“A legfontosabb lecke, amit meg kell tanulnunk, hogy az intenzív érzelmek helyénvalók. Helyük és szerepük van a gyerekeink számára, és egészségesek, valamint alapvetőek a gyermekeink érzelmi jóléte szempontjából. Az érzelmek fontosak, és nekünk szülőknek bátorítani kell ezek megjelenését, és meg kell engednünk  a gyermekeinknek, hogy saját szintjükön dühöngjenek, és nem a szülők számára elviselhető szinten.”

Orvosi szempontból még mindig nem találtak bizonyítható okot a hasfájós-sírósság hátterében. Relatív az is, hogy melyik szülő mit tart sok sírásnak. (Ki mit bír, ugyebár.) Próbálták összefüggésbe hozni az anya szorongásaival, a tanultsági szintjével (!?!), a baba nemével,  és még nagyon sok mindennel. Valahogy nem sikerült bizonyítani egyértelműen az okokat.

A bélrendszer éretlensége, illetve a bél-agy tengely szabályozási rendellenessége jelenleg a legvalószínűbbnek tartott ok. Súlyuk 1/6 megeszik naponta, olyan mintha mi 10 litert innánk, pedig sokszor még azt a 2 litert is milyen nehéz teljesíteni. Magyarázat lehet, hogy relative hosszú a babák bélrendszere a hasüreg méretéhez képest, és az élénk bélmozgás kínozza őket. De akkor miért nem szenved ettől minden csecsemő? Nos, érdekes módon az anyatejes babák ugyanannyit sírnak, mint a tápszeresek. Szignifikáns eltérést egyenlőre nem tudtak igazolni.

Pedig könnyebb a lenne  a tápszert okolni. Nálunk semmi csodaszer, sem masszázs, sem melegített “meggymagzsák” , semmi csodaszer sem segített. Egyszer csak elmúlt, mintha elvágták volna kb. 3 hónapos kor körül. (1 hónaposan persze azt hittem soha nem lesz 3 hónapos.) Aztán kicsit hozzáedződik az ember szíve, füle, bár megszokni nem lehet. Hogy mi történik babáinkkal 3 hónaposan, azt nem tudom. Vannak állítólag csoda-babák, akik csak esznek és alszanak, (én nem hiszem, nekem legalábbis ez még nem adatott meg), és biztosan vannak csoda-anyukák is, akiké nem sír. Én mindig fenntartással fogadtam a dicsekvőket. Az a jó anya, akinek a csecsemője sosem sír. Valóban? Vagy már megtanulta a gyerek, hogy nem érdemes sírnia.

Más magyarázatok is vannak. A babák természetéből adódó érzékenység, születés körüli traumák stb. A gyereknevelési elvek sokaságával együtt jelentek meg különböző magyarázatok, és terápiás lehetőségek. Dr. Aletha J.Solter svájci-amerikai fejlődésneurológus szerint – ha egyéb fizikai szükségletet kizártunk – a babákat kell hagyni sírni, de folyamatosan a karunkban tartva, ráfigyelve, hogy kiengedje a felhalmozódott feszültséget. A babák bölcsességét hangsúlyozza. Szerinte nem szabad figyelemének eltereléssel, éhség nélküli etetéssel/mellretétellel, vagy egyéb módon elnyomni a megkönnyebbülést hozó sírást, mert előbb-utóbb megtanulja elfojtani érzelmeit, ami később káros következménnyel járhat. Való igaz, hogy 2-3 órás sírás után a csecsemő elernyed és mély álomba zuhan, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem a kimerültségtől alszik el. És, ha valóban az evolúciós szempontból kifejlődő sírás – többek között – a stressztől való megkönnyebbülést is hivatott szolgálni, egy anya miért arra érez elfojthatatlan drive-ot (ösztön-késztetést), hogy megnyugtassa csecsemőjét. Miért aggodalommal és idegességgel reagálunk kisbabánk sírására? Nem tudom, ki hogyan van vele, én képtelen vagyok csak ülni és sírni látni, ahogy apró kis kezeivel, lábaival, egész testében elvörösödve kétségbeesetten, kitartóan órákig üvölt.

