Kiskamasz fiam hazaér a suliból. Enne valamit. Norvég iskolában nem jár meleg étel, “túl drága” lenne a konyhát üzemeltetni a norvégok szerint.
“Keress valamit kisfiam!” – elvégre csak nem hal éhen a teli hűtő mellett.
“De Anya, mi van itthon?! – jőn a következő kérdés.
“Soroljam? Ma halleves van, de tegnapról maradt sült lazac rizzsel szósszal.” sorlom egyre ingerültebben teregetés közben…( Ennek a gyereknek semmi nem jó? Ellentétben a legtöbb norvég háztartással nálunk szinte mindennap meleg étel van, nem átmelegített fagyasztott mirelit.)
“De mi van még?
“Van még paradicsomos makréla, lazac pástétom… folytatom.
Fiam elkeseredett ábrázatára siklik a pillantásom. Aztán átvillan az agyamon. Az egy dolog, hogy most itt élünk egy norvég halászfaluban, de azért ez mégis csak túlzás…Vajon én mit szóltam volna 9 évesen eme kínálat hallatán? Csak halat lehet enni hallal itten? Én is utáltam volna. Bezzeg apukám libamájas-savanyú-uborkás szendvicsei, libazsíros kenyér szőlővel…hm…
Szóval nekiállunk keresni valami ehetőt, ha minden kötél szakad, hát összedobunk egy kis császármorzsát….:)
No comments yet. You should be kind and add one!