IMG_5720

Őszhangulat…Høststemning

október 9th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Ősz van vitathatatlanul, egyik napról a másikra sárgultak be a falevelek, vörös-rozsdásak lettek a hegyoldalak egy pillanat alatt. Mit is jelent ez itt? A nappalok rohamosan rövidülnek, de még remélünk néhány napsütéses napot a hosszú tél előtt. A nyaralás emlékei elhalványultak, már szinte senki sem beszél a nyárról. Tudja azt mindenki, hogy ha jön a hó, akkor itt marad 6-7 hónapig. Most még mindenki kihasználja a kis jó időt, amikor csak tudja. Azon kapom magam, hogy 12 foknál már restellem felvenni a kabátot, hiszen jó idő van! :) Mit veszek fel, ha valóban tél lesz?
Sokan kéredzik, szeretünk-e itt lenni, megszoktuk-e a klímát. Nekem a családomon kívül, a magyar kertek hiányoznak csak. A dús színekben pompázó falusi kertek és ablakok. Azt állítják, hogy itt sem lehetetlen, de ez egészen egyszerűen hülyeség. Májusban meg sokszor hó van, de ha nincs is, a föld még fagyott. A norvégok a nemzeti ünnepen ( május 17.) még kabátban vonulnak. Október elején már ismét jönnek a mínuszok.
A virágaimat szeretném azért megmenteni, gyönyörűek lettek a rövid sarki nyár alatt a világos nappalinak köszönhetően. Át kellene ültetni őket, bár kétlem, hogy túl fogják élni a 2 hónapos sötétséget. Szívem szakad meg értük. De ezen kár tépelődnöm. A természet teszi a dolgát és mi is.
Azért még van egy két felhőmentes éjszakánk, és élvezzük a Éjszaki-fényt a nappaliból. A kanapéról. :)

DSC_0026

Horgászat… Fisketur…

augusztus 23rd, 2015 Posted by Norvégia No Comment yet

Végre gyönyörű az idő, oroszok felől érkező magas nyomású légáramlatnak hála. Stabilan 20 fok felett van a hőmérséklet már 4-5 napja. A sziget kiürült, mindenki a hétvégi házába vonult, vagy kempingautójába pattant és kivonult a természetbe. Én természetesen ügyelek a legszebb nyári hétvégén, ezért a szigeten maradni kényszerülünk, és csak horgászni megyünk. Így 10 percen belül bent tudok lenni, ha riasztás van. A fiúk lelkesek, a kicsi is készíti fel a játékhorgászbotját, ami megtévesztésig hasonlít az igazira, csak a horog hiányzik a csaliról, és gyerekbarát strapabíró orsóval van felszerelve. Ára vetekszik az igazi felszerélésével.
Megegyeztünk, hogy mindenki azt eszi, amit fog. Ørret-re ( tengeri pisztráng) és torsk-ra (tonhalra) megyünk. Találunk egy szuper sziklás helyet, a tenger magasan állt, ezért a 4 évessel is találunk olyan helyet, ahol víz is van, nem csak barnamoszat, így nem akad el a horog, és egészen közel lehet menni a tengerhez.
A sziget körüli self nagyon gazdag halban, szinte minden bedobás kapással jár. Ideális gyerekbarát elfoglaltság a hétvégére. Persze, ahogy a nagyobb fiam horgászsikerei szaporodtak, a kicsi úgy veszítette el a türelmét, hogy horogtalan csalijára semmi nem akadt fel. Én igyekszem tartani benne a lelket, aztán megkapja az apja botját, és lelkesen erejét megfeszítve tekeri az orsót kis segítséggel.
Végre a sok értéktelen és visszadobandó sei (fekete tőkehal) után, végre horogra akad egy termetes makréla, majd egy szép torsk. Már szaladok a késért, de fiaim kétségbeesett ábrázatával szembesülök. Hogy gondolom én, hogy MEGESSZÜK a halat? Ők csak az élményért horgásznak!! És miután a légköri oxigén-túladagolás miatt az anyai kegyelemben részesült makréla még néhány másodpercig ezüst hasát feldobva lebegett a vízen, már a krokodilkönnyek is kicsordultak.
Néhány másodpercig egy állatkínzónak érzem magam, de azért nagyon bízom benne, hogy ezek a tengeri ragadozók életrevalóak, hiszen a horgon is annyira küzdenek, hogy elég kiemelni őket. És egyszer csak visszafordul szegény pára, és egy szempillantás alatt elúszik a nyílt víz felé.
“Ugye, anya vissza megy az anyukájához?- kérdi a kicsi. “Igen, hát persze!” Válaszolom magabiztosan, hiszen végül is jól jöttem ki az ügyből. Nem mesélem el, hogy sok norvég elvből nem eszik makrélát, mert állítólag ők falják fel a tengerbe fulladt emberi tetemeket. Nem, azt hiszen lenne fair a makréla anyukájával szemben. Végül is, én is makréla-tetemet akartam enni. Maradjunk annyiban, hogy hal és ember jó barátok. :) :)

