. Eddig csak másokat olvastam. Most én írok. Véleményem mindig van a történésekről csak legtöbbször nem találok kíváncsi fülekre. Sokat gondolkodtam a blog tematikáján, de magamat ismerve nem tudnék egy témakörre fókuszálni. Mert mindig történik valami. Majd kialakul.