A vihar… (Uvær…)

december 6th, 2013 Posted by Nincs kategorizálva No Comment yet

IMG_1552Mondták, hogy nagy vihar lesz. Az itteniek is felkészültek. A szomszédos szigeteket lezárták, se ki se be. A kompok leálltak, a kikötőt lezárták. Se repülő, se helikopter. Kérték, hogy a gyerekekért menjünk az iskolába, mert pillanatok alatt olyan hóvihar lehet, hogy hiába lakunk 20 méterre az iskolától, elveszíthetjük a tájékozódóképességünket, minden csupa fehér lesz, hogy az orrunkig se látunk.

A “Hurtigruten” hajói sem jöttek, pedig ezek állandó járatok, évtizedek óta közlekednek a norvég partok mentén a déli csücsöktől egészen az északi sarkig. A  kapitány kérte az utasokat feküdjenek földre, hogy elkerüljék a baleseteket, az 50-100 méteres hullámok úgy dobálják ezt a hatalmas monstrumot is, mint egy papírhajót.

Persze én ügyeltem az nap. Rengeteg hó esett egész nap, a tenger szabályosan fekete volt, az ég vészjóslóan szürke. Semmi jóra nem számítottam. Ráadásul még a helyiek is “uvær”-t emlegettek. Az “u” előtag a szavak előtt mindig “nagyon rosszat”. Ha ők is ezt mondják… Semmi jóra nem számítottam. Meg is érkezett. Orkán erejű széllel. Az épület szürke és vörös faborítása hófehér burkot kapott, telefújta az ablakokat is. Ki sem láttunk. Egy-egy széllökésnél azt hittem betöri az ablaküveget. Kérdeztem az uramtól, hogy ilyen erősségű szélteherre is méretezik-e ezeket az épületeket. Azt mondta, valószínűleg igen. “Valószínűleg?”

A hó jéggé fagyva csapott az arcomba, amikor az autómat próbáltam kiásni a hóból, mert a szél bástyaszerűen körbefújta hóval. Próbáltam lesöpörni a havat a szélvédőről. Reménytelen. Azonnal visszasöpörte. Tényleg megtapasztaltam milyen, amikor elfúj a szél. És éreztem, azt a fojtogató érzést a mellkasomban, amit leírnak, erős szélviharok esetén. Nem is egészen tudom megmagyarázni, mi történik ilyenkor a szervezetben, de valószínűleg a nyomásviszonyok nehezítik a légvételt.

Felkészültünk az áramszünetre is, a Helsesenter-ünknek ugyan saját aggregátora van, viszont hosszabb áramszünet esetén riasztani kell  a házi betegápolókat, hogy ellenőrizzék az ápoltjaikat, nehogy megfagyjanak, mert többnyire elektromos fűtés van manapság. Vészforgatókönyv az van. A norvégok ebben nagyon jók. Mindenre van tervük. A szomszédos szigetek öregjeit nem féltem, ők tudják mi a dörgés. Vihar esetén hetekig áram nélkül maradnak, elvágva teljesen a külvilágtól. Sorra jöttek a hírek a lavinákról, Arnøya közútjai is járhatatlanná váltak.

Aztán egyszer csak vége lett. Érdekes, hogy a vihar idején senki nem beteg, senki nem lett rosszul. Az túlzás, hogy nyugodtan töltöttem az éjszakát. Bíztam a helyiek tapasztalatában.

Hajnal fél öt felé óriásai robajjal hihetetlenül alacsonyan erős reflektorokkal pásztázta végig a partot egy helikopter, a kishajókikötőt a rombolást felmérve…

No comments yet. You should be kind and add one!

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>