DSC_0221

Konzílium a küszöbön…

augusztus 20th, 2015 Posted by Egészségügy, Norvégia No Comment yet

Munka után, otthon. Már korán, este 6-kor megfürödtem, pizsamában lazulok a fiúkkal. Káosz van ilyenkor nyáron, az ember lánya 3 helyett dolgozik, sokszor még a helyettesítő nővérek “oktatása” is energia és időrabló. Lehetetlen itt északon elegendő nyári munkaerőt találni, főleg olyat, aki önállóan is tud dolgozni. Már csak napok kérdése, és végre véget ér a nyári szabadságolások ideje.

Határozott kopogás hallatszik. Ki lehet az ilyenkor? Itt nem divat, hogy az orvost otthonába zaklassuk 2 hetes fejfájás “akut” panaszával. De nem beteg jött, hanem a főnök az. 62 éves, ősz halántékkal a Vöröskereszt égisze alatt megjárta a balkáni háborút, Koszovót, Afrikát, Afganisztánt. Sokat látott, megélt, és dolgozott itt is a világ végén. Én csak szájtátva hallgatom, mi minden szörnyűség tud megtörténni a Földön. Többségünk elképzelni sem tudja mire vagyunk mi képesek. Mi történhetett?
Letelepedtünk a ház előtti lépcsőre, én pizsamában, ő nagykabátban. Egyik cigarettát füstöli el a másik után. Fáradtnak tűnik és meggyötörtnek. Itt él ezen a 2000 fős kis szigeten majd 25 éve, ismer mindenkit. Mintha a távoli nagy család lenne.
A probléma közös. Az én alig 900 fős listámon, alig 2 hónap alatt a 3. limfómás diagnózis érkezett. Mind fiatalok, egészségesek, most a legközelebbi munkatársunk hívta őt, egy “csupaszív”, mindig mosolygós nővér a diagnózissal. Felfoghatatlan. A non-Hodkin-lymphoma incidenciája 1/100 000. Most csak az én körzetemben él három. Közös stratégia kell, hogy tudjuk megszervezni itt, a három beteg kezelését, követését, hogyan segítsük őket lelkileg is. Hogyan kommunikáljuk a munkatársak felé? Hogyan biztosítsuk a betegek titoktartáshoz való jogát? Az első kemoterápiát megkapják a kórházban, a többi feladat ránk vár. Az elmúlt 25 évben nem fordult elő. Most hematológiai osztály leszünk. De ez csak a jéghegy csúcsa. Az egészségügyi rendszer itt is rogyadozik. Egyre több az idős, beteg, és egyre nehezebb működtetni az ilyen kis önkormányzatoknak. Nincs ápoló, nem találni jó vezetőket. Ő építette fel ezt a komplexumok, de látja, hogy 3. gyermekeként szeretett intézet rogyadozik. Nyugodt lelkiismerettel szeretne nyugdíjba vonulni, egy jól működő rendszert szeretne maga mögött hagyni, de ennek az esélye az évekkel egyre csökken.

A nap felcsillan a tenger felett, előbújik a felhők közül. Az évnek ebben az időszakában még sokáig fenn van a nap, csak este 11 óra körül megy le 1,5 órára aztán már ismét felkel.

