A felmondásom beadása megkönnyebbülést jelentett, és persze még türelmetlenebb lettem. 6 hónappal kezdtem a visszaszámlálást. Senki sem értett, de én sem magamat. Mármint, hogy hogyan volt bátorságom megtenni ezt, 2 évtized kemény munkáját és lemondásait sutba dobni egy buta gyermekes álom miatt. Látszólagos kerülő utak és zsákutcák bejárása akkor is szükséges volt, és még be is kell járnom jónéhányat – tudom jól. Nem bántam semmit sem.
Hihetetlen az a sok köszönet és dicséret, amit az utolsó 2 hónapban kaptam. Sokan csak azért jöttek konzultációra, hogy elmondják mennyire sajnálják, hogy elmegyek. Meglepett az a nyíltság, amivel felém fordultak, persze sokszor szemrehányás is vegyült a szavak mögé. Végre megnyíltak és bízni kezdtek, hiszen nálam sokkal nagyobb teret kaptak a beszélgetések és az egyéniség, a 20 perces konzultációk időkorlátait feszegettem állandóan. Időhiány volt a legnagyobb ellenfelem. Persze voltak, akik lemorzsolódtak, akik a kőkemény “modern medicinát” akarták a pénzükért. Szerencsére találtak olyan orvost itt, aki azt adta a pénzért, amit a beteg “rendelt”.
Próbáltam lazítani a rendszer kereteit, javítgatni a hibáit, és ha valakit tényleg érdekelt miért nem folytatom tovább – hát elmondtam. Ez persze sokkal kevésbé emészthető, mint a délre vagy nagyvárosba költözés Norvégián belül. Képtelen vagyok működni egy működésképtelen rendszerben. Nem tudok átlépni a hibákon és tenni gépiesen azt, ami a “dolgom” a szalagon. A pénz engem különösképpen sosem érdekelt, soha nem motivált igazán. Ez ismét csak megerősítést nyert. Értelmet szeretnék találni abban, amit teszek nap mint nap. Soha nem viseltem el, ha úgy kezeltek, mint egy megvásárolható szolgáltatást( rabszolgát?). Hihetetlen ellenállást váltott ki, ha csak kísérletet is tettek ilyen irányban. Gyűlölöm azt is, ha a “rendszer” maga kényszerít az elhajlásokra. A hibák szinte telesen ugyanazok a norvég eü.rendszerben is. Satuba szorít. Adóforintokat osztogatunk itt is, amit a páciens kizsarol így vagy úgy. Erről szól az egész. Nem a gyógyulásról. Még kevésbé a gyógyításról.
Rengeteget tanultam és megismertem a norvég társadalmat alulnézetből is. Szeretem az embereket, szeretnék segíteni, de az orvosszerepet nem nekem találták ki. Mégis ennek az álarcnak köszönhetem, hogy lehetőséget kaptam tanulni az emberekről- emberektől. És a félelmeikről, ami betegít és öl. Megértethettem a skizofén szereposztásban sok mindent a világ működéséről is. Színésznek viszont alkalmatlan vagyok.
No comments yet. You should be kind and add one!