Szerintem, ha kevesebbet néznénk TV-t főműsoridőben és inkább gyerekektől gondolkodását figyelnénk, sokkal kiegyensúlyozottabb világban élhetnénk. Nekik még nem szegi kedvüket a rossz időjárás.(Sebaj, majd megtanulják tőlünk.) Ők még örülnek minden reggel egy új napnak, mert a lehetőség benne van reggelekben. Csodálom a fiamat, mert ő úgy érzi, neki nagyon sok játéka van, pedig – mivel nem találok elveimhez illő játékokat – építőjátékokon, néhány kirakón, és autón kívül alig van más a szobájában. Felnőttként vajon miért nem elég sosem, annyi amennyi van? Miért nem tudunk örülni annak, amink van? Mi motivál egy csecsemőt, hogy a járás gyakorlásakor mindig újra és újra felálljon? Miért próbálja meg századszor is egymásra rakni a kockákat, ha azt tapasztalja, hogy a torony úgyis mindig ledől? Vajon megfordul-e a fejében, hogy úgysem fog sikerülni, hogy biztosan nem képes rá? Semmi gond, majd látni fogja szülei példáján, és el fogja lesni tőlük. Szavak nélkül is. Ahogyan egy macskakölyök a látszólag céltalan játéka során sajátítja el azokat a képességeket, melyekre kifejlett macskaként szüksége lesz. A gyermek is játéka során sajátítja el ezeket képességeket, számára a játék jelenti a felnőtt világ leképezését, a játék során szerzett tapasztalatokat, megtanult szabályokat a való életben is érvényesnek tartja majd.(Mi pedig mennyire érdektelennek gondoljuk a gyermekek játékát, és a könnyen a elérhető dolgokat “gyerekjátéknak” tituláljuk.)
]]>
Naná, hogy sokkal könnyebb kifogásokat gyártani ahelyett, hogy kitakarítanák gondolatainkat is, ahogy a lakásunkat is. Egy cseppet sem könnyű, senki nem mondja. Pedig semmibe sem kerül. Sokkal könnyebb panaszkodni, ezáltal energiát leszívni másoktól. De ez nem megoldás, a probléma gyökere, a kishitűségünkből eredő negatív gondolatok tovább mérgeznek bennünket. Időset, fiatalt egyaránt. Orvosként az bizonyult számomra a legnehezebbnek, amikor éreztem a tehetetlenséget, hogy nincs lehetőségem az emberek negatív gondolatain változtatni. Az embert szkepticizmusa, önkorlátozó hiedelmei gátolják meg céljai megvalósulásában. Gyógyulásába vetett hitével, hozzáállásának megváltoztatásával többet tehetne önmagáért, mint bármely gyógyszer vagy orvosi beavatkozás. Sokunk sajnos nem hozta magával otthonról ezt a képességet, de még az orvosi egyetemen sem tanítják. A pszichés folyamatokról, hatékony mindennapi problémamegoldó stratégiákról, megküzdési mechanizmusokról vajmi kevés szó esik. Ahogy arról sem, hogyan segítsünk magunkon, hogy segíthessünk másoknak: honnan töltsem fel azokat az energiatartalékokat, amit napi átlag 60-70 ember panaszának figyelmes meghallgatása lemerít. Szinte mindannyian éreztük már a cseppet sem kellemes szellemi kimerültséget barátunk, családtagunk kimerítő panaszáradatának meghallgatása után. Saját negatív gondolataink – fűszerezve egy jó adag idealizmussal, és a jövő miatt érzett szorongásaink ezeket a tartalékokat tovább merítik. És félő, hogy utódainkra is ezeket örökítjük tovább. Önmagunk rossz beidegződéseinek megváltoztatása a legnehezebb, de legnagyobb sikert igérő vállalkozás.