A főnök még csak 62 éves, ami itt Norvégiában még fiatal kornak számít, de még soha nem láttam ennyire fáradtnak és öregnek. Nem is tudom mit kellene mondanom nekem, egy Kelet-Erópából bevándorló kezdőnek? Azt, hogy én már láttam a jövőt. Láttam, hogy az elöregedő társadalmak nem tudnak mit kezdeni az egyre nagyobb számú és egyre idősebb korosztállyal. Hogy eljön az idő, amikor, 2-3 esetleg 4 beteg kerül egy szobába, ha feküdni kénytelen a beteg egész nap az ágyban, ahelyett hogy egy ápoló kísérgetné egész nap, hogy el ne essen? Ha már nem lesz pénz liftet és rámpákat építeni minden magánházba, és a rákosok hónapokat várhatnak a kezelésre, ha egyáltalán jár majd nekik.

Azt hiszem inkább hallgatok. Meghallgatom, mi a terv a jövő félévre. A tervek készítésében a norvégok nagyon jók.

IMG_3241

Repülés… Flyvning…

július 26th, 2015 Posted by Lélek, Társadalom No Comment yet

Felülről tekintek a szülővárosomra. Gyönyörű a dombtetőről a kristálytiszta levegőn át a nyári napfényben, a madárcsicsergésben, a szabadság gondtalanságában. A Csík Zenekar albumát hallgatva már értem, miért is léteztek a regösénekeink. Segítenek. Ráhangolódni kicsit a Valóságra, eltávolodni a hétköznapok bosszúságaitól, felülemelkedni csöppnyi kis létünk értelmetlennek tűnő másodperctöredékéből. Mert a nagy összefüggések láncolatában semmi sem haszontalan. Isten kertjében semmi sem önmagáért való, és mindennek akként kell történnie, ahogy az megterveztetett. Mi teremtjük meg valóságunkat.
Mennyivel könnyebb külföldön magyarnak lenni, látni és meglátni a szépet és jót a gyökerek között. Elrejtve és összekuszálva ugyan, de ott a megoldás. 3500 km-nyi távolságból minden tisztább és érthetőbb, a kirakós darabjai szinte maguktól összeállnak. A válaszok előttünk hevernek, de nem látjuk, mert a völgyben henyélve nem süt mindig a hasunkra a nap. Nem lakunk jól, ha tétlenül várjuk a “sültgalambot”. Elhisszük, hogy a modern életnek nevezett hazugság csak úgy megtörténik velünk, pedig mi teremtjük és tartjuk fenn ezt a fajta létezést is. A nagy Egész részei vagyunk mi is.

Persze én könnyen beszélek… Nem kell itt élnem. DE én legalább elindultam, hogy végre láthassam, ami egyébként mindenkinek az orra előtt hever. Ja, hogy nehéz elhagyni a jól ismert langyos vizet? Hát el kell hagyni a kényelmes kis komfortzónánkat a tisztánlátáshoz, az biztos. Fel kell mászni a nagy hegyre. Nincs mese.

DSC_0465

Bevándorlás… Innvandring…

június 7th, 2015 Posted by Egészség, Norvégia, Politika, Társadalom No Comment yet

