“Vágjunk ki virágot “zöldből”, és a kanapéból a fotelból fogjuk megépíteni a földalatti vakondházat!” – irányítja lelkesen 6 éves fiam a 8 éves barátnőjéből és “túlsokat látott fölnőtt” anyjából álló kreatív-csapatát. Mi L.-el egymásra nézünk, zöld virágot (?) ja… és földalatti házat építünk az 5. emeleten. Tőlem telhető legnagyobb igyekezettel próbálom az esőcseppeket, és Napot a csillárra kötözni, hogy végre szivárvány lehessen a vakondház felett. Kisfiam egyébként – most éppen – krokodil, hátán a kézzel csomózott gyapjúszőnyeg, mely a hüllőpáncélt testesíti meg, és azon aggódik, hogy sárkánykocsija kap-e rendszámot a győri utakra. Egyébként a fogakkal, és farokkal rendelkező járgány olyan üzemanyaggal működik, mely az “űrhajókat is 1 perc(!) alatt a Jupiterre röpítené”. Nem hiszem a győri utak ezt lehetővé tennék. De morfondírozásom senkit sem érdekel különösképpen.
Miért is ne lehetne 5. emeleten vakondház, és miért ne mehetnénk akár a Jupiterre? Miért sematizálódunk és gondolkodunk klisékben?Jobb agyfélteke működésének mi is szabhat határt? Semmi. Bármiből bármi lehet – bárhol. Tanulok Tőle, és próbálom elsorvadt jobb agyféltekémet működésre bírni. Pedig mindenki művésznek születik, aztán mindenki felnő. Általános iskola 3. osztályában már senki nem vallja művésznek magát.
Pedig 8 éves koromig én is királylány voltam, palotáim és váraim voltak. És Álmaim.
]]>
Döbbenet. Országos hiánycikk a csecsemőknek biztonsággal adagolható D-vitamin csepp. Nincs helyettesítő szer. Egyrészt, mert ez a gyógyszerforma ismereteink szerint jobban hasznosul a szervezetben, olajos forma miatt. A tabletta felszívódása ellenőrizhetetlen, és testsúly szerinti adagolás is bizonytalan. Senki nem tudja mikor lesz újra Vigantol. Senkit nem is érdekel.
És mindenez a tél közepén, vírusfertőzések idején.
Norvég tudósok régóta vizsgálják a D vitamin (helyesebben inkább hormon) szerepét a szervezetben. Tudjuk, hogy bőrben napfény hatására szintetizálódik, szervezetünk által termelt elővitaminból (ez is koleszterin-vázas vegyület he-he-he). Nos tekintve, hogy az északi ország lakóinak igen kevés jut az éltető napfényből, (mi pedig agyon óvjuk magunkat a napfénytől) elvileg D-vitamin hiányban kellene szenvedniük. Pedig csak a bevándorlók szenvednek D-vitamin hiányban, hiszen étkezési szokásaik nem illeszkednek a befogadó ország hagyományaihoz. És megint csak rá kell csodálkoznom a természet önmagától működő – ember által tudatosan nem befolyásolt -nagyszerű rendszerére, a 150 éve még rendkívül szegény norvég-számi nép szinte kizárólag olcsó, korlátlanul rendelkezésre álló tengeri halat evett, ami a D-vitaminban leggazdagabb élelmiszer – tele olajjal. Na-ná. Ma azért – biztos, ami tuti – D-vitaminnal dúsítják élelmiszereik jelentős részét, hiszen a jólétnek “köszönhetően” a norvég családokban is előtérbe került a gyors éttermi és egyéb félkész kontinentális koszt, mely nem fedezi az északi napfényhiányos népek egyébként is igen magas szükségletét, ráadásul a “jólét” okozta elhízás szintén fokozza a D-vitamin hiányt.
És még egy adalék, mely rendkívül érdekes.
Norvég tudósok összefüggést találtak a D-vitamin ellátottság és a vírusok- többek között az influenza-vírusok – sikeres terjedése és az általuk okozott halálozás mértéke között. A vírus terjedése kifejezettebb a téli időszakban, amikor egyébként is a legalacsonyabb a lakosság D-vitamin ellátottsága. Igen, a vírusok nyáron is jelen vannak és fluktuálnak, de kevésbé tudnak legyűrni minket. Tapasztalni szoktunk nyáron is halmozódó, influenza-szerű szokatlanul makacs tüneteket, de ezek sokkal kevésbé kiterjedt járványok szoktak lenni, inkább családtagok, közvetlen kontaktusba kerülők között. Érdekes a természet bölcsessége, de hiába vagyunk nyáron sokat a napon, a bőr D-vitamin szintetizáló képességének van egy felső határa, a napozással nem tudjuk a D-vitamint túl adagolni. Nem lehet egy nyaralás alatt egész évre való mennyiséget elraktározni.
