Agykontroll

Az egyetemről kikerülve, azt tapasztaltam, hogy nem minden úgy működik, ahogy azt a tankönyvekben leírták. Sőt, vannak megmagyarázhatatlan megbetegedések és csodás gyógyulások. Bizonyos élethelyzetekben a betegség a “legjobb” válasz, de gyakran ez a menekülés is. A gondolatok megbetegíthetnek és meg is gyógyíthatanak. Ennek ellenére a mai tudományos lélektan (pszichológia) sok esetben nem tud segítséget nyújtani. Keresem a válaszokat, a lehetőségeket, az alternatív utakat. Ma már értelmetlen lenne a klasszikus orvoslás mindenhatóságát hirdetni.

Agykontroll tanfolyam érdekes tanulsággal szolgált számomra. Nem mond újdonságot, csak egy kicsi más módszert mutat meg ugyanarra. Arra, amire mindenki vágyik, azaz, hogy elérje célját.  Megbocsásson, elengedjen, meggyógyuljon. A lényeg, hogy az ember megtalálja önmaga számára megfelelő viszonyítási pontokat, melyeket bármikor használni tud, ha szüksége van rá. A kvantumfizikusok, agykutatók, de a NASA is vizsgálja az emberei elme lehetőségeit, a gondolatok teremtő erejét. 20 éve még mindenki a fejét csóválta volna, ha a az internetről hallott volna, egy vezeték nélküli rendszerről, mely képes összekapcsolni hihetetlen távolságról az egyes számítógépeket. És most ez mindenki számára természetes. Az emberi agy, csupán a gondolatok révén sokkal többre lenne képes, mint amire jelenleg használjuk. A szkeptikusok kedvenc ellenérve az agykontrollal szemben, hogy mennyit lehet(ne) ártani vele. Nos, ha valaki a gondolatokkal ártani akar, ahhoz nem kell agykontroll. Feldolgozatlan traumák okozta negatív gondolatokkal, nagyszerűen betegítheti meg saját magát, és szűkebb környezetét.

Szerintem a XXI. században az ember legfontosabb feladata, hogy megtanulja kezelni a stresszt. Ezen múlik minden, a saját és környezete egészsége, a családi élete, az egzisztenciája. Ma már a stresszt elkerülni, ami nyugati világunkban lehetetlen. Mindegy, hogy az eszközöket ehhez, hol találjuk meg. (jóga, tai-chi, kun-fu, vallások tömkelege, a vonzás törvénye stb.) Van, aki egy istenszemélyben, angyalokban, a keleti filozófiák valamelyikében, vagy az univerzum mindig is létező és működő törvényeiben tud hinni. És van, aki saját gondolatainak erejében. A lényeg ugyanaz. Kapaszkodókat és lehetőséget találni a testi-lelki harmónia eléréséhez. A kereszténységben a gyónás és szentségek is ezt a cél szolgálják: feloldozást vélt bűneink, hibáink alól, hogy aztán önmagunknak is megbocsáthassunk. Van, aki a mennyországba, más a nirvánába akar eljutni, vagy a természetben akar feloldódni. Ezt a célt szolgálta a természeti népek sámánizmusa, többistenhite, de a mozgással és légzőgyakorlatokkal áramoltatható életenergia is. A racionálisan gondolkodó, nyugati embernek úgy tűnik, ez sokkal nehezebben megy. Eltávolodtunk a természettől, és most nem találjuk az utat vissza hozzá.

Segíthet visszatalálnunk, ha képesek vagyunk megtalálni önmagunkban rejlő, de a racionális világ, iskolarendszer stb. által elnyomott gyermeket. Mert ők még nagyon is tudnak valamit. Ők még közelebb állnak a természethez, jobb agyféltekéjük még működik. Szerencsés vagyok, hogy figyelhetem őket, és tanulhatok tőlük. Néha teljesen belefeledkezem abba, hogy csak nézem őket. Mennyire tudnak örülni egy semmiségnek, teljesen átadni magukat a játéknak, és mennyire nem tudnak haragudni, milyen nagylelkűen megbocsátanak. Álmodnak, vizualizálnak, intuícióik és megérzéseik még működnek. Képzelőerejük, kreativitásuk határtalan. Számukra bármi lehetséges, nincs lehetetlen. Ösztönösen képesek gondolataikkal programozni bennünket. De mennyire! Mennyivel nyitottabbak a világra egy “okos” felnőttnél, akit béklyóba kötnek az anyagi dolgok, ” természettudományos ismeretei” behatárolják képzeletét, álmait -ha vannak még egyáltalán – létezőnek vélt korlátok közé szorítja. És milyen gyakran a múltban élnek, vagy a jövőbe vágynak, és nem veszik észre a jelent. Múltbéli hibáikon, sérelmeiken rágódnak, miközben felemészti őket a harag, melyet tudatosan mások, de valójában önmaguk iránt éreznek. Nem csak szokásaik, hanem haragjuk rabjaivá is válhatnak, és emiatt sem tudják élni saját életünket.

A tanfolyam magyarázatot ad a hétköznapokban tapasztalt “parajelenségekre”. Gyakran tapasztaltam, hogy épp anyukámra gondoltam, indultam volna a telefonért, és abban a pillanatban csörgött. Vagy a megérzések, melyekre jó volt hallgatni. A vizsgán mindig az első megérzés volt a helyes válasz. Mennyivel jobban sikerült az a vizsga vagy megmérettetés, melyet előtte képzeletben többször lejátszottam. És a sok “aha-igen” érzés.

Az utolsó eladáson például mindenkinek meg kellett bocsátania a szüleinek. Kinek azt, hogy szüleinek nem jutott elég idejük rájuk, másnak azt, hogy mindig helyettük tudták, mi a jó nekik. Van, akiknek “csak” azt, hogy mások álmát kellett (volna) megvalósítania. Annak érdekében, hogy  mindez könnyebb legyen, gyermeki módszerekhez kellett nyúlnunk. Szüleinket 4-5 évesnek kellett elképzelni, (hiszen, ki tud egy gyerekre haragudni) lekicsinyíteni őket, majd a szívünkbe kellett zárni őket. A többszázas közönség több, mint felénél bizony előkerültek a zsebkendők, pedig az idősebb korosztály is szép számban képviseltette magát. Csak remélni tudom, hogy gyerekeim is megteszik ezt majd egyszer.

Számos technikát mutatnak, tanítanak meg a tanfolyamon. Valószínűleg nem mindenkinél fognak működni. Gyakorlás nélkül biztosan nem. A módszer nem ígér mindenkinél, azonnal sikert. De azt sem állítja, hogy csak ez az egyetlen jó módszer. Egy lehetőséget mutat arra, hogy megszabadulhassunk saját gondolkodásunk korlátaitól. Ha csupán a relaxációs módszerét elsajátítja valaki, már nem volt kidobott pénz vagy idő.