Ügyelet… Megérkeztek az legújabb szomáliai menekültjeink, első útjuk természetesen az orvosi ügyeletre vezet. Egy család 6 gyerekkel és anyuka hasában a következő, se angol, se norvég nyelvismeret. Még két hasonló családot jelentettek, ugyanis ki kell üríteni a a nagy menekülttábort Tromsø-ben, kell a hely az újonnan érkező szíriaiaknak. Norvégia mint lelkes NATO-élharcos mindig i élen járt a menekültek befogadásában és integrálásában. Lakosság számához viszonyítva meglepően sokat fogadtak már az 1990-es évek óta. A svéd példa láttán-hallatán egyre erősebbek az ellenérzések az országban. Alapvetően a norvégok toleránsak, sokkal inkább, mint mi Kelet-Euróban. De. Egyre inkább felszínre kerülnek a problémák, az integráció nehézségei. A svédek intő példával szolgának. Svédországot igen megviselte a gazdasági válság, munkanélküliség nem csak a képzetlen bevándorlók és leszármazottaikat érinti súlyosan, hanem a etnikai svéd fiatalokat is, akik gyakran diplomával sem találnak munkát, ezért tízezrével jönnek Norvégiába.
Norvégia meglehetősen jó hatásfokkal integrálta a 90-es években érkezett pakisztáni menekülteket, de ez a pozitív tendencia meglehetősen megtorpanni látszik. Részben nyelvi, de sokkal inkább kultúrális-vallási okok miatt a mohamedánok körül most forr a levegő. A legfrissebb felmérések szerint a norvég családok elenyésző hányada látna szívesen muszlim vőt/menyet. A nem európai országból érkező bevándorlók alig 12-13 %-a dolgozik 5 évvel az országba érkezésük után. Az egyik déli kistérség 15%-al utasította maga mögé a nagyvárosokat. Most, hogy a kormány megadta megyénként a befogadásra váró menekültek számát, várja az önkormányzatok visszajelzéseit. Háromnegyedük a határidő lejárta után sem válaszol, de néhány kivételtől eltekintve csak kevesebbet hajlandóak/tudnak fogadni. Most megy az oda-vissza egyeztetés és esélylatolgatás. De a kormány nem kényszeríthet, nem parancsol, és bízik az önkormányzatok értékítéletében, miszerint maga képes felmérni a rendelkezésre álló lehetőségeket, erőforrásokat. De.
Mit is mondhatnék én, aki szintén bevándorolt egy olyan országból, amely azt hiszi magáról, hogy soha nem is volt befogadó, és azonnal csípőből utasít el minden esetleges toleranciáról szóló vitát. Pedig. Talán nem is létezik Európában olyan ország, mely képes volt évszázadokig, de inkább évezredekig együtt élni sok különböző nemzetiségű és kultúrájú néppel, mint a magyarok. ( németek, svábok, szlávok, oroszok, törökök, zsidók, olaszok, szászok, románok, és ki tudja kikkel még, amit a mindenkori hivatalos erők erőszakkal, hazugsággal elhallgattak, meghamisítottak az elmúlt századok során) Szóval mi is az én feladatom? Toleranciát tanulok, és próbálom belehelyezni magam az afrikai menekültek mágikus gondolkodásába, nincsenek szavaik rengeteg dologra, gyermekes naivsággal tekintenek testük működésére. Az anyanyelvi tolmács sem tudja lefordítani a legalapvetőbb szavakat, mert nem létezik olyan szó hogy allergia, ekcéma stb. A lehető legegyszerűbben kellene elmagyaráznom a problémát, ami iszonyatosan nagy kihívás, mert az esetleges félreértések csak további bonyodalmakhoz vezet. Nem beszélnek a menstruációról, nemi szervekről, problémáikat túldramatizálják, kultúrájukból adódik, hogy ha a “fehér varázslóhoz” mennek, minimum fel kell sorolni vagy 20 tünetet, függetlenül attól, hogy valós-e vagy nem. Elkezdik a fejük tetejétől és végigmondanak mindent a talpukig, ami eszükbe jut. Eszméletlenül nehéz kibogozni, mi a tényleges probléma. Ha a gyermekeiket hozzák még rosszabb. Néztem már egy aggódó szomáliai anya gyűlölettel teli szemébe tudva, hogy talán már készül az elátkozott “vudu-bábu” számomra, amikor nem írtam fel a legerősebb szteroid krémet egy újszülött alig látható minimális ekcémás tüneteire. Már két évet lehúztak egy menekülttáborban, megmérgezték őket az európaiak mérgeivel, amit itt gyógyszernek neveznek, felszedik a mi betegségeinket, és a mi gyógyszereinket akarjak, úgy akarnak élni, mint mi, mert azt hiszik: itt mindenki boldog és egészséges. Pedig ha tudnák…
Szóval tanulok. Tanulok toleranciát, empátiát és türelmet. Tanulom kezelni a frusztrációimat, kommunikációs és egyéb kudarcaimat. De ezért születtünk le erre a Föld nevű javítóintézetre, nem igaz? :)