Szóval a D-vitamin hasznos lehet az “ember-vírus küzdelemben” is – a zsebkendő és táppénz mellett. Gyerekeknek és felnőtteknek is érdemes D-vitamint adni rendszeresen. Erről a szakmán belül tudományos állásfoglalás is született, megemelt adagokkal, bár ezt az állami hatóságok nem követik. Hogyan is kellene adagolni a gyakorlatban? Nehéz kérdés, hiszen táplálékkal itthon – szerintem – szinte lehetetlen megfelelő mennyiséget bevinni. (tengeri halak, tojás) Olajos formában lenne hatékonyabb, hiszen koleszterin-vázas vegyületek a “zsírt” szeretik, étkezés után jobban felszívódik. Néhány terméken más mértékegységben adnak meg, 1 NE az 0,025 µg-nak fel meg, azaz egy felnőtt adagja 2000 NE (50 µg). (A csukamáj-olaj (tőkehal) rendkívül jó D-vitamin forrás, de borzalmas, fertelmes az íze. Gyerekekkel esélytelen lenyeletni, bár lehet, hogy létezik finomított formában, bár ezekkel a termékekkel az a baj, hogy a táplálékkiegészítők csak “bejelentésre” kötelezettek, és nem tudni pontosan miben, mi és mennyi van. )
A D-vitamin ellentétben a valódi vitaminok nagy részével, ez a vegyület felhalmozódhat és emiatt okozhat mellékhatást. A biztosan bevihető egyszeri dózis felső határa 1500 NE, felnőtteknél 3000 NE. Van irodalma a bólusként (50 000 NE) adott extra nagy dózisokról, de gyerekeknél biztosan nem próbálnám.
Biztonságosan bevihető napi adagok:
Csecsemőknek 600-1000 NE
Kisgyerekeknek (1-6 év) 400-1000 NE,
Gyerekeknek (6-18 év között) 1000-1500 NE,
Egészséges felnőtteknek 1500-2000 NE,
Hölgyeknek menopauza után, túlsúlyos felnőtteknek 2500-3000 NE.
Végül még egy elgondolkodtató adat. A kutatók szerint a megfelelő D-vitamin ellátottság minimum 2-3 évvel hosszabbítaná meg a lakosság átlagos élettartamát. Miért csodálkozunktehát, hogy a döntéshozók nem mozdulnak?
]]>Egyik középkorú ismerősünk mesélt - nem kis iróniával – anyósa gyilkos piskótájáról, amely 12 tojást tartalmazott, és azzal várta kedves vőjét, akinek magas koleszterinszintjét nem sokkal korábban diagnosztizálták. Nos, persze piskótának lehetnek egyéb összetevői, amik nem a reformkonyha tartozékai. De örülök, hogy szegény tojásról sikerült lehúzni a vizes lepedőt. A tojás egyébként kalória szegény, szénhidrát tartalma elenyésző, és nagyon jó állati fehérje forrás, vitaminokkal, nyomelemekkel.
A vizsgálat alapján a tojás fogyasztása minimálisan befolyásolja a vér kolesterol-szintjét, és igen rövid ideig van hatással rá. Hosszú távon nem növeli a szérum szintet. Szerintem ez nem is meglepő, hiszen a májunk maga termel koszterin-vázas vegyületeket, hiszen az számos hormon és többek között sejtjeink építőköveinek alapja. Ha kevesebbet viszünk be táplálékkal, akkor ő értelemszerűen többet állít elő, és ez fordítva is igaz. Sokkal bonyolultabb egyébként a rendszer, hogy szegény tojást okoljunk mindenért. A enzimrendszerünk, hormonjaink, oly tökéletes összjátékét nem is ismerjük. És lehet az oka annak, hogy érdekes módon diabetesben a vizsgálatot végzők, azért óvatosságot javasoltak, hiszem az cukorbetegség egy nagyon bonyolult, komplex anyagcserezavart jelent, ami nem csak a szénhidrátok problémáját jelenti, hanem – mennyire nem meglepő – a zsír és a fehérjék működését, és előállítását is befolyásolja. Hiszen alapvetően fehérjékből áll rengeteg szabályozó molekula, és zsír alkotóelemeiből épül fel valamennyi sejtük. Szóval minden mindennel összefügg.
Mindent lehet enni módjával.
