Az idei nemzeti ünnep gyönyörű napsütéssel indul. Az egész sziget az alig 150 éves norvég alkotmányt ünnepli. A nappali hatalmas ablaküvegén keresztül nyári meleget érzek, ezért nagy ambícióval indulok neki immár sokadszorra, hogy végre kerekezek egyet új gyönyörű bringámmal, de a norvég napsütés sokadszorra is átver. A hőmérő alig 2-3 fokot mutat, és annak ellenére hogy látszólag alig fúj a szél, neoprén ruhán is átható metsző hideg a levegő. Máshogyan hideg mint, amit megszoktunk a kontinentális éghajlaton. Hiába mindig tanulom ezt a klímát.

A zászlóhasználatnak itt szigorú szabályai vannak, meg van szabva, hogy a hagyományos lobogó mely napokon, és meddig lehet kint. Előtte napon egész nap mossák a gépek az úttestet, a gyerekek az iskolában tanulás helyett az éneket tanulják, szemetet szednek, a középiskolások a tereket rendezik, gereblyézik. Ma reggel korán kerülhettek ki nagy lobogók, tegnap a botok kirakataiban a háromszög alakúak. Érdekes rendes munkanapokon alig látni embert az utcán reggel 8 előtt, ilyenkor már 7-kor vonulás, zene-bona van.

A kisebbik fiam áfonyalekváros képpel ( iszonyatosan színez a lekvár is) ámulva áll a konyhaablakban egy széken, és nézi a mazsorettlányokat, akik már kora reggel az ünnepségre gyakorolnak: kék-fehér-piros rövid szoknya, csizma, selyemköpeny és csákó van raktuk. “Anya, nézd! Királynők…..”

A terv a következő volt ezen a nevezetes napon. (Engem a magyar augusztus 20-ai ünnepléstől sem vert a víz soha, számomra a magyarság nem ebben merül ki, ahogy a hitem sem a templomlátogatásban, de tiszteletben tartom mások ünnepét és vallását.) Így hát szabadtéri sportolás lesz, mert azt azért már megtanultuk, hogy itt akkor megy az ember a természetbe, amikor a nagyasszony megengedi. A sarki nap végre teljes erejéből sütött 11 órakor, egy felhő sem volt az égen, ám a hőmérő nem mutatott még így sem 5-6 foknál többet. Miután M. eleget tett iskolai kötelezettségének, és részt vesz a felvonuláson, utána a család elvonul a szigetről és kerékpározik egyet a tengerparton. Férjem teljes erőbedobással szereli a biciklitartó a kocsira, felkínlódja a négy különböző méretű és formájú kerékpárt,(a fenyőfa karácsonykor történő benyelezése jelent ekkora kihívást egy férfi ember számára) és összevadássza a sisakokat a legelképesztőbb helyekről, bekészíti a kulacsokba az italt. Addig én ” felkészítem ” a fiúkat.

Az iskolás lelkesen készül a felvonulásra, viszi magával a ének szövegét a kabátzsebben, lengeti lelkesen a zászlót. Itthon bátran énekli a felvonulási nótát ( ami nem a múltat siratja, de felszabadultságról, reményről és összetartozásról szól), bár tudom, hogy mások előtt egy hang sem fog kijönni torkán. Nagy tisztesség érte őt idén, ő fogja ugyanis vinni a népviseletbe öltöztetett, piros-fehér-kék szalagos osztály-mackót.
Mi, “fölnőttek” a kommunista rendszer beidegzettségével görcsölünk rá az ünnepre, apja igyekszik ráerőszakolni az ” ünneplőruhát”, megvasalni “legalább a nadrágot”. Aztán észbekapunk. Elvégre most Norvégiában élünk, itt farmer, gyapjúalsó, szélkabát, lazaság és vidámság az ünnepi viselet. Nem fogunk ám itt feszengeni öltönyben-nyakkendőben, amúgy 5 fok van.

Ja, ez igaz is általában. De nem Norvégia nemzeti ünnepén!!!!Ez itt kérem komoly dolog. Alig 10 perc volt vissza az indulásig, apja és fia beül az autóban, és, és….és nem indul. Az akkumulátor lemerült. Apa teljes önbecsülés letörésben, teljesen hiába volt minden erőfeszítése. A felelős kinyomozást elhalasztottuk időlegesen, de nekem villámgyorsan kellett elkísérnem a fiamat a gyülekezőhelyre, mert ez számára halálosan komoly iskolai feladat, nem lehet késni. Így hát végig viharzottam teljes biciklis felszerelésemben, ahogy voltam, “szélfúttan” a főutcán, ahol már a falu apraja nagyja javába gyülekezett. Természeteseen csak és kizárólag fekete öltönyös urakkal, és “bunad-ba ” (helyi népviseletbe) öltözött hölgyekkel találtam szemben magam, és egytől egyik ismernek engem természetesen. Hát majd a képem szakadt le, és maradék tartásomat hősiesen megőrizve gyalogoltam haza.( Mit gyalogolás…- rohantam, miután vagy 30-szor kívántam boldog ünnepet viszont a népeknek, mert ezt itt így illik.) Mondanom sem kell a fiam sem volt éppen túlöltözve.