DSC_0407

Éjféli nap… Midnattsol…

május 30th, 2015 Posted by Norvégia No Comment yet

A naptár szerint nyárnak kellene lennie, de nem nagyon mutatja magát. Bár a hó korán elolvadt, és átlagosnál jóval kevesebb hullott idén, de a hőmérő higanyszála még nem kúszott 10-12 fok felé. Az itt élő külföldiek szerint itt északon két évszak van: fehér tél és zöld tél. A nyár kétségbevonhatatlan jele azonban az éjféli nap, mely soha nem bukik a látóhatár alá, és éjfélkor is szinte nappali világosság van. Szemfüles halászok, hajósok igyekeznek meglovagolni ezt, és hajótúrákat szervezni lelkes turistáknak a “Nordkapp” felé. A minap beszéltem egyikükkel, aki elmondta, hogy se tavaly, se idén nem dugta ki orcáját napocskánk a felhők közül éjfélkor. Nem könnyű ezért lefotózni ezt a jelenséget felénk sem a sok felhő miatt, szinte éjszakák és nappalok is egyformák, óra nélkül képtelenség megmondani mennyi az idő. Sokak által ez nyomasztó, még az őslakosok is kínlódnak emiatt, ahogy látom.
De N. hős volt és tegnap éjjel felmászott a hegycsúcsra, és ezekkel a fotókkal tért haza…

DSC_0389
DSC_0413
DSC_0391
DSC_0052

Az Alkomány-napja….Grunnlovsdagen

május 19th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Az idei nemzeti ünnep gyönyörű napsütéssel indul. Az egész sziget az alig 150 éves norvég alkotmányt ünnepli. A nappali hatalmas ablaküvegén keresztül nyári meleget érzek, ezért nagy ambícióval indulok neki immár sokadszorra, hogy végre kerekezek egyet új gyönyörű bringámmal, de a norvég napsütés sokadszorra is átver. A hőmérő alig 2-3 fokot mutat, és annak ellenére hogy látszólag alig fúj a szél, neoprén ruhán is átható metsző hideg a levegő. Máshogyan hideg mint, amit megszoktunk a kontinentális éghajlaton. Hiába mindig tanulom ezt a klímát.

A zászlóhasználatnak itt szigorú szabályai vannak, meg van szabva, hogy a hagyományos lobogó mely napokon, és meddig lehet kint. Előtte napon egész nap mossák a gépek az úttestet, a gyerekek az iskolában tanulás helyett az éneket tanulják, szemetet szednek, a középiskolások a tereket rendezik, gereblyézik. Ma reggel korán kerülhettek ki nagy lobogók, tegnap a botok kirakataiban a háromszög alakúak. Érdekes rendes munkanapokon alig látni embert az utcán reggel 8 előtt, ilyenkor már 7-kor vonulás, zene-bona van.

A kisebbik fiam áfonyalekváros képpel ( iszonyatosan színez a lekvár is) ámulva áll a konyhaablakban egy széken, és nézi a mazsorettlányokat, akik már kora reggel az ünnepségre gyakorolnak: kék-fehér-piros rövid szoknya, csizma, selyemköpeny és csákó van raktuk. “Anya, nézd! Királynők…..” :) :)

A terv a következő volt ezen a nevezetes napon. (Engem a magyar augusztus 20-ai ünnepléstől sem vert a víz soha, számomra a magyarság nem ebben merül ki, ahogy a hitem sem a templomlátogatásban, de tiszteletben tartom mások ünnepét és vallását.) Így hát szabadtéri sportolás lesz, mert azt azért már megtanultuk, hogy itt akkor megy az ember a természetbe, amikor a nagyasszony megengedi. A sarki nap végre teljes erejéből sütött 11 órakor, egy felhő sem volt az égen, ám a hőmérő nem mutatott még így sem 5-6 foknál többet. Miután M. eleget tett iskolai kötelezettségének, és részt vesz a felvonuláson, utána a család elvonul a szigetről és kerékpározik egyet a tengerparton. Férjem teljes erőbedobással szereli a biciklitartó a kocsira, felkínlódja a négy különböző méretű és formájú kerékpárt,(a fenyőfa karácsonykor történő benyelezése jelent ekkora kihívást egy férfi ember számára) és összevadássza a sisakokat a legelképesztőbb helyekről, bekészíti a kulacsokba az italt. Addig én ” felkészítem ” a fiúkat.