]]>
Aggódom a gyerekek csontjaiért. Ijesztő tanulmányok láttak napvilágot, melyek a mai gyerekek csonttömegét hasonlítják össze 30-40 évvel ezelőtti gyerekek adataival, közel 40 %-kal csökkent mára. Felháborít, hogy minden strandon lépten-nyomon” barna színű cukros levet” reklámoznak. És a gyerekek szeretik, ha a szülő fejre áll akkor is, mert mellettünk a törülközőn is azt isszák. Több okból mérgelődök ezen. 40 fokos rekkenő hőségben nem is ihatunk rosszabbat. Koffein tartalma miatt vízhajtó hatású, ami kánikulában sem a legjobb. Nem csak az a baj, hogy felesleges kalóriát jelentenek, rekkenő hőségben elsősorben ásványi anyagokat kellene pótolnunk. Ráadásul olyan savas környeztet teremt, mely “kirobbantja” a calciumot a csontokból. Tudom, hogy a marketing történetének egyik legsikeresebb brand-je. DE. Mi, a nagy “chips-adós buzgalmunkban”, miért nem vagyunk képesek felismerni ennek veszélyét is? Korlátozni lehetne legalább a reklámozhatóságát, mint a cigarettának. Aztán elolvastam a fenti cikket. A Coca-Cola fogja “megmenteni” a magyar gazdaságot. Épeszű országokban, mint Svájc, pedig kitiltják. Vagy a skandinávok országokban korlátozzák hozzáférhetőségüket, mint az alkoholos italoknak.Siralmas látni iskolaorvosi vizsgálatokon a gyerek mozgásszervrendszerét. A gerincproblémákra gondolok elsősorban. A spondylosis okozta hátfájdalmak egyre fiatalabb életkorban jelentkeznek. ( És a csontritkulás is.) Nem csak a nehéz iskolatáska oka ennek. Nem is csak a kevés mozgás, bár tény, hogy a 20-as életévek végéig a rendszeres, életkornak megfelelő mozgás (az úszás kivételével) jelentősen növeli a csontok ásványi anyag tartalmát (a maximális csonttömeget). Később sajnos már nem növelhető a csonttömeg, de a csontsűrűség élettani csökkenését lassítja a rendszeres fizikai aktivitás.
Van azonban egy, talán még nagyobb probléma, mely kevéssé ismert még szakmai körökben is, és ez még időszerűbbé tenné a kóla-próbléma megoldását. Szülőként megtehetem, hogy amíg látókörömben van nem kólázik, és nincs TV-zés, helyette gyaloglás, sportolás, mozgás együtt a szabadban. De az élelmiszerek minőségromlása ellen nem sokat tehetünk. Lelkiismeretes anyukák sok zöldséget, gyümölcsöt tömnek csemetéikbe, tejtermékkel kínálják, hogy egészségesek legyenek. De mennyi calciumot és magnéziumot tartalmaznak a mai piacgazdasági “műremekek”? A tej egészséges voltáról is megoszlanak a vélemények (tej-e az, amit ilyen néven árulnak), de mégis azt hiszem, hogy teljesen kiiktatni a feldolgozott tejtermékeket a gyerekek étrendjéből nem szabad. (Tejfehérje allergiásoknál ezért a kálciumpótlás már korai életkorban szükséges, bár nem egyértelmű, hogy ez hogyan történjen, ráadásul a mesterségesen pótolt vitaminok hatékonyságát szintén nem ellenőrzi senki. A megfelelő összetételű ásványvíz jó alternatíva lehet.)
A kérdés az, hova tűnik a calcium, magnézium a zöldségeinkből, gyümölcseinkből? A felelőtlen mezőgazdasági termelés tehető felelőssé. Néhány év alatt eltűnik a Kárpát-medence oly’ sokat emlegetett “vastag” humuszrétege, melynek 2-3 cm-ét is csak 100 alatt lehetne pótolni – felelősségteljes gazdálkodással persze. Jól emlékszem nagyanyámék trágyadombjára. Kincsként kezelték a gőzölgő almostrágyát, mely azonban nem került azonnal a szántóföldre, hanem érlelték néhány évig, mint a jó bort, csak aztán hordták a földekre. Csodálom a tapasztalatukat, alázatukat. Ma azonban csak kizsákmányoljuk a talajt a jobb terméshozam érdekében, tönkre tesszük az ésszerűtlen műtrágyázással. Olyan kémiai környezete teremtünk ezzel, mely oldhatatlan komplexek képződését okozza, így a növények számára elérhetetlenné tesszük ezeket az értékes ásványi anyagokat. Paradicsomból 10-szer akkora mennyiség biztosítaná a szervezet számára szükséges calciumot, mint 30 évvel ezelőtt. És ez csak rosszabb lesz. A mesterségesen öntözött, szikesedő Alföldön, de a dunántúli területeken sem sokkal jobb a helyzet az esztelen műtrágyázás miatt. A növényzet irtása szintén, felborítja a talaj egyensúlyát, tovább rontva termesztett növényeink ásványi anyag ellátottságát.
