“A túlevés iránti vágyunkat a finomított, ezért bizonyos anyagokat nélkülöző ételek fogyasztása gerjeszti; a csökkent értékű ételek függőséget idéznek elő, hiszen ösztönösen többet eszünk belőlük abbéli erőfeszítésünkben, hogy megszerezzük azokat a tápanyagokat, amelyek nincsenek bennük.”
(Paul Pitchford )
A csökkentett szénhidráttartalmú liszt, a csökkentett sótartalmú só, a csökkentett zsírtartalmú margarin, és társai. Tejmentes tej és növényi tejszínhab. Már semmi sem az, ami. Legutóbb a paleolit-diéta verte ki nálam a biztosítékot. Álláspontjuk szerint – gyakorlatilag 7 éve – mérgezem a családomat. Tejtermék véleményük szerint ugyanis az. Az autoimmun betegségek, és civilizációs betegségeink legfőbb oka – szerintük – a tehéntej. De a gabona sem jó, sem a teljes kiőrlésű, sem a finomított. ???? Csak a 3000 Ft-os kókuszolaj a jó, és a zöldség – legetőleg nyersen. Agyrém. Minden népcsoport a Földön fogyaszt gabonát (vagy azt helyettesítő magas szénhidrát tartalmú növényt) valamilyen formában. Maniókagyökeret, burgonyát, vagy rizst.(Nincs arra semmi bizonyíték, hogy ott kevesebb autoimmun-betegség lenne.) Talán az eszkimók lehetnek kivételek, de tejet ők is isznak. Az adott éghajlati adottságoknak megfelelően táplálkoztak őseink évszázadokon át. Azt ették, amit a föld adott, és olyan állat húsát, tejét fogyasztották, ami ott megélt. Néhány év alatt nem fogunk alkalmazkodni elrugaszkodott étrendekhez.
Orvosként, és józanul gondolkodó emberként úgy vélem, hogy régebben is voltak hasonló betegek, sőt meg is haltak emberek, csak fogalmuk nem volt milyen betegségben. Valószínűleg előbb végzett velük ma már banálisan tűnő körülmény (pl.: rossz higiéné), mint hogy daganatos vagy autoimmun betegségek kialakulhattak volna. Szűk látókörűségre vall, ha azt hisszük, hogy betegségekért csak és kizárólag a táplálkozásunk lenne felelős. A média ezt sugározza, mert ezt könnyebb “eladni”. Véleményem szerint a mérhetetlen stressz és a családi kötelékek szétesése miatti lelki kórállapotok, valamint mozgásszegény életmódunk, olyan károkat okoz ma társadalmunknak, amit csupán diétával és mű-vitaminnal megelőzni nem tudunk. Gyógyítani meg főleg nem. Mennyiségi és minőségi korlátok betartása lenne kívánatos, nem pedig a táplálékfajták közötti önkényes válogatás lenne célravezető, mint ahogy azt a életmód-guruk teszik.
Érdekelne például, hogy tél közepén, honnan vesznek a paleolit-hívők friss zöldséget, amely ehető is, íze is van, és nincs tele vegyszerrel. A citromsárga paradicsom, génkezelt pritamin paprika valahogy nem győz meg. A zöldségek tisztasága még úgysem. Hogyan mosom meg a karfiolt, vagy brokkolit, hogy szennyezett ne maradjon, hogy nyersen (!) ehessem? (Gondoljunk a tavalyi “uborka-járványra”) Télen maradok a fagyasztott, párolt zöldségeknél.
Ennyi zagyvaságot régen olvastam. Egy témakörön belül olyan önellentmondásokba kerül a polihisztor Szendi G., hogy félelmetes. Ó, persze borzasztó “tudományosan” ír, oldalnyi szakirodalmi hivatkozásokkal teletűzdelve, amit hihetetlenül véletlenszerűn, saját kénye-kedve szerint válogat össze. Olyan tényt, mely ellent mond elméletének, azt egyszerűen nem veszi figyelembe. Egyébként borzasztó logikusnak és megalapozottnak tűnik. A felületes olvasót talán meg is tévesztheti.