Az iskolás lelkesen készül a felvonulásra, viszi magával a ének szövegét a kabátzsebben, lengeti lelkesen a zászlót. Itthon bátran énekli a felvonulási nótát ( ami nem a múltat siratja, de felszabadultságról, reményről és összetartozásról szól), bár tudom, hogy mások előtt egy hang sem fog kijönni torkán. :) Nagy tisztesség érte őt idén, ő fogja ugyanis vinni a népviseletbe öltöztetett, piros-fehér-kék szalagos osztály-mackót.
Mi, “fölnőttek” a kommunista rendszer beidegzettségével görcsölünk rá az ünnepre, apja igyekszik ráerőszakolni az ” ünneplőruhát”, megvasalni “legalább a nadrágot”. Aztán észbekapunk. Elvégre most Norvégiában élünk, itt farmer, gyapjúalsó, szélkabát, lazaság és vidámság az ünnepi viselet. Nem fogunk ám itt feszengeni öltönyben-nyakkendőben, amúgy 5 fok van.

Ja, ez igaz is általában. De nem Norvégia nemzeti ünnepén!!!!Ez itt kérem komoly dolog. Alig 10 perc volt vissza az indulásig, apja és fia beül az autóban, és, és….és nem indul. Az akkumulátor lemerült. Apa teljes önbecsülés letörésben, teljesen hiába volt minden erőfeszítése. :( A felelős kinyomozást elhalasztottuk időlegesen, de nekem villámgyorsan kellett elkísérnem a fiamat a gyülekezőhelyre, mert ez számára halálosan komoly iskolai feladat, nem lehet késni. Így hát végig viharzottam teljes biciklis felszerelésemben, ahogy voltam, “szélfúttan” a főutcán, ahol már a falu apraja nagyja javába gyülekezett. Természeteseen csak és kizárólag fekete öltönyös urakkal, és “bunad-ba ” (helyi népviseletbe) öltözött hölgyekkel találtam szemben magam, és egytől egyik ismernek engem természetesen. Hát majd a képem szakadt le, és maradék tartásomat hősiesen megőrizve gyalogoltam haza.( Mit gyalogolás…- rohantam, miután vagy 30-szor kívántam boldog ünnepet viszont a népeknek, mert ezt itt így illik.) Mondanom sem kell a fiam sem volt éppen túlöltözve. :)

Ez tehát II. norvégiai nemzeti ünnepünk rövid és tömör összefoglalója.

DSC_0017
DSC_0009
DSC_0049
IMG_3031

Merengések….

május 1st, 2015 Posted by Lélek, Norvégia No Comment yet

Újabb kötelező továbbképzés, teljesen felesleges idő és pénzpazarlás. Csontig lerágott, agyonismételt témák, lelkes, de sokszor unalmas előadók, csigalassúsággal vánszorgó percek, többször lemerült mobiltelefon és kívülről fújt netes hírek. De ki kell hoznom a legjobbat belőle, felfogás kérdése csupán. Kiszabadulás a hétköznapok egyhangúságából, nem csörög a telefon, nincs előjegyzési lista, nincs minden perc betáblázva, végül is minden felfogás kérdése. Sokan étterembe mennek, bevásárolni, kihasználni a nagyváros lehetőségeit. Én meg? Örülök, hogy magam lehetek. Nem, nem egyedül, és nem is magányosan, hanem magamban lehetek egy kicsit. Ilyenkor az idő fogalma valóban viszonylagos. A dögunalmas előadásokon szinte csak vánszorog, ha szabad utat adok a gondolataimnak – akkor az idő is repül. ( Sebesebben, mint a gondolat?)

