Végre gyönyörű az idő, oroszok felől érkező magas nyomású légáramlatnak hála. Stabilan 20 fok felett van a hőmérséklet már 4-5 napja. A sziget kiürült, mindenki a hétvégi házába vonult, vagy kempingautójába pattant és kivonult a természetbe. Én természetesen ügyelek a legszebb nyári hétvégén, ezért a szigeten maradni kényszerülünk, és csak horgászni megyünk. Így 10 percen belül bent tudok lenni, ha riasztás van. A fiúk lelkesek, a kicsi is készíti fel a játékhorgászbotját, ami megtévesztésig hasonlít az igazira, csak a horog hiányzik a csaliról, és gyerekbarát strapabíró orsóval van felszerelve. Ára vetekszik az igazi felszerélésével.
Megegyeztünk, hogy mindenki azt eszi, amit fog. Ørret-re ( tengeri pisztráng) és torsk-ra (tonhalra) megyünk. Találunk egy szuper sziklás helyet, a tenger magasan állt, ezért a 4 évessel is találunk olyan helyet, ahol víz is van, nem csak barnamoszat, így nem akad el a horog, és egészen közel lehet menni a tengerhez.
A sziget körüli self nagyon gazdag halban, szinte minden bedobás kapással jár. Ideális gyerekbarát elfoglaltság a hétvégére. Persze, ahogy a nagyobb fiam horgászsikerei szaporodtak, a kicsi úgy veszítette el a türelmét, hogy horogtalan csalijára semmi nem akadt fel. Én igyekszem tartani benne a lelket, aztán megkapja az apja botját, és lelkesen erejét megfeszítve tekeri az orsót kis segítséggel.
Végre a sok értéktelen és visszadobandó sei (fekete tőkehal) után, végre horogra akad egy termetes makréla, majd egy szép torsk. Már szaladok a késért, de fiaim kétségbeesett ábrázatával szembesülök. Hogy gondolom én, hogy MEGESSZÜK a halat? Ők csak az élményért horgásznak!! És miután a légköri oxigén-túladagolás miatt az anyai kegyelemben részesült makréla még néhány másodpercig ezüst hasát feldobva lebegett a vízen, már a krokodilkönnyek is kicsordultak.
Néhány másodpercig egy állatkínzónak érzem magam, de azért nagyon bízom benne, hogy ezek a tengeri ragadozók életrevalóak, hiszen a horgon is annyira küzdenek, hogy elég kiemelni őket. És egyszer csak visszafordul szegény pára, és egy szempillantás alatt elúszik a nyílt víz felé.
“Ugye, anya vissza megy az anyukájához?- kérdi a kicsi. “Igen, hát persze!” Válaszolom magabiztosan, hiszen végül is jól jöttem ki az ügyből. Nem mesélem el, hogy sok norvég elvből nem eszik makrélát, mert állítólag ők falják fel a tengerbe fulladt emberi tetemeket. Nem, azt hiszen lenne fair a makréla anyukájával szemben. Végül is, én is makréla-tetemet akartam enni. Maradjunk annyiban, hogy hal és ember jó barátok. 
No comments yet. You should be kind and add one!