Tudom, tűrni kell, így vagy úgy egyszer majd elmúlik, és felnőnek. Sokat hallgattam a nagyszüleim történeteit, “a pirított liszten-feles tejen” felcseperedett szüleinkről, amitől állítólag nem fájt a hasuk. Nos, akkor valamit mi itt a XXI. SZÁZADBAN nagyon túlkomplikálunk. A régiek sokkal jobban tudtak valamit, vagy a többgenerációs családokban mindig volt valaki, aki rázta a csecsemők fenekét ?

Elkezdtem egy sorozatot a táplálkozással kapcsolatban, mit is jelent józan ésszel, szélsőségektől mentesen enni. Szerintem sokkal könnyebb egészségesebben élni, ha értjük a miérteket. Tapasztalataim szerint, nem vagyunk hajlandóak megváltoztatni étkezési szokásainkat, csak azért, mert az orvosunk azt mondja. Főleg, ha ő is elhízott, kiégett és rohan. Még adós maradtam a finomított cukorral. Talán ettől a legkönnyebb mentesíteni étrendünket. És talán ehhez ragaszkodunk a leginkább. A finomított cukorra egészen egyszerűen semmi szüksége a szervezetünknek, felesleges üres kalória. Ez nemcsak azt jelenti, hogy hízni fogunk tőle. Messze többről van szó, mint esztétikai vagy hiúsági problémáról. Többek között íny és fogászati problémák, károsodott bélflóránk miatti emésztési problémák, cukorbetegség. Miért is?

A finomított cukrokat (többnyire répacukor) szinte minden élelmiszeripart megjárt termékben találunk. Még a felvágottakban is. Agyrém. A gyerekek MADÁRTEJ ÍZŰ TEJITALT kapnak az oviban. Kérdem én, ez a termék most látott tejet vagy nem?  Szacharóz az van benne. A legtöbb gyümölcslének nevezet cukoroldat (12%-os gyümölcstartalommal, vagy kevesebbel) nem tudom mit keres a gyerekek étlapján. Meggyőződésem, ha a gyerek szomjas vizet is megissza. De a hideg tejet is. (laktózérzékenyek kivételével persze) Az anyatej számunkra nem édes, bár tartalmaz laktózt (mely édes ízében messze elmarad a répacukortól), és olyan bravúrosan megkomponált összetett szénhidrátokat, hogy bélflórájuk, garatflórájuk tökéletesen egészséges maradhat amíg…. Nem szocializálódik. Kizárólag anyatejen 6 hónapig kitűnően fejlődnek, és gondosan végzett hozzátáplálással 1 éves korukig szinte nem esznek répacukrot. (gyümölcs, főzelék, víz,anyatej, liszt) Mi történik akkor?

A finomított répacukor (egyszerű szénhidrát) a legnagyobb mennyiségben árusított legális drog. Kínkeservek árán tudunk lemondani róla, annyira hozzászoktunk. Ha egyik napról a másik teljesen kihagyjuk étrendünkből, szinte sóvárgásszerűen keressük a forrást. Bár az édes íz élvezete szinte egyidős az emberiséggel, néhány száz évvel ezelőtt nem létezett finomított cukor, később is kis mennyiségben fűszerként használták, ára az aranyéval vetekedett. Helyette mézet, és aszalt gyümölcsöket alkalmaztak. 1800-as évektől követve rohamosan egyre többet fogyasztunk belőle. Csak az utóbbi száz évben 4-szeresére nőtt az 1 főre jutó fogyasztás. Jelenleg 40 kg-ot (!) fogyasztunk el évente fejenként. Iszonyú szám. (Persze van aki, egy részéből szeszt főz, ha azt fogyasztja, az sem sokkal jobb.) Ellentétben néhány önkéntes diétaguru állításaival, szénhidrátot enni kell, hiszen kizárólag húson – ami kvázi fehérje és zsír – senki nem él. Ha Béres Alexandra eszik tejterméket már fogyaszt is szénhidrátot, még pedig laktózt biztosan, vagy  ha almát eszik fruktózt vesz magához.