Van még 4 órám a gépen indulásáig, a reptér 8 perc taxival. Fogalmam sincs, miért esik ilyen jól, hogy csak bámulok ki a szálloda 6. emeleti ablakán. Tiszta az égbolt, a nap felbukkant a kikötőt övező kopár, valaha gleccserek által koptatott sziklák felett. A túlsó parton kis fehér faház virít, a kikötő hullámtörőjének bejáratát jelző világító torony ritmikusan küldi a fényjelzéseket. Időnként egy-egy kis hajó nyílegyenesen veszi célba a kijáratot, alig keltve némi hullámzást a víz tükörsima felületén.
A város alig éledezik, pedig már lassan 7 óra van. A kikötőben a legkülönbözőbb méretű és formájú hajók várakoznak, némán és nyugodtan. Van itt drága jacht is – minibárral és grillsütővel a tetején, de engem valahogy hagyományos halászhajók egyszerűsége ragad meg. Semmi csicsa, világos és célszerű forma olyan, amilyennek lennie kell, hogy segítségével a gazdája biztosítani tudja a megélhetését. “Norvégpirosak”, kékek, és karcosak, gyakran viharvertek, de így szeretem őket, lágyan simulnak bele a kemény, szikár észak-norvég tájba. A csillogó vadonatúj jachtok tájidegenek és pökhendik, betolakodnak és uralkodni akarnak egy olyan világban, ahol mindennek meg van helye, ideje és oka, hiszen ez a túlélés záloga ezen sokszor zord és kíméletlen vidéken.
Szélcsend van, ami meglehetősen szokatlan erre felé, bár a városalapítók a legjobb érzékkel választották ki, az erősen szabdalt tengerpart a leginkább szélvédett öblét. Két kacsa – valószínűleg egy pár -szeli a kikötő vizét nagy igyekezettel szabályos V-alakú hullámteret hagyva maguk után. A fehér többszöri is hirtelen irányt vált, a barna azonnal követi, ilyenkor, hullámtereik metszik egymást, teljesen szabályos W betűt formálva. Zseniális.
Lassan életre kell a kikötő is, megjelennek az emberek, és felkészítik a hajóikat, majd egyik a másik után hagyja el a kikötőt. Beérkeznek az ingázókat szállító buszokat helyettesítő gyorshajók (“hurtigbåt-ok”) is.

Relativitáselmélet ide, időfizika oda, most már mennem kell, a repülő nem vár. Az emberkaraván könyörtelenül halad. De hova is?

IMG_1971
IMG_1978
IMG_1960
DSC_0002_2

Áldott húsvétot! God påske!

április 6th, 2015 Posted by Norvégia, Társadalom No Comment yet

Hát azt hiszem sokat elmond egy társadalomról, ha beszélünk kicsit az ünnepeikről. A norvégoknak jóval több ünnepnapjuk van, mint a magyaroknak. A húsvéti szünet az emberek többségénél 8 nap, de mindenesetre hamvazószerda délutánján gyakorlatilag egész Norvégia leáll. MINDEN zárva van, nem csak múzeumok, de nem találni egy kávézót/kocsmát vagy cukrászdát sem nyitva. No, nem azért, hogy a családanyák eltemetkezzenek a konyhában, hogy roskadozó ünnepi asztalt varázsoljanak. Gasztronómiai élményekért nem érdemes ebbe az országba jönni. A hegyi virsli-grillezés (grillpølse), a norvég barnasajt (brunost), a nyers lazac (rålaks) és chips-ként ropogtatott fűrészporízű szárított hal (tørrfisk) anyósomékat sem hozta lázba.
És nem templomaikba sietnek, bár már hetekkel előtte “imádkoznak” a jó időjárásért (napsütésért és jó hóviszonyokért), hanem a semmi közepén álló családi hytte-kbe vonulnak családostul. A városok is kiürülnek, és tömegesen vonulnak a népszerű síterepek felé. A városnézőtúrák is felejthetők itt ilyenkor. Az alig 5 milliós lakosság a légvonalban 2000 km hosszú, de fjordokkal hihetetlenül felszabdalt keskeny tengerpart mentén él, csak 200 alagútjuknak, hídjaiknak csupán a karbantartása is szép emberi és anyagi erőforrást emészt fel. A szegényes közúthálózatnak köszönhetően a szabadság első napját a bedugult közutakon töltik, majd a hegyi sípályákon és kiülős teraszokon folytatják. Persze ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindenki az egészség mintaképe, mindenki karcsú és sportos. Norvégok torkán bizony nem akad meg az alkohol sem így húsvét táján. Baleseti sebészek, főleg akik ügyeletben töltik a húsvétot inkább rossz időért imádkoznak. Nem, nem a kiépített sípályák fokozzák a veszélyt. A balesetek száma drasztikusan megugrik ilyenkor, ennek oka részben a megnövekedett bátorság az egyidejű alkoholfogyasztásnak köszönhetően és az enyhe idő miatt megszaporodott hóomlás/lavina. Egyre nagyobb méreteket ölt és egyre több áldozatot szed, a meredek, járatlan helyoldalain a “freestyl” síelés/snowboardozás és snøscooter-ezés. Persze itt minden napsütéses óráért hálásak vagyunk. A klímaváltozás miatt jónéhány alacsonyabban fekvő sípálya hóhiánnyal küzd. Próbáltam keresni valamiféle húsvéti hagyományt/szokást, de nem igazán találtam, legalábbis napjainkban már nem téma. Színes tojás, nyúl van és hagymás növények – persze csak cserépben. Egy giccses papírtojásban kapnak a gyerekek számomra elviselhetetlenül édes apró édességet, csokit. Persze ma már sok drága tárgyi eszköz is kerül a tojásokba.

