Az utolsó hónapok …. siste måneder

Mon, 13 Jun 2016 10:09:01 +0000

A felmondásom beadása megkönnyebbülést jelentett, és persze még türelmetlenebb lettem. 6 hónappal kezdtem a visszaszámlálást. Senki sem értett, de én sem magamat. Mármint, hogy hogyan volt bátorságom megtenni ezt, 2 évtized kemény munkáját és lemondásait sutba dobni egy buta gyermekes álom miatt. Látszólagos kerülő utak és zsákutcák bejárása akkor is szükséges volt, és még be is kell járnom jónéhányat – tudom jól. Nem bántam semmit sem.
Hihetetlen az a sok köszönet és dicséret, amit az utolsó 2 hónapban kaptam. Sokan csak azért jöttek konzultációra, hogy elmondják mennyire sajnálják, hogy elmegyek. Meglepett az a nyíltság, amivel felém fordultak, persze sokszor szemrehányás is vegyült a szavak mögé. Végre megnyíltak és bízni kezdtek, hiszen nálam sokkal nagyobb teret kaptak a beszélgetések és az egyéniség, a 20 perces konzultációk időkorlátait feszegettem állandóan. Időhiány volt a legnagyobb ellenfelem. Persze voltak, akik lemorzsolódtak, akik a kőkemény “modern medicinát” akarták a pénzükért. Szerencsére találtak olyan orvost itt, aki azt adta a pénzért, amit a beteg “rendelt”.

Próbáltam lazítani a rendszer kereteit, javítgatni a hibáit, és ha valakit tényleg érdekelt miért nem folytatom tovább – hát elmondtam. Ez persze sokkal kevésbé emészthető, mint a délre vagy nagyvárosba költözés Norvégián belül. Képtelen vagyok működni egy működésképtelen rendszerben. Nem tudok átlépni a hibákon és tenni gépiesen azt, ami a “dolgom” a szalagon. A pénz engem különösképpen sosem érdekelt, soha nem motivált igazán. Ez ismét csak megerősítést nyert. Értelmet szeretnék találni abban, amit teszek nap mint nap. Soha nem viseltem el, ha úgy kezeltek, mint egy megvásárolható szolgáltatást( rabszolgát?). Hihetetlen ellenállást váltott ki, ha csak kísérletet is tettek ilyen irányban. Gyűlölöm azt is, ha a “rendszer” maga kényszerít az elhajlásokra. A hibák szinte telesen ugyanazok a norvég eü.rendszerben is. Satuba szorít. Adóforintokat osztogatunk itt is, amit a páciens kizsarol így vagy úgy. Erről szól az egész. Nem a gyógyulásról. Még kevésbé a gyógyításról.
Rengeteget tanultam és megismertem a norvég társadalmat alulnézetből is. Szeretem az embereket, szeretnék segíteni, de az orvosszerepet nem nekem találták ki. Mégis ennek az álarcnak köszönhetem, hogy lehetőséget kaptam tanulni az emberekről- emberektől. És a félelmeikről, ami betegít és öl. Megértethettem a skizofén szereposztásban sok mindent a világ működéséről is. Színésznek viszont alkalmatlan vagyok.