A kóla viszont “versenyképessé” tesz bennünket, gyermekeink csontját törékennyé, light-osított változata pedig igazán függővé őket. Persze lehet, hogy ezek a problémák csak engem aggasztanak. Korombéli, fiatal anyukákkal beszélgetve rájövök, hogy többségük nem is tudnak ezekről. Bár azt gondolom, talán jobb is…tehetünk valamit ellene?
]]>
A felnőtt lét kezdete az, ha felismerjük, hogy eddig csodált szüleink, mégsem Istenek. Nem is volt mindig igazuk. Sőt hibáztak is. De ez csak a kezdet. Jön a csalódottság, a harag, majd a szemrehányás, mely csak olaj a tűzre. Aztán jönnek az unokák. Újabb konfliktusforrások. Nem azt eszi, nem azt issza, amit “kellene”, és nem szobatiszta még 3 évesen sem. Majd ők megmutatják. Az édességözön, cukros üdítő és éjszakába nyúló televiziózás, édes kompót friss gyümölcs helyett. Nem kell orrot fújni, sem alaposan fogat mosni. De mindent lehet, amit otthon nem. És jön az öröm, a kisunoka haza sem akar menni. A sikerélmény azonban néhány évig tart.
Aztán becsúszik egy fülfájás az éjszaka közepén, és sírva fakad, ha elesik. Ilyenkor mégis csak anya kell. Érzelmi biztonság otthon van. Az elvárások most is ugyanazok, mint 30 éve. Tisztára kell enni a tányért, köszönni kell mindenkinek szépen hangosan, és kérdezés nélkül el kell fogadni és követni minden kőbe vésett szabályt. Kiderül, hogy az unokák sem olyanok, mint amilyennek nekünk lennünk kellett volna. Pedig ŐK fiúk. De 5 évesen nincs kitartása, és nem érdekli az a játék, ami a papa álma volt 40 éve. És a gyerek nem rejti véka alá a véleményét. (Szerencsére.) A nagyszülők szerint ezek a rossz nevelés következményei. Szerintünk nevelésünk sikerei.
A felnőtté válás kezdete – azt hiszem – mégis csak a megbocsátás. Mindenért. És a higgadt elfogadás. Ők ilyenek és kész. Csak az idők változnak, ők nem. 
Válogatom és méret szerint “osztályozom” a kinőtt bébiruhákat. Hátha majd az unokatesók használják még. Ha (!) használják. Két gyereket kibírtak, de többet alig. És ekkor elgondolkodtam. 30 évvel ezelőtt főzni lehetett a textilpelenkákat, babaruhákat. Mostanság 40 fokon alig moshatók jelentős állapotromlás nélkül, pedig egy kis anyatejes széklet, de még az almapüré sem távolítható el a címkén szereplő hőfokon, még azonnali áztatási stratégiával sem. (Az színes, agyoncsicsázott, feliratos-szalagos lánykaruhákról nem is beszélve.) Egyszerű női logikámmal úgy vélem, hogy 30 év alatt annyit fejlődhetett a könnyűipar és vegyipar, hogy még jobb, strapabírók, moshatóbb stb. textíliákat legyen képes előállítani. Ne-adj-Isten természetes bio-alapanyagokból, természetes festékekkel. Amikor megnéztem a “Tervezett Elavulás” c. dokumentumfilmet összeraktam a piacgazdasági stratégiát. Ha már kevés gyerek születik, gyártsunk ócska ruhákat nekik, hogy egy gyereknél többet még véletlenül se bírjanak. Ne lehessen mosni, se vasalni, se foltot eltávolítani – de legalább ártson a baba bőrének. Nem is lenne “nagy üzlet”, ha ugyanazt a kisruhát fél falu használná tudná. Így legalább több lesz a hulladék, és több “antiallergén” (steroidos) krém, “hipoallergén” tápszer, és “bababarát” mosakodó fogy a babák atópiás bőre miatt.