DSC_0172_2
DSC_0044_2
DSC_0407_2
DSC_0370

A dolgok kezdenek a helyükre kerülni… (Vi finner oss til rette…)

április 3rd, 2015 Posted by Család 1 comment

Azt hiszem a dolgaink kezdenek helyrerázódni 1,5 év után. Ennek legbiztosabb bizonyítéka, hogy megszűntem csontváznak lenni, megkönnyebbülés este kibújni a csőfarmerből :) :)
N. már fél éve dolgozik szakmájában, 200 méterre van az irodája a lakásunktól. Ez persze extra szervezést igényel, de itt ez is megoldható. A norvég munkahely valóban családbarát. N. riasztható, ha ügyeletei napjaimon ( kb. 9-10 nap havonta) nem érek oda 4-re a fiúkért. Én viszont a betegelőjegyzést a N. vidéki útjaihoz igazítom. Szóval lassan ez is kialakul.
Marcell tanárai megnyugodtak, már vannak barátai, nagy megelégedettségükre mennek egymáshoz játszani suli után is. Élvezi a napközit, mindenki csodájára jár a kézügyességének és kreativitásának. És itt nem fukarkodnak a dicsérettel. Ezt különösen szeretem ebben az országban, hogy a jót és pozitívumot domborítják ki. És nem szégyen hangosan hangot adni az elismerésnek.
Mikes pedig még mindig Mikes. A minap nylonzacskóval a lábán jött haza, mivel a méregdrága -40 fokig szigetelő téli csizmájából úgy kellett kiönteni a vizet, miután egész délelőtt megfeszített munkával merték bele vödörrel a pocsolyából. Rafael, izlandi kis barátja lelkes segítője volt ebben a projektben. Én, anyukaként pedig mentegetőzhettem az óvónő előtt, miért nem vittünk megfelelő ruhát.
Ha kirándulni megyünk, szemrebbenés nélkül gázol át a bokáig érő pocsolyában, és ha elég mélynek tartja belefekszik. Ilyenkor zsigereimben érzem azt a szülői rosszallást, amit én kaptunk volna, ha egyáltalán mertem volna csak hasonlóra vetemedni, és makulátlan új piros csizmámon vagy overálomon sárfolt esett volna. ( azóta is utálom a piros szint) Inkább elszaladtam esőruhát és gumicsizmát venni, mert a tavalyit kinőtte. Itt nincs rossz idő vagy rossz gyerek, csak nem megfelelő öltözet.
Én a többi dolgozó norvég anyukához hasonlóan nem törekszem többé, hogy mindig minden perfekt legyen. Nem ciki, ha pizza van vacsorára, ha nincs katonás rend a nappaliban, és porcicák libbenek a folyosó utánam, amikor éjszaka riasztanak ügyeletben. Itt nem jellemző a műköröm, az erős smink, itt a menő anyuka sportosan öltözik, nem tűsarkúba csetlik-botlik. Nem gond, ha a gyerek overálja sáros, a képe maszatos és kócos a haja, a lényeg önmaga lehessen. :)