Norvégia 2.

Mi visz rá valakit, hogy a sarkkörön túl vállaljon munkát? Úgy vagyunk “mink” ezzel, mint népmeséink hősei.

“Hamubasült pogácsával” a tarisznyánkban elindulunk hetedhét országon túlra. Szószerint. Nem tudjuk mi vár ránk, de látunk KELL mi van az Óperencián is túl. Meg KELL tapasztalnunk. Ha sikerrel járunk és kiálljuk a próbákat miénk lesz a “felekirályság”, ha pedig nem, akkor ezzel tapasztalással gazdagodva hazatérünk. Lesznek útközben hétfejű sárkányok (helyettük trollok ), bakarasznyi emberek (“nisse-k” lsd.:még Benedek Elek), aranyhalak és ördögök is. És lesz “40 nap és 40 éjjel” egyfolytában,  lesznek lidércek talán kétségek és honvágy  formájában. De találkozhatunk királykisasszonyokkal is, hiszen alkotmányos monarchiában fogunk élni.

Kicsit ismerkedtem a norvég kultúrával is, nagy vonalakban a norvég történelemmel is,  norvégul olvastam népmeséket is. Nagyjából egy időben kezdték összegyűjteni és leírni ezeket a különböző európai országokban,  hátborzongatóan hasonlítanak ezek az elemi erővel bíró történetek egymásra, és Indiában már 1800 éves iratokban nyomukra bukkantak (Pantsjatantra). A szájhagyomány kicsit kiszínezte, saját tájaira, embereire formálta, de a fő motívumok, a szerkezeti felépítés, a mesehősök szinte ugyanazok. Jancsi helyett Askeladden indul el, hogy megküzdjön az óriásokkal vagy trollokkal. Nem véletlen, hogy ezek az ősi emberi törvényszerűségek, a fantáziadús történetek már ezer évvel ezelőtt is, és a világ számos táján működtek. Egyetlen egy mesehős sem azt szokta elképzelni, mitől fog majd félni, hiszen akkor el sem indulna, hanem elsősorban arra koncentrál, mit szeretne elérni, és bízik abban, hogy jó dolgok fognak vele történni.

Apám hazafias érzülettel igyekszik megtenni mindent, hogy lebeszéljen bennünket erről a marhaságról. Persze lassanként kifogy az érvekből: “Nem kell elmenni, ezt jól jegyezd meg édes lányom : a magyar ember a jég hátán is megél!”  Igen apa, na látod! Akkor mitől féltesz ennyire? A JÉG hátán is meg fogunk élni! Egyetlen egy mesehős sem azt szokta elképzelni, mitől fog majd félni, hiszen akkor el sem indulna, hanem elsősorban arra koncentrál, mit szeretne elérni, és bízik abban, hogy jó dolgok fognak vele történni. 

Valahogy nem hiszek a nacionalista-nemzeties életszemléletben. Tiszteletben tartom azokat, akik igen, és becsülöm ragaszkodásukat és hitüket. Sokaknak ez talán elég erőt ad további kűzdelmeikhez. Én elsősorban ember vagyok és a Föld nevű bolygón élek. Az, hogy hova születtem talán a véletlen, talán a “sors vagy Isten” műve. Kellenek a gyökerek, de nem béklyók formájában. Nem hiszek az “itt élned vagy halnod kell”-ben. Szükséges és jó a különbözőség is, nem kell az egész világnak kizárólag angolul beszélnie, de nem más nemzetekkel szemben kell(ene) meghatározni magunkat. Nem azért vagyunk jobbak, “okosabbak” más nemzeteknél, mert a mai Magyarország területén láttuk meg a napvilágot. Azok vagyunk egyáltalán? Nem hiszem. Nem értem a fanyalgókat. Nem érdekli igazán mi van máshol, csípőből nyomják azt, ami ott rosszabb. Az időjárás, a hosszú, sötét  nappalba nyúló éjszakák, a sok hal és pfujj az sok olaj. Azonnal beindul “az hallottam”, egy “ismerősöm ismerőse” mondta, “valahol olvastam”. Soha nem élt ott, de még csak nem is járt a közelében sem. Én inkább megkérdezném, ha olyan jó itthon a klíma, melegek és hosszúak a nyarak, akkor mégis miért csöpög a panasz mindenhonnan? Miért elégedetlen mindenki? Miért nem élvezi a 40 fokot a 10. emeleti panellakásban? Miért retteg a gondtalan “nyugdíjaséveitől”, a munkahelyének elvesztésétől? Nem akarok szorongva gyereket nevelni, továbbörökíteni a görcseinket, nem akarok már fiatalon az öregkoromtól rettegni. Élni akarok és küzdeni, értelmes cél találni a mindennapokban, legyen az akár sötét vagy világos. Nem biztos, hogy mindig ismerni szeretném az előttem álló nehézségeket, bízom abban, hogy menetközben majd megtalálom a megoldásokat, az adekvát megküzdési stratégiákat. Sokszor éreztem már egy-egy fordulóban, ha tudtam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz, meg sem próbálom. Eddig sem a könnyen járható utakat kerestem.

Szabó Magda fogalmazta meg, amit én útravalóul a gyerekeim “tarisznyájába szeretnék tenni”. (mit  jelent a reziliencia, vagyis rugalmas alkalmazkodóképesség.)

“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. A hétfő az hétfő, a kedd az kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezd el hétfőn siratni félelmedben. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Ha jót hoz, józanul kell viselned, hogy örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viselni kell józanul és fegyelemmel.”