Persze tudom, nem ilyen egyszerű ez. Nem növekedhet a gazdaság, ha nem nőne a fogyasztás, nem lenne ennyi munkahely (se), és nem lennénk “ilyen boldogok” attól, hogy “ennyit kell vásárolnunk.” A Tervezett Elavulás az 1920-as években kezdődött a villanykörtékkel. A mérnökök több ezer üzemórásra fejlesztették őket, aztán piacgazdaság nagyágyúi visszazavarták őket a tervezőasztal mellé, hogy most dolgozzanak tovább azon, hogy csökkenjen a életidejük. Nem kell mondani, hogy sikerült 1000 óra alá menni NÉHÁNY ÉV alatt a világon mindenütt. Az 1929-es tőzsde-crach után tovább felerősödött a folyamat: “Használd, és dobd ki!”Később szocialista, nem piaci elven működő NDK-ban megszületett a 100 000 órát bíró villanykörte szabadalma, de nyugaton senkinek sem kellett, és a nagyszerű találmány sosem válhatott közkincsé. Kinek kell egy olyan termék, melyből nem lehet újból és újból eladni sokat. Szinte beleborzong az ember, hogy hány környezetbarát, energiatakarékos brilliáns találmányt vásároltak meg, hogy aztán örökre a süllyesztőbe kerüljön azért, hogy a piacgazdaság “kiszolgálhassa” a fogyasztói társadalmat olcsó, ócska hulladékkal. A neylonharisnyák születésükkor olyan strapabíróak voltak, hogy autókat is vontathattak vele. Ma már attól felszalad a szem, ha fölhúzzuk őket. Ehhez komoly mérnöki munkára volt szükség, hogy drasztikusan lecsökkenhessen a szakítószilárdságuk. Beszélhetnénk elektronikai termékeinkről, csak meg kell nézni a garanciavállalás hosszát. Na, annyira tervezték a termék életciklusát. Jobb helyeken további összegekért kérhetjük a garancia meghosszabbítását. Javítani nem lehet, ha igen többe kerül, mintha újat vennénk. Mindez tudatos tervezés eredménye.
Az 1950-es években az USA-ban ismét előtérbe került a Tervezett Elavulás a politika színterén is. Végül aztán nem iktatták törvénybe. A gazdaságnak azonban növekednie kellett. Ekkor már sokkal szélesebb körben, egyre tudatosabban programozták a termékek életciklusát, gondosan időzítették, mikor kell a terméknek elromlania. A fogyasztói társadalom három alappillérre épült. A reklámra, mely vágyat kelt a fogyasztóban olyan termék iránt, melyre nincs is szüksége. “Vásárolj, akkor is, ha nem akarsz!” Hitelre, hogy “vásárolhass akkor is, ha nincs pénzed”. És a Tervezett Elavulásra. A fogyasztó biztos lehetett benne, hogy a termék előbb tönkremegy, minthogy kifizette volna, vagy még előbb ráunt és újat akar, mint kellene. A maga módján brilliáns modell. Így aztán tovább nőtt a fogyasztás, pörgött a gazdaság, és voltak munkahelyek. Ezzel együtt nőtt az emberek elégedettsége is. Vagy mégsem?
Nem is lenne probléma az erőltetett növekedés, ha az valóban az emberiség érdekében történne, és nem a nagytőke érdekeit szolgálná. Marx óta 26-szorosára nőtt a fogyasztás, de vajon 26-szor boldogabbak vagyunk-e? A gazdasági növekedés nem az emberek megnövekedett szükségletei miatt nő, hanem önmagáért a növekedésért kell nőnie. Bármi áron. Egy véges bolygón a folyamatos növekedés lehetőségében csak a közgazdászok hisznek. (Az egymást követő, továbbgyűrűző gazdasági válságok is ezt bizonyítják.) Sokan hiszik/hisszük, hogy az ökológiai fenntarthatóság és egy vállalkozás közép-hosszútávú működőképessége nem zárja ki egymást. Épp ellenkezőleg. A fogyasztón is nagyon sok múlik, csak egy egyszerű kérdésre kell válaszolnia. Valóban boldogabb lesz-e attól, ha évente lecseréli a telefonját és a ruhatárát? Vagy arra, hogy valóban az olcsó termék az olcsó? Utódaink tudni fogják mit tettünk. De mi teszünk rá.
]]>
Az egyetemről kikerülve, azt tapasztaltam, hogy nem minden úgy működik, ahogy azt a tankönyvekben leírták. Sőt, vannak megmagyarázhatatlan megbetegedések és csodás gyógyulások. Bizonyos élethelyzetekben a betegség a “legjobb” válasz, de gyakran ez a menekülés is. A gondolatok megbetegíthetnek és meg is gyógyíthatanak. Ennek ellenére a mai tudományos lélektan (pszichológia) sok esetben nem tud segítséget nyújtani. Keresem a válaszokat, a lehetőségeket, az alternatív utakat. Ma már értelmetlen lenne a klasszikus orvoslás mindenhatóságát hirdetni.