Ez tehát II. norvégiai nemzeti ünnepünk rövid és tömör összefoglalója.

Az óvoda szuper. M. központi figura, időnként némi konfliktusba keveredik a fiúkkal, de alapvetően mindenhol jelen van és mindenben részt vesz. A gyerekeket 10 hónap után sem tudom megkülönböztetni. Mindegyik szőke, pirosarcú, és pufi. Nincs becenév itt Norvégiában, szinte mindenkinek 2 keresztneve van, és használják mind a kettőt. Például: Emilie Simonsen hol van? Kristine Viktoria megjött már? Mi csak akkor mondjuk ki a keresztnevét, ha nyomatékot adunk. A norvég anyuka minimum két nevet mond a legbensőségesebb helyzetekben is. Vicces.

A szülő (egyén) és óvoda(intézmény) közötti együttműködés rendkívül fontos, mint mindenhol itt Norvégiában. Félévente négyszemközti szülői megbeszélés – bevándorlóknál tolmáccsal. A tolmácshoz Ők ragaszkodtak, nehogy félreértsünk valamit. he-he:) Eleinte külön kis füzetbe leírták, mi történt az nap, hogy a férjem is mindent  megértsen, hiszen mindig ő ment érte. Rendszeresen elégedettségi kérdőíveket töltünk ki, nagy hangsúlyt fektetnek a komunikációra. Tudják, hogy 3 éves korig gyakorlatilag minden eldől. A bizalom a világ felé, a felnőttek felé, az olthatatlan kíváncsiság a természet iránt. Itt lehet mindent, pocsolyában tocsogni, sárból építeni, hóba fetrengeni.  Ha vizes lesz a kölyök átöltöztetik. Kint vannak, ha esik, ha fúj. Ennyi. Szárítógép és megfelelő ruházat kérdése. Abból pedig kell lennie egy rakatnak. Őszintén mondom talán a legnagyobb kihívás számomra (anyaként, nem orvosként) a megfelelő ruhatár beszerzése volt. A magyar ruházatot (pedig elhoztam a nagyobb fiam kinőtt ruháit) el lehet felejteni. Talán a body-k kivételével. Minden évszakban más-más ruhatár szükséges. Egy vagyon, ha az emberben mindenből újat vesz, és jó minőséget. Erre mondaná édesapám jó magyar módjára: Inkább etetném őket, mint ruháznám. A norvégok ezért szeretnek másodkézből vásárolni. Nagyon sok melléfogásom is volt eleinte. Csak röviden:

Tél: gyapjúnadrág (igazi, kézzel kötött, nem szintetikus) , gyapjú pulóver, gyapjú zokni min 3 pár, gyapjú kocsizsák (mert kint altatják őket minusz 1o fokban is) 5 ujjas kesztyű, egy ujjas kesztyű, legalább 3 pár (!), vinterdress (síoverall-szerű, de vízálló értsd: órákig a hóban fetrengést is bírják, szélálló, és meleg, ráadásul vékony, hogy mozogni is tudjon a szerencsétlen kölyök), sál, sapka 3 féle (sísapka, vizálló, fület-nyakat fedő), bundás bakancs vastag szigetelt talppal

Ősz: esőruha, gumicsizma, vízálló kesztyű, vékonyabb parkdress, (értsd: overall, de nem olyan meleg, de vízálló és levegőzik, és szélálló), fleece (kezeslábas pamut/szintetikus, az esőruha alávaló)

Nyár: az nincs (itt fehér tél van és zöld tél)

Tavasz: ( értsd: néhány nap) vékony sapka, UV-védelemmel ellátott sapka, sportcipő, széldzseki (béleletlen)

Nagyjából ennyi, persze nem teljes a lista. Kötelező babakocsi, abban altatják, és hetekig tartott, míg beszereztem myggnett-et azaz hálót a babakocsira, mert állítólag sok a macska és a bogár. Kb. 10 hónapba telt mire kezdem megtanulni. És valójában nem is az ár a probléma, orvosként bőven átlag felett keresek, hanem az, hogy egészen egyszerűen sok mindent NEM lehet beszerezni itt a szigeten. Vagy 200 km-nyire fekvő megyeszékhelyen kapni, illetve marad a net-es rendelés, ami a legjobb eseten is egy hét. Bár ezt is ki kell tapasztalni, küldhettem vissza a nagyfiam mályva színű síoverálját, pedig én norvég pirosat rendeltem. (Jól emlékszem szegényke arcára, amikor kicsomagolta nagy izgalommal a várva várt csomagot.