]]>

Tavasz a sarkkörön…Arktisk vår

Tue, 05 Apr 2016 20:37:26 +0000

Ma is vagy 5-en elmondták, hogy mennyire sajnálják, hogy elköltözünk. Van, aki csak azért kért időpontot ma is, hogy még ezt elmondhassa. Szívet melengető. Nem volt egy gyaloggalopp az elmúlt időszak, voltak különösen nehéz időszakok szakmailag is. Az időjárást kiismerni, a gyerekekre a megfelelő ruházatot adni reggelente még 3 év után sem megy. Pár napja 0 fok felé kúszott a hőmérő higanyszála, és elolvadt vagy 2 méter hó. Sok helyen már látszik a talaj is, a helyiek korai tavaszban reménykednek. Ilyenkor a rendelő forgalma is jelentősen lecsöken.
Hétvégén szokatlanul gyönyörű idő köszöntött bennünket. Már reggel 6:00-kor hasamra sütött a nap a kanapén ( a nap egyébként 05:14-kor kel mostanság), miközben a reggeli kávémat szürcsölgettem. Kaptam haladékot a fiaimtól, akik 5-kor keltek, de voltak kegyesek és nekiestek a lego-építésnek, így én megcsodálhassam a hihetetlenül hosszú sarki napfelkeltét. Reggel 9 óra tájban már az üvegházhatásnak köszönhetően, be kellett “árnyékolni” a csupaablak nappaliban. És igen, végre…itt a tavasz: le a síkabátokkal, overálokkal, és végre európai ember módára lehet/kell öltözni. (értsd: nem Michelin-bábuként vonulunk a partra) A srácokat izzítottam, hogy szedjék elő a horgászbotokat a pincéből, és felejtsék el az orkánkesztyűket, meg gyapjúsapkát, meg a sílécet. Hiszen meleg van kint….Süt a nap! Végre!
Gondosan bekészítettem az ” elemózsiát” és irány a tengerpart. Gyermekeim apja kissé megemelt szemöldökkel – de minden ellenvetés nélkül terelte a csapatot a kocsi felé – világért se akart valami jónak elrontója lenni. Végül is már nem volt befagyva a kocsi szélvédője, és ez már baromi jó jel. De nem is izzadtak meg a fiúk, míg bepakoltak a kocsiba. Naná, hiszen a kocsi “árnyékban ” állt, tehát oda nem süt ugyebár be a nap, ezért nem érezték a pozitív Celsius-okat, annyira erőteljesen. De MI a sziget “Napos Oldala ” felé tartunk. Szóval semmi gáz.
Hát…nem fogtunk sok halat. Két dobás után éreztük a sarki szelet az bőrünkön, jobban mondva az ereinkben, illetve inkább a csontjainkban. Igen fújt a szél a parton, nem kicsit. Nagyon.
De szép képek készültek legalább. Mert fény az ugyebár kell a jó fotóhoz. MI megpróbáltuk. Horgászni – norvégosan. Márciusban az Északi-sarkörön – pufajka nélkül.

]]>

Hálaadás…Takksigelse

Sat, 26 Mar 2016 19:42:01 +0000

Azt hiszem itt Norvégiában tényleg “pozitív-gondolkodó” lettem. Örülni tudok már annak is, ha csak felkel reggel a nap. De komolyan. Ha reggel legalább nem kell az autót kiásni a hóból. A jóég tudja hányszor takarítottam le a kocsit az elmúlt alig 3 évben. Fel sem tűnik vezetéskor, hogy havas és jeges az út, annál inkább morgok, ha a hókotrók aszfaltig lemarják, mert előkerülnek a kátyúk. Örülök, ha néha-néha tudok venni mascarpone-t. Örülni tudok csupán annak, hogy munkaidő után, nem csörög a telefon, és 10 perccel a 16 órás zárás előtt még be tudok pofátlankodni a boltba. Sőt. Szeretni tudom a hétfőket, egy-egy teljes hétvégi ügyelet után. Micsoda boldogság végre nárciszt látni május végén, és sarjazni a füvet a “korai” tavasz jeleként.

És végtelenül hálás vagyok a Teremtőnek, hogy nem év voltam ügyeletben azon a napon, amikor vörös riasztás érkezett 3 szánkózó iskolás korú unokatestvérhez, akik közül az egyiket sajnos soha többé nem ölelhetnek a szülei. Nem nekem kellett ott állnom, közölnöm, vigasztalnom, látnom és hallanom. Kimondhatatlanul hálás, hogy nem én voltam az a szülő, testvér, aki szorongatja a meleg kezet, mely már soha többé nem markol meg. Nem tudom, hogy képes lettem volna erre feladatra. De tovább kell lépnünk,és megtanulnunk a leckét. Itt és most kell élni. Hiszem, hogy ez a 13 éves kis srác egy másik életben, valami más feladatot kapott, mert itt már mindent elvégzett, amit rábíztak. Talán még találkozunk. Sander.