Agykontroll tanfolyam érdekes tanulsággal szolgált számomra. Nem mond újdonságot, csak egy kicsi más módszert mutat meg ugyanarra. Arra, amire mindenki vágyik, azaz, hogy elérje célját. Megbocsásson, elengedjen, meggyógyuljon. A lényeg, hogy az ember megtalálja önmaga számára megfelelő viszonyítási pontokat, melyeket bármikor használni tud, ha szüksége van rá. A kvantumfizikusok, agykutatók, de a NASA is vizsgálja az emberei elme lehetőségeit, a gondolatok teremtő erejét. 20 éve még mindenki a fejét csóválta volna, ha a az internetről hallott volna, egy vezeték nélküli rendszerről, mely képes összekapcsolni hihetetlen távolságról az egyes számítógépeket. És most ez mindenki számára természetes. Az emberi agy, csupán a gondolatok révén sokkal többre lenne képes, mint amire jelenleg használjuk. A szkeptikusok kedvenc ellenérve az agykontrollal szemben, hogy mennyit lehet(ne) ártani vele. Nos, ha valaki a gondolatokkal ártani akar, ahhoz nem kell agykontroll. Feldolgozatlan traumák okozta negatív gondolatokkal, nagyszerűen betegítheti meg saját magát, és szűkebb környezetét.
Szerintem a XXI. században az ember legfontosabb feladata, hogy megtanulja kezelni a stresszt. Ezen múlik minden, a saját és környezete egészsége, a családi élete, az egzisztenciája. Ma már a stresszt elkerülni, ami nyugati világunkban lehetetlen. Mindegy, hogy az eszközöket ehhez, hol találjuk meg. (jóga, tai-chi, kun-fu, vallások tömkelege, a vonzás törvénye stb.) Van, aki egy istenszemélyben, angyalokban, a keleti filozófiák valamelyikében, vagy az univerzum mindig is létező és működő törvényeiben tud hinni. És van, aki saját gondolatainak erejében. A lényeg ugyanaz. Kapaszkodókat és lehetőséget találni a testi-lelki harmónia eléréséhez. A kereszténységben a gyónás és szentségek is ezt a cél szolgálják: feloldozást vélt bűneink, hibáink alól, hogy aztán önmagunknak is megbocsáthassunk. Van, aki a mennyországba, más a nirvánába akar eljutni, vagy a természetben akar feloldódni. Ezt a célt szolgálta a természeti népek sámánizmusa, többistenhite, de a mozgással és légzőgyakorlatokkal áramoltatható életenergia is. A racionálisan gondolkodó, nyugati embernek úgy tűnik, ez sokkal nehezebben megy. Eltávolodtunk a természettől, és most nem találjuk az utat vissza hozzá.
Segíthet visszatalálnunk, ha képesek vagyunk megtalálni önmagunkban rejlő, de a racionális világ, iskolarendszer stb. által elnyomott gyermeket. Mert ők még nagyon is tudnak valamit. Ők még közelebb állnak a természethez, jobb agyféltekéjük még működik. Szerencsés vagyok, hogy figyelhetem őket, és tanulhatok tőlük. Néha teljesen belefeledkezem abba, hogy csak nézem őket. Mennyire tudnak örülni egy semmiségnek, teljesen átadni magukat a játéknak, és mennyire nem tudnak haragudni, milyen nagylelkűen megbocsátanak. Álmodnak, vizualizálnak, intuícióik és megérzéseik még működnek. Képzelőerejük, kreativitásuk határtalan. Számukra bármi lehetséges, nincs lehetetlen. Ösztönösen képesek gondolataikkal programozni bennünket. De mennyire! Mennyivel nyitottabbak a világra egy “okos” felnőttnél, akit béklyóba kötnek az anyagi dolgok, ” természettudományos ismeretei” behatárolják képzeletét, álmait -ha vannak még egyáltalán – létezőnek vélt korlátok közé szorítja. És milyen gyakran a múltban élnek, vagy a jövőbe vágynak, és nem veszik észre a jelent. Múltbéli hibáikon, sérelmeiken rágódnak, miközben felemészti őket a harag, melyet tudatosan mások, de valójában önmaguk iránt éreznek. Nem csak szokásaik, hanem haragjuk rabjaivá is válhatnak, és emiatt sem tudják élni saját életünket.