A lényeg: 50-60%-ban szénhidrátból fedezzük energiaigényünket. De nem mindegy milyenből. Az emberi szervezet számára emészthető szénhidrátok egyik fajtáját képezik az egyszerű cukorfélék: répacukor (szaharóz), malátacukor, szőlőcukor (glukóz), tejcukor (laktóz), gyümölcscukor (fruktóz). Ezeket a szervezet optimális esetben egyetlen enzim segítségével azonnali felszívódásra alkalmassá képes tenni, azonnal tápanyagot biztosítva a sejteknek. A másik csoportot a keményítők (összetett szénhidrátok) teszik ki, a gabonafélék, rizs, burgonya, száraz hüvelyesek, szójabab szénhidrátjai. Ezeket a végeredményben egyszerű cukormolekulákból álló láncolatok, bonyolultabb, elágazó felépítésük révén nehezebben, több enzim közreműködésével, több lépcsőn keresztül bomlanak le az emberi szervezetben, így lassabban kerülnek a vérbe, nem okoznak olyan hirtelen insulinszint emelkedést. A számunkra emésztetlen rostok is végeredményben összetett szénhidrátok, csak szervezetünkben, bélrendszereünkben nincsenek jelenek azok az enzimek és mikroorganizmusok, amelyek képesek lennének hozzáférhetővé tenni számunkra. Az emészthetetlen szénhidrátok egyik csoportját képezik a vízben oldható pektinek, amik főleg – de nem kizárólag – a gyümölcsökben található meg, a másik csoport a vízoldhatatlan cellulóz, főleg a hüvelyesek, főzelékfélék sejtfalát képezik, és az emberi bélrendszer képtelen a felhasítására, kvázi balllasztanyagként kiürülnek. (A túlzásba vitt rostfogyasztásnak is vannak hátrányai, az is megérne egy misét.)

A különböző összetett szénhidrátot tartalmazó alapanyagok összehasonlítására alkalmas lehet a glikaemiás index. Nem teljesen tökéletes, de jobb híján segít eligazodni a táplálkozás tudományi útvesztőkben. A Glikémiás index azt mutatja meg, hogy a különböző szénhidráttartalmú élelmiszerek milyen gyorsan szívódnak fel a bélrendszerünkből, és milyen gyorsan emelik a vércukorszintet.

A durumbúza különleges olyan szempontból, hogy keményítője nagyrészt amilóz, szemben a többi lisztfajtával, melyek amilopektint tartalmaznak. Az amilózt sokkal lassabban bomlik le  a szervezetben, mert egyenesláncú, és sokkal kevesebb helyen tud az amiláz nevű emésztőenzim rákapcsolódni, hogy szétaprítsa a szénhidrátláncot, rövidebb a szervezetünk számára felhasználásra alkalmas részekre. A tönkölybúza magasabb 18-20% fehérjetartalmával élettani szempontból egészségesebb, különösen a teljes kiőrlésű fajtája. (Aki sütött már vele, tudja, hogy sokkal nehezebb a tésztával bánni, és több nedvességet is vesz fel, ráadásul morzsalékosabb lesz a végeredmény is. Ezért a sikerélmény javítása érdekében vegyesen használom a fehér és barna változatát a receptől függően.)

A fogyókúrázók számára az extrudált kenyerekkel kapcsolatban annyit, hogy gyártásuk során olyan eljárást alkalmaztak, mellyel a keményítőt emésztőenzimek számára könnyebben hozzáférhetővé tették. Ez azt jelentik, hogy gyorsan szölőcukorrá bomlik, azaz gyorsan emeli a vércukorszintet, ami tudjuk, hogy magas insulinszintet eredményez, annak minden következményével.

Mi történik, ha három kanál cukorral isszuk a reggeli teánkat?  folyt. köv.