Étkezés: Nincs meleg étel, csak kitüntetett alkalmakkor, akkor is pizza (!), és erre büszkék. Mi viszünk 3-4 szelet kenyeret minden nap, és 300 NOK (kb. 12 000 HUF) fejében kap valami feltétet és tejet. A feltét időnként elég borzalmas tud lenni a magyar gyomornak: tubusos kaviár, tubusos paradicsomszósz, lazac-krém. De van a mi kenőmájasunkhoz hasonló, van millió-féle krémsajt, fehér és barnasajt. Az óvoda fizetős és hosszú a várólista, főleg a nagyobb városokban. A norvég átlag fizetés kb. 10%-a.

Szerintem megéri az árát. 10 gyerekere 5-6 felnőtt jut, 2 óvodapedagógus mindig van velük. Foglakozások rendkívül változatosak: zenélnek hangszeren, énekelnek, festenek, ragasztanak. Virágot ültetnek, a tavasz jeleit kutatják. Ismerkednek vízzel, hóval, tűzzel (igen a tűzzel is). És kirándulnak könyvtárba, kikötőbe, sportpályára.

Nekünk különösen fontos az ovi a nyelvtanulás miatt. 2 évesem  két nyelvet tanul egyszerre kétnyelvű környezetben, és heti 2 norvég órája van “nyelvi ösztönzés” c. foglalkozás keretében, amikor csak M.-el foglalkozik egy szakpedagógus. Erre nagyon büszkék az oviban. M. rohamsebességgel fejlődik, néha az az érzésem több norvég szót használ, mint magyart. És sűrűn keveri. De imádnivaló, ahogyan igyekszik szavakba önteni mondanivalóját, és felsorol minden szót, ami éppen eszébe jut. (foly.köv.)

Igen, itt a húsvét is egy hetes. Nincs suli, és az egészségügyön kívül szinte sehol sem dolgoznak. A boltok Nagycsütörtöktől (Skjærtorsdag) Nagypénteken át  (Langfredag) egészen Húsvéthétfőig (2.påskedag) zárva vannak. Sőt. Hamvazószerdán (itt nincs külön neve) délután 2-kor minden bezár.

Ahogy ők maguk is elismerik, ” a norvégok szeretnek élni.” ( Külön szavuk van, amit nem is igazán lehet magyarra fordítani “å kose seg”, amit mi nagy igyekezettel próbálunk is elsajátítani. ) Nyáron beutazzák szinte az egész földet, egzotikus országokba is eljutnak, de a környékünkről főleg Grand-Canaria-ra, Törökországba, Thaiföldre utaznak. A nyugdíjasok a téli félévet gyakran ott is töltik, többen vásárolnak házat is, és tavasszal napbarnítottan jelennek meg “éves kontrollon” a rendelőben. (Igen ilyesmi nyugdíjas évekről álmodom.) Húsvétkor azonban kicsit áldoznak a nomád élet oltárán is.  A tipikus norvégok ilyenkor a “hytte-be mennek és  síelnek a szűz hóban. A “hytte” amolyan “nyaraló-féle”, emlékezteti őket a régi “szegény-időkre.” Általában kicsi alapterületű, fent a hegyekben, erdőben, igazi érintetlen természeti környezetben többnyire sajátkezüleg épült faház. Hagyományosan nincs benne áram, (újabban napelemmel szerelik fel, és reménykednek a napos időben), sem vezetékes víz, a környező patakból hordják fel. Hagyományos fatüzelésű kályha fűti fel a hagyományosan alig 30-40 m2-es faházat, miután a család begyűjti az erdőből a tüzifát. A jó norvég nem termel szennyvizet, ha igen akkor külön tisztítót épít be. Áprilisban már meglehetősen hosszúak a nappalok, már hajnal 3-kor pirkad és este 10-ig világos van, a hegyekben még rengeteg hó van, bár egyre nagyobb a lavinaveszély. Ennek ellenére nagyon sokan  vállalják a kockázatot, és az egész napot az érintetlen havon töltik. Nincs térerő, nincs internet sem. A gyerekek egyre kevésbé lelkesednek a nomád életért (hytte-liv), legalábbis nem a legnagyobb lelkesedéssel mesélnek róla.