A tanfolyam magyarázatot ad a hétköznapokban tapasztalt “parajelenségekre”. Gyakran tapasztaltam, hogy épp anyukámra gondoltam, indultam volna a telefonért, és abban a pillanatban csörgött. Vagy a megérzések, melyekre jó volt hallgatni. A vizsgán mindig az első megérzés volt a helyes válasz. Mennyivel jobban sikerült az a vizsga vagy megmérettetés, melyet előtte képzeletben többször lejátszottam. És a sok “aha-igen” érzés.
Az utolsó eladáson például mindenkinek meg kellett bocsátania a szüleinek. Kinek azt, hogy szüleinek nem jutott elég idejük rájuk, másnak azt, hogy mindig helyettük tudták, mi a jó nekik. Van, akiknek “csak” azt, hogy mások álmát kellett (volna) megvalósítania. Annak érdekében, hogy mindez könnyebb legyen, gyermeki módszerekhez kellett nyúlnunk. Szüleinket 4-5 évesnek kellett elképzelni, (hiszen, ki tud egy gyerekre haragudni) lekicsinyíteni őket, majd a szívünkbe kellett zárni őket. A többszázas közönség több, mint felénél bizony előkerültek a zsebkendők, pedig az idősebb korosztály is szép számban képviseltette magát. Csak remélni tudom, hogy gyerekeim is megteszik ezt majd egyszer.
Számos technikát mutatnak, tanítanak meg a tanfolyamon. Valószínűleg nem mindenkinél fognak működni. Gyakorlás nélkül biztosan nem. A módszer nem ígér mindenkinél, azonnal sikert. De azt sem állítja, hogy csak ez az egyetlen jó módszer. Egy lehetőséget mutat arra, hogy megszabadulhassunk saját gondolkodásunk korlátaitól. Ha csupán a relaxációs módszerét elsajátítja valaki, már nem volt kidobott pénz vagy idő.
]]>
Az állandó fejtörés. Mit főzek?Legyen gyors, de ne mirelit. Ne túl drága, de finom. Egészséges, de lehetőleg a gyerek is megegye. Aztán megnézem mi van itthon. Ez utóbbi tény, első körben kissé behatárol, de gyakran ez hozza elő a gondosan elnyomott kreatív énemet. Lisztből használok fehéret, barnát is. A fehér persze előbb elfogy, mert az ovis azt szereti. A teljes kiőrlésük liszttel készült ételeket meg kell kissé tuningolni, a hagyományos receptekkel általában nem működnek. Ezt az alábbit egészségtudatosan élő húgomnak ajánlom. Nálunk az egész család szereti. Pizza, de kicsit másként.
A tészta a világon a legegyszerűbb. Egy adaghoz: 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 1 cs szárított élesztő, 1 kk só (a gyerek kedvéért), 1 dl lagyos víz, 1 ek olívaolaj, mert ez meditterrán pizza lesz . Összegyúrom, hogy közepesen kemény legyen, 30 perc pihenés. Kinyújtom, kerek formára (a pizza az mindig kerek, a gyerek számára biztosan), de kb 2 cm-vel nagyobbra, mint a sütűforma. Majd a szélét hasábra vágott sajttal rakom ki, és a széli részbe csavarom. Így a gyerek a pizza “héját” is megeszi.
A töltelékhez 2 jó nagy fej vöröshagymát, 2 gerezd zúzott fokhagymát, bazsalikommal olívaolajon fedő alatt megpárolom. Rákenem a tésztára, felszelelt friss paradicsommal kirakom, dobok rá olívabogyót is, ha van otthon. Sütő 165 fok, 20 perc. Jobb cserépedénybn sütni, vagy fémformában sütve, azonnal 10 percre lefedni, letakarni. Így nem lesz kemény, és nem morzsálódik. 2 percre a reszelt sajttal még visszateszem. Mi szeretjük.