Ha a megszámlálhatatlan áltudományos és légből kapott, folyamatosan változó táplálkozási elvek zűrzavarában végleg elbizonytalanodom, visszatérek a gyökerekhez, és józan ésszel megpróbálom kitalálni mi kerülhetett őseink kőasztalára. Az evolúció során az emberi szervezet bravúrosan alkalmazkodott a körülményekhez, melyek nem vagy alig módosultak az idők folyamán. Hosszú évszázadok álltak rendelkezésre, hogy az emésztőszervrendszerünk (fogazatunktól a gyomrunkon át a végbelünkig), anyagcserénk, hormonrendszerünk kialakítsa a számukra legmegfelelőbb koncepciót, tesztelje a leghatékonyabb enzimeket és fehérjéket, összeállítsa a legoptimálisabb bélflóra-portfoliót, és optimalizálja a tápanyag-ellátás ingadozásait.
Konkrétan talán évezredeken át nem létezett finomított szénhidrát, azaz fehérliszt, kristálycukor. Terítéken voltak növények, gyümölcsök, magok, és ehető gyökerek rostsdús szénhidrátforrásként. Húst, halat ehetett zsír és fehérje pótlásként. Nem volt ételízesítő és finomított só sem. De a természetben találhatott aromás fűszernövényeket, és egyéb természetes ízesítőket. Szélsőséges volt azonban a táplálék eloszlása térben és időben egyaránt. Iszonyú sokat kellett küzdenie a megszerzéséért, és túl kellett vészelnie az éhínséges időszakokat is. Azok az emberek éltek tovább, és érték meg nemi érettségüket, akiknek az anyagcseréje képes volt optimálisan raktározni, ha bőséges mennyiségű táplálék állt rendelkezésre, fel tudta tölteni a zsírtartalékait, a máj és vázizomzat szénhidrátraktárait. Ők aztán örökül hagyták utódaikra az előnyös génkészletet, mely segítette túlélésüket. Ezt támasztja alá az a több tízezres betegcsoporton végzett megfigyelés is (obesitas-paradoxon), mely a mai napig megosztja a kutatókat. Bár ismert tény, hogy az elhízás fontos rizikófaktora a magas vérnyomásnak és más szív-érrendszeri kórképeknek, viszont ezekben a betegségekben szenvedő túlsúlyos emberek sokkal nagyobb arányban élték ezeket a szövődményeket, mint a normál súlyú társaik. Valószínűleg a túlsúlyosak anyagcseréjében lévő tartalékok segítették őket a betegségekkel való megküzdésben. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy a normál testsúly esetén jóval ritkábban fordulnak elő ezek a kórképek. Szervezetünk beépített vészfékeket a testsúlykontroll érdekében, az utóbbi időben a legnagyobb figyelem a leptin molekulára irányult.
Nincs tilos étel, csak tiltott mennyiség. A normál testsúly – szintén józan megítélés alapján – a BMI index alapján behatárolható, bár ez a számítás sem veszi figyelembe az alkati eltéréseket. Ma már nem kell szinte semmilyen fizikai munkát végeznünk csak azért, hogy ehessünk, a bőséges és kalóriadús táplálékok mindig azonnal rendelkezésre állnak. Szervezetünk csak teszi dolgát, és felkészül az ínséges időkre. Talán pár száz év múlva képes lesz alkalmazkodni a tápanyag túlkínálathoz is, és megtanul optimálisan “nem-raktározni”. Akkor talán majd ész nélkül tömhetünk magukba bármit, amit csak megkívánunk. Addig azonban eszünk és fogyunk, milliárdokkal gazdagítva az egészségipari gurukat.
]]>