Persze nagyvárosok gazdagjai luxus hytte-ket építenek hihetetlen összegekért, pazar kilátással a nagyvárosok elit negyedeiben. Ezeknek nem sok közük van a hagyományos norvég természetimádathoz.

Báránycomb kerül a húsvéti asztalra. Festenek tojást, de én nem láttam hagyományos motívumokat, a nyuszi motívumként megjelenik, de az ajándék nem központi téma. A norvég gyerekek mindig kapnak ajándékot. Fészek nincs, nem is lehetne miből építeni, fű még nincs, csak némi hó (?).  Locsolás az nincs, és a nyuszi is fázik.

És lehet a nyári utazást mesélni. Sokan már májusban mennek nyaralni, itt is számít, hogy olcsóbb az előszezon. Április végétől indítanak egyenes járatot az adott célállomás légitársaságai (Nem, nem a Norwegian Airlines) Törökországba, Gran Canariara, Máltára stb. Hotelfoglalás és repülőjegy egy csomagban fizethető elő -persze.

Szóval már mindenki a nyaralásról beszél. Bizony. Én is eldicsekedtem, hogy Budapesten töltjük a szabadságot. Itt Budapest is exotikus országnak számít. Szóval nem kell szégyenkeznem….  :)

Van itt néhány furcsaság.Személyi szám nélkül semmid sincs itt. Nem lehet telefonod, nem kapsz fizetést, nem válthatsz pénzt, nem lehet bankszámlád. Az én esetemben e-receptek kiállítása, és a páciensadatok elektronikus továbbítása lehetetlen az itteni TB felé, ami a finanszírozásom alapja lenne. Ergo éhenhalsz. Készpénzt viszont minimális összeget hozhatsz be az országba. Végre kaptam személyi számot, hosszas telefonálgatás után végre lediktálták, pedig már 3 hete kérvényeztem. Személyes bemutatkozás a megyei adóhivatalban, szemrevételezték alaposan a gyerekeket is. A 2 évesünk sokat változott sajnos az elmúlt évben az útlevélben szereplő képhez képest, és ez bizony hosszas fejcsóválást váltott ki az adóhivatali alkalmazottak körében. De elhitték, hogy a miénk. Viszem tehát A SZÁMOT, mint a véres kardot végre a bankba, ahol már egyébként megjelentem egyszer attól az aljas szándéktól vezérelve, hogy a maradék kis eurónkat beváltsam, úgy néztek rám, mint egy terroristára. Jó, hogy a rendőrséget nem hívták ki, melynek épülete egyébként a banktól kb. 50 méterre helyezkedik el, és egy ember (aki egyébként a szomszédunk) található ott strandpapucsban és melegítőben – direkt nem írtam, hogy dolgozik, mert kissé túlzás lenne. Én voltam az egyetlen személy közel s távol, egy A4 oldalra 3 sorral kellett írnia, hogy megjelentem a hivatalban és itt lakom. De ehhez cirka 3 órára volt szükség, ezért inkább visszamentem. Le kell lassulnom, na.

Szóval megyek a bankba a személyi számommal, és az úr közli, hogy erről bizony hivatalos igazolás kell. Hurrá.Értem én, 3 hete várok a számom materiális megtestesülésére, de a posta sem áll a helyzet magaslatán. Talán próbáljak kérni a RENDŐRSÉGEN, de lehet, hogy nem is ott kell kérni. Legyen. Megyek hát, csengetek, (jó, hogy időpontot nem kell kérnem, mint az egyetlen léleknek, aki arra téved a héten), és kis idő elteltével stranpapucsos szomszédom előcammog. A lehető legudvarisabb formában próbálom előadni mondandómat, amit nyelvtanilag nem egyszerű, mert elég laza a nyelv ilyen szempontból. De sikerült, szomszédom eltűnt a fénymásológépek között, és bizonyos idő elteltével visszajött. És kaptam igazolást!!! Siettem vissza a bankba, mert itt félnégykor már mindenki a kulcsát szorongatja. Visszaértem időben. Végre lesz bankkártyám. ÉS nem. Kell igazolványkép a bankkártyához. Hogy ezt miért nem mondta előbb, amíg a rendőrszomszédom bőszen nyomtatott egy oldalt a Folkeregisterből, azalatt én megcsináltattam volna a fotót!!!

Csodák csodája a háztartási boltban készítenek igazolványképet 2 perc alatt, bár  jó áron, de kész lett!! Bankba vissza, előszedem az eurót, és majdnem leesett az állam. Kérdezte mennyi, bemondom az összeget, ő anélkül, hogy megszámolta volna, szemrebbenés nélkül betette egy zacskóba, majd a trezorba, és közölte, hogy jóváírták számlámon a pénzt!