Nem vicc. Ez kenyér. És nem a hipermarketben vett helyben sütött fajta, hanem a korábban általam favorizált pékség által előállított sütőipari “csodára”, egy barátságos kisüzletben bukkantam. Amióta B.Jani újabban üzletláncokban is forgalmaz, gondolom mennyiséggel négyzetesen arányosan romlott kenyerének minősége is. Valószínűleg a fenti kenyérként árusított pékipari “műremek”egy újabb termékvonal egyik nagyreményű tagja. Rendkívül sokoldalúan illeszthető mai társadalmunk étrendjébe, ezért valószínűleg különböző vásárlói célcsoportot is el kíván érni. Nos, nézzük orvosi szempontok alapján:
Kifejezetten ajánlott fogyókúrázóknak, mert nem tartalmaz lisztet, csak nyomokban, de kiegészíthető magas víztartalmú, húscsökkentett felvágottal, vagy csökkentett zsírtartalmú light-margarinnal. Ajánlott magasvérnyomás betegségben szenvedőknek, mert egy szelet jóval kevesebb konyhasót tartalmaz, mint néhány évvel korábbi ehhez hasonló termék. Cukorbetegek figyelmébe is e “kenyeret” ajánlom, alacsony glikaemiás indexe miatt, hiszen a rákent lekvár vagy méz garantáltan a tenyerükbe jut a gyomruk helyett, így sokkal kisebb mértékben a emeli a vércukrot, mint jó minőségű, igényes beltartalmú társai. Egészségtudatos fogyasztók is kedvelhetik, hiszen arányosan kevesebb adalékanyagot rejt magában, egységnyi szeletre vonatkoztatva, tisztességesebb társainál. Fitness-hívők szintén fogyaszthatják csökkentett szénhidrát tartalma miatt bármikor, ezért az “update-menübe” is könnyen beilleszhető.
Nem ajánlott viszont azoknak, akik a “levegőtől is híznak”, mert azt viszont nagy mennyiségben tartalmaz. Valamint ne fogyasszák azok, akik csak egyszerűen szeretnének egy jó nagyot harapni egy házikolbásszal, hagymával, tojással, kecskesajttal megrakott vajas kenyérbe.
]]>
“Sziasztok! Eddig nem volt időm leülni a gép elé. De most végre itt vagyok. Képzeljétek, alig lettem 6 hónapos, a társadalom már újabb követelmények elé állít. A súlyom növekedésével a mozgásfejlődésem megtorpant – a nagykönyv szerint persze – valójában a mozgásom is fejlődik, csak a gyengébb idegzetűek nem veszik észre. Az első önálló hasra fordulásom természetesen az éjszaka közepén következett be, melyet szüleimnek éktelen üvöltéssel hoztam tudtára, nehogy véletlenül lemaradjanak e jeles eseményről. (Ennek örömére persze anya megszoptatott, én meg ettem, ha már egyszer megterített.) Jelenleg is inkább cipeltetem magam, mert így nem fáradok el annyira, mintha 8 kg-os popsimat kellene felemelnem. Megnézném, más 15%-os túlsúllyal, hány fekvőtámaszt nyom ki. Ja, és egyébként is ölben sokkal többet látok. A fölnőttek, hogyhogy nem értik ezt? Általában nagyon jól elszórakoztatom a szüleimet, ha Apa azt mondja valami fura nyelven ” å danse”, akkor én mind a négy végtagommal elkezdek táncolni, ők meg lelkesen nevetnek. Én meg persze rajtuk. Elég viccesek.
Vannak persze dolgaik, amikkel kicsit kiakasztanak. Például az a fura nyeles műanyag, amivel valami pépet akarnak a számba
tuszakolni. Hozzátáplálás vagy, mi. Persze nem hagyom ám magamat. Anyával könnyebb dolgom van. Ő nagy igyekezettel kínálgat, ha valamit mégis sikerül bevarázsolni a számba, én nyálammal háromszorosára hígítva legkésőbb 20 másodperc múlva kicsorgatom. És ezt ismételgetjük, amíg ő meg nem unja. Le nem nyelek persze semmit, az tuti. Aztán jön Apa, ő sokkal szigorúbb, fél olyan izével a számba rakott, és egy teljes percig azt hitte sikerült, diadalmasan nézett Anyára. Na ekkor jöttem én! Anya szerencsére hamar észrevette, hogy vörösödik a fejem, én meg elkezdtem fuldokolni, amíg ki nem köptem az utolsó molekuláig. Ekkor Anya kijelentette, én még éretlen vagyok rá. (Na, végre felfogta. Nem is olyan buta Ő, elvégre az én anyukám, csak túl sok szakirodalmat kellett olvasnia szegénynek az egyetemen.) Nevelem én őket rendesen. Kicsit nehéz velük, de hát ez van. Maradok az anyatejes táplálásnál, bár mostanában nincs túl sok időm arra sem, 5 perc maximum, viszont 3 óránként éjjel-nappal igényt tartok rá. Aztán majd meglátjuk.
A bátyám jófej, bár újabban csajozik. Egyet már haza is hozott. Minek ennyire sietni? De erről majd legközelebb….Most mennem kell, mert Anya a végén megint leül norvégozni…” (MikesR.)
]]>