]]>

Hó, hó …. és még több hó

Sat, 26 Mar 2016 18:58:09 +0000

Minden egyes nap esik még néhány cm-nyi hó. Már nem is tudjuk megbecsülni mennyi esett, hiszen járatokat/járdákat vájtak a hóban, de a fix döngölt alap is vagy 10-15 cm. Vagy ki tudja mennyi. A talajt nem látjuk, és így legalább hófehér minden, és elfedi az utak kátyúit.
Még mindig elfelejtem, hogy itt nem lehet csak úgy kicentizni az időt és beugrani a kocsiba, hogy utolsóként elhozzam a fiamat utolsóként az oviból. Előbb hóletakarítás és kocsi-kiolvasztás, ami hosszú percek sorát veszi igénybe, és így végképp elkések mindig mindenhonnan.

De cserébe a táj mindig hófehér, tiszta és érintetlen. Végre megpróbálkoztam a sífutással. Óriási. Elhatároztam, hogy megtanulok síelni. De miért is várta ezzel eddig? Fogalmam nincs.
Ma ki kellett venni egy szabadnapot, alig látok a takonytól. A norvégok csak síráskor használnak papírzsebkendőt, az orrukat szívják. Mindenki. A királyné is. De ha az emberre tényleg rájön a takonykór…könyörgöm, hova, de hova szív fel ennyit? ??

Na, mindegy elmegyek a Marcusért, és elmegyünk síelni. Talán belefagy az orromba.

]]>

Szibériai hideg és hó….Sibirisk kulde og snø

Wed, 20 Jan 2016 17:46:13 +0000

Na, végre megjött az igazi tél. A hőmérő higanyszála -17 fokra süllyedt a konyhaablakban is. Kint valszeg minusz 20 alatt van. Napközben is keményen tartja magát minusz 10-12 fok. Én még ilyet nem láttam, hogy a kocsi szélvédő belső felületére fagyott ennyire vastagon a lehetem alig 10 perc alatt. Szinte fáj időnként a légvétel. Végre a norvégok is felveszik a hírös norvégmintás gyapjúpulóvereiket, és kezdenek normálisan felöltözni. Nem egyszer látom őket zokni nélkül kibújni a sportcipőikből az óvodában
A hőmérséklet nem nagyon kúszott nulla fok közelébe szilveszter óta, egy-két napig volt “nagy enyhülés” mínusz 4-5 fok, de csak azért, hogy essen végre vagy 70 cm hó. Jégcsapok csüngtek a lámpákon is, szóval nem igaz, hogy csak nulla fok körül havazik. Sok Norvégiával és időjárással kapcsolatos tabu megdőlt már.
Az 70 cm hó olyan hirtelen esett le, hogy a hótolók alig győzték egyáltalán terepjárókkal járhatóvá tenni az utakat, további két napba telt mire az üzletek elől és járdákról elhordják a havat a tengerbe, hiszen hely sincs már, ahova eltolják. Végre megjelenhettek a gyalogosok is, miközben az önkéntesek igyekeztek ellapátolni a havat az idős, magatehetetlen öregek bejárata elől.
Hétvégén a sziget egyetlen kivezető útját (egy egysávos hidat) is lezárták, egy másik szigetre kell átautózni egy vízalatti alagúton keresztül, majd ezen a szigeten (Kågen) lehet elérni a kontinenst. Nos a szomszéd sziget egyetlen közútját lezárták, illetve lezárta egy hólavina. 2 nap múlva jött egy helikopter, hogy újabb lavinát robbantson, megelőzve ezzel azt, hogy a munkagépeket munka közben maga alá temesse a következő. Sokan a szigeten kívül rekedtek emiatt. Kristoffer a legjobb barát is kint rekedt, Marcell tiszta aggodalomba volt, hogy visszaér-e szülinapjára. (ami kb. 10 nap múlva lesz)
A sürgős eseteket hajóval, vagy helikopterrel tudjuk beküldeni, repülőtér sem elérhető a lezárások miatt. A nagy (igen) megszorítások miatt a szigeten állomásozó mentőhajót le akarják állítani, mert túl drága, de a hivatalos magyarázat szerint: nincs szükség rá. Hát most nem unatkozott a személyzet. Nem tudom az ilyen esetek elgondolkodásra kényszerítik-e a döntéshozókat.
Mi pedig begyújtottunk a kályhába….

]]>