Iskolarendszer Novégiában (Skolesystemet i Norge)

Egyre többet cikkeznek manapság arról, hogy a magyar oktatási rendszer mennyire elavult, mennyire nem veszi figyelembe a gyerekek életkori sajátságait, különböző fejlődési ütemét. Cél, hogy kis kockaemberek legyenek, hogy ne tudjanak, sőt ne is akarjanak gondolkodni, önálló döntéseket hozni. A költözésünkkor egyik fontos és sürgető szempont volt, hogy találjunk mielőbb gyerekbarát iskolarendszert. A fiam Magyarországon egyébként is iskolaéretlennek “ítéltetett”, melynek én őszintén örültem, mert ez azt jelentette számomra, hogy a nagy szülői igyekezetemben sem tettem/teszem tönkre gyermekkorát, azaz nem nyomorítom meg a személyiségét idő előtt. Orvosként a gyerekek idegrendszer fejlődésről kicsit többet tanulhattam, gyakorlatban láthattam több gyereket is a sajátjaimon kívül, követhettem fejlődésüket akár csecsemőkortól. Alapszabály, hogy a mozgás, a kézügyesség fejlődése az értelmi, kognitív fejlődéssel párhuzamosan, de mindenesetre szinkronban fejlődik, ha testi betegség, idegrendszeri sérülés ezt a csodálatos egyensúlyt nem zavarja meg. Elégedetten és belül mosolyogva hallgattam a magyar óvónéni fejtegetését arról, hogy bár a fiam nagyszerűen rajzol, épít és alkot bármit bármiből, de szociális és kognitív szempontból még nem érett az iskolára. Ja, és mivel nem fut elég gyorsan, nem “elég ügyes” a sorjátékban, ezért nem vehet részt az óvodai sportversenyen, mert ott az óvodának nyernie kell. (Értsd: Már az oviban versenyeztetni kell ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy a gyerek néha jól is érezze magát, ne azt érezze, hogy ügyetlen, ezért nem mehet.)
Mindez megerősített abban, hogy a fiam vagy Waldorf-os lesz, vagy elmegyünk az országból. Amikor a norvég iskolai rendszerrel ismerkedve nyilvánvalóvá vált, hogy az sokkal közelebb áll a Waldorf-hoz, mint a magyar állami iskolarendszerhez, már nem volt kétséges, hogy szerencsét próbálunk. A nyelv miatt egyébként is időre volt szükségünk, nem versenyistállóra. Türelem és felzárkóztatásra szánt idő a norvég iskolában határtalanul rendelkezésre áll.
Persze látom, hogy a rendszer itt sem hibátlan, hiszen kicsit belülről is láthatom a működést. Itt mindenki ugyanabba az osztályba jár: a koravén kis “zsenit”, az “iskolaéretlent”, de Down-kóros, Turner-szindrómás, és szellemi fogyatékos gyereket is beiskolázzák abban az évben, amikor betölti a 6 éves kort. Van, aki még 6 éves sincs, amikor iskolába megy. Viszont egyénre szabott tanterv készül az idegennyelvű kisgyermeknek, és az enyhe szellemi fogyatékosnak is. Fiam nyelvi fejlesztést kap. Ezeket a gyerekeket egy külön team kíséri figyelemmel (tanár, gyógypedagógus, zenei fejlesztő tanár, orvos, pszihológus) és bizonyos időközönként összeülnek a szülőkkel együtt, értékelik a gyerek fejlődését, és igyekeznek megoldásokat keresni az egyéni problémákra. Orvosként rendszeresen meghívnak ilyen értekezletekre. Tudom, hogy csak egyetlen speciális igényű kisgyerek tönkre tudja tenni a másik 24 tanóráját. Vannak asszisztens tanárok, akik kivezetik azt, aki nagyon zavarja a tanórát, de legtöbbször elég, ha csak mellette ül egész tanórán valaki, vannak interaktív foglalkoztató eszközök is, melyek lekötik a gyerek figyelmét (valamit, amit megfoghat, ő mozgathat, pl: saját órarend tábláján a mágneses felíratok stb.)

Főbb különbségek:
-Fő cél: a gyerek érezze jól magát, aki szorong, az nem tanul, előbb-utóbb elveszíti a kíváncsiságát a világ felé
-Vegyük figyelembe egyéniségét, de legalább ne nyomjuk el, nem az az elsődleges cél, hogy a többihez idomuljon
-Nincs verseny, ne egymáshoz, hanem önmagához hasonlítsuk a gyereket, (értsd: NINCS tanulmányi verseny)
-Fejlődését nem sietettjük, mindenkit bevárunk, hiszen tudjuk, hogy mindenki más ütemben fejlődik, más családi háttérrel rendelkezik
-Nincs büntetés, dicsérettel motiválunk, nincs jegy az első 5 évben, se fekete pont, se intő
-Nincs akkora távolság a tanár és diák között, családiasabb légkör, kvázi a gyerek sokkal kevésbé szorong
-Nem a tanterv diktál, nem az a lényeg, hogy a tananyag végére érjünk, az a cél, hogy a gyerek meg is tanulja
-Teret adunk a kiscsoportos foglalkozásnak, projekt-munka során van vezető a csoporton belül, de tudják, hogy mindenki egyszer sorra kerül, tehát a hangsúly a szociális készségek fejlesztésén van: együttműködés, alkalmazkodás
-Nem csak az elmélet bemagolása és értelem nélküli visszamantrázása a cél, gyakorlati tudás, értő olvasás, a kézműves munka és a jó szociális készség, és az igyekezet legalább annyira fontos
-Figyelembe veszik az életkori sajátságokat: iskolakezdés 08:30, rövidebb tanórák, hosszabb szünetek, órandszerű szabad foglalkozás: kirándulás, úszás, síelés, horgászat, (sportversenyek helyett)

A hátrányokról legközelebb…