Kb. 2 hete testképzavarom van, nem vagyok tisztában a rohamos haskörfogat növekedésemmel, és állandóan nekimegyek valaminek. Bosszant, hogy nem férek el a folyosón a ruhaszárító mellett, és amikor szerettem volna nyitni az ablakot, megfeledkezve kiterjedésemről egyszerűen lesodortam egy ártatlan cserepes virágot. ( Eddig csodálkoztam azon, hogy időnként tényleg hordónyi ascitessel (hasi folyadékkal, vagy egyéb hasi terimével) kerültek belgyógyászatra betegek. Nem tűnt fel nekik mekkora a hasuk? ) Nekem sem mindig. Amikor a napokban a forró tepsit kivettem a sütőből, kis híján megégettem a hasam, és a gombóc főzővizét majdnem magamra borítottam. Mire megtanulom, hogy lassan 40 cm sugarú kört kell magamra számolnom, addigra már talán testméreteim normalizálódnak. Egyébként mozgáskoordinációs zavarokkal is küzdök, minden kenyérsütésemet egy-egy égési nyom őrzi, a hagymaszeléseimet egy-egy körömdarab bánja. Végül életem párja adta fel. Tekintve a lakásban uralkodó 30 fokos átlaghőmérsékletre, terápiás céllal fiammal együtt anyósékhoz utalt.
Most aranyéletem van. És mindenki más is jól járt. Apa tud dolgozni, anélkül hogy azon kellene aggódnia, hogy gyerekei anyja mikor tesz újabb kárt magában. Anyósom is örül, mert a fiam felássa a teljes kertjét – lelkesen kincset keresve. (Kértem is, hogy nekem is keressen jó sokat. ) Apósom, mert az unoka megszerel mindent a házban, amit csak talál. A sógornőm régi használaton kívüli számítógépe is áldozatul esett How it’s made-en szocializálódott csemetém lelkesedésének – én csak néhány burkolatot rögzítő csavar ki és becsavarás erejéig adtam engedélyt – de mire észbe kaptunk akkor a winchester már az unoka kezében volt. Én főleg jól járok, mert a fiamból nekem most csak az öröm jut. A régen használt, újra felfedezésre váró játékoknak, forgalommentes bicikliútnak köszönhetően a LEGO sokat veszített a versenyképességéből. Kedvenc ételek bőséges kínálatának köszönhetően pedig végre anyai-szívet-melegető étvággyal falatozó négyévesem látványában is részem lehet. Az alkudozástól mentes az esti lefekvés, és azonnali elalszik. A várandóssági vizsgálatok miatt sem kell aggódnom, mert a fiam a számítógép alkatrészeiből 3 D ultrahang készüléket épített, és naponta ellenőriz. Szóval megbízható kezekben vagyok.
Itt falun minden állat előfordul: denevér, kutya, macska, és Niki, a szomszéd kislány, aki alig 3 hónappal idősebb, de a fiam csak a válláig ér. Mókásan néznek ki együtt, vérre menő bicikliversenyek zajlanak – kisebb-nagyobb borulásokkal persze. Azt már lassan képtelenség megállapítani orvosi szemmel sem, hogy elvakart térképméretűre duzzadt szúnyogcsípések, vagy traumatológiai sérülések tarkítják végtagjainak tekintélyes részét. Eddig akkor is reklamált, ha víz csöppent a ruhájára, most nyakig maszatos, de nem zavarja. Fáról lehet szedni a szilvát, almát, a paradicsomot, paprikát is magunk szedjük a reggelihez. És mindig kapok tőle virágot. Erről jut eszembe.
Tegnap este kissé szokatlan látogatók leptek meg zuhanyzás közben. Még kislánykori romantikus ábrándjaim között sem ilyen fekete szmokingos hódolók szerepeltek. Két denevér érkezett, nyomorultak teljesen megzavarodtak, csapkodtak, nekimentek mindennek, egyik a kádba is belepottyant. Féltem, ha megmozdulok nekem repülnek, bár tekintve, hogy a falakba is beleütköztek a szerencsétlenek, földbe gyökerezett lábbal sem voltam nagyobb biztonságban, arra gondoltam, hogy el kell jutnom a villanykapcsolóig, hátha a sötétben visszanyerik tájékozódóképességüket. Így történt, és villámgyorsan becsuktam az ajtót. Reggelre nem voltak ott …
No comments yet. You should be kind and add one!