Elég jó szülő (I)

szeptember 22nd, 2011 Posted by Család 2 comments

Bruno Bettelheim gyermekneveléssel kapcsolatos munkásságának …”az a célja, hogy bátorítsa a szülőket, igyekezzenek a saját fejükkel végiggondolni a gyermeknevelés bizonyos kérdéseit. Erre irányuló erőfeszítéseik révén válnak majd “elég jó szülővé”, ami mind önmaguknak, mind gyermekeiknek javára válik…..”.

Rengeteg “jótanácsot” lehet olvasni, és gyakran kéretlenül is kapni a gyermekneveléssel kapcsolatban, hogy akár Dunát lehetne rekeszteni a tuti módszerekkel. Tény, hogy a “szülőséget” nem tanítják sehol, még a pedagógusoknak, pszichológusoknak, védőnőknek sincs mindig mindenben igazuk, hiszen minden szülő-gyermek kapcsolat más és más. Az elégedettség részben az ösztönösségen, részben azon is múlik, hogy a gyermek és a szülő személyisége mennyire alkalmas egymás nevelésére. Bettelheim szerint, az a szülő, aki jól tudna használni egy neveléssel kapcsolatos tanácsot, az valószínűleg nem is szorul rá.

Nagyon jó szüleim vannak, de nevelésük számos elvével már gyermekkoromban sem értettem egyet, ma pedig jónéhányat kifejezetten hibás felfogásnak tartok. Nem könnyű ma (sem) fiatal szülőnek lenni: kiállni saját szempontjaink mellett a sok jóakaratú tanács között. Szüleink korosztálya – tisztelet a kivételnek – nem hajlandó tudomásul venni, hogy az elmúlt 30 évben nagyon sok minden – a gyermekneveléssel kapcsolatban (is) – megváltozott. A mi gyermekeink lényegesen eltérő milliőbe születnek, kis világuk ingergazdagsága, és az az információ dömping, mely szinte már az első életévtől rájuk zúdul, összehasonlíthatatlanul más szülő-gyermek kapcsolatot teremt, mint amilyet pár évtizeddel korábban fenntartani lehetett (így-vagy úgy). Ha most azzal szeretném áltatni négyévesemet, hogy a kistestvérét a gólya hozza, szerintem kikacagna. A Télapó-ügyet is elég nehéz a felszínen tartani, mert a múlt héten már azt számolgatta, mennyit kell keresnie a jó öreg Mikulásnak, hogy az összes kisgyerek ajándékát képes legyen megvenni. Orvosként is meg kellett megküzdenem gyermekem nagyszüleivel, hogy ne akarjanak néhány hetes korában már gyümölcslevet, teát, vizet (!) önteni csemetémbe, mert az anyatej mellett havi 1000 g hízás sem győzhette meg őket arról, hogy nyomorult nem szomjas. Nem is csoda, hogy oly sokan elveszítik önbizalmukat, és végül már nem tudják kire hallgassanak. (Kezembe is nyomták a szocialista a “művet”, melyet keményen bevasaltak az akkori védőnők mindenkin.)

Tény, hogy azok a módszerek, melyek az előző generációknál többé-kevésbé működtek, azok ma már többnyire nem fognak. Ugyanaz a tanács lehet, hogy a szomszédnál bejött, másnál valószínűleg nem fog. Aztán jöttek a pszichoanalítikusok, és az ágybavizeléstől a súlyproblémákon át a tanulási nehézségekig mindent a károsodott anya-gyerek kapcsolatra vezetnek vissza. Na, bumm. Pedig a lelkiismeretes anya, mindenkire hallgatott, és teljesítette az idióta normákat, a nagyszülői, védőnői, orvosi státuszvizsgálatok “követelményeit”. Valahogy elfelejtünk ösztönösek lenni, képtelenek vagyunk figyelni saját érzéseinkre, reakcióinkra, gyerekeinkre. Tényleg RÁJUK figyelni, a szemükbe nézni, és átérezni helyzetüket, talán segítene számunkra megérteni reakcióikat, viselkedéseiket a krízisszituációkban. Sokan mondjuk, és véresen komolyan is gondoljuk, hogy a gyermekeinkért mindent – még az életünket- is odaadnánk. De kikapcsoljuk-e érte a mobilunkat, a kedvenc meccsünket, vagy sorozatunkat? 

Nagyon kisarkítva egy stratégiai játékhoz hasonlít a gyermeknevelés, melyben elindulunk egy tervvel (vagy kritika nélkül követni akarunk egy tanácsot), ha kezdő sakkjátékosként – nem figyelve a partner lépéseire – tervünket változtatás nélkül tűzön-vízen keresztülvisszük, biztosan veszíteni fogunk. Ha azonban figyelünk rá, sokkal inkább képesek leszünk kiszámítani reakcióit, így módszerünket hatékonyan módosíthatjuk, és megelőzhetünk számos elkerülhető, felesleges, romboló konfliktust. A játékkal ellentétben az élet azonban egészen más. Súlyos különbség, hogy míg a játékot bármikor tiszta lappal újra kezdhetjük, a szülő-gyerek viszony konfliktusait tovább görgetjük, és az interakciók tagadhatatlanul kölcsönösek. Saját megélt tapasztalatainkat is az mindennapok “sakktáblájára” visszük, ahogy a gyerek is. Jó adag önismeret nélkül egy óvodással vitába bocsátkozni kár, bár szülői szigorral igazságtalanul is bármikor “győzhetünk.” Nekünk is változnunk kell, bizonyos kérdésekben akár stratégiánk feladására is kényszerülhetünk. A gyerekek hihetetlenül éles megfigyelők, azonnal észreveszik a felnőttek játszmáit, kíméletlenül megjegyzik a be nem tartott ígéreteket, és legközelebb már ezek fényében értékelik szavainkat. Valahol itt érzem a szülői szerep súlyát.

 

 

 

 

Tags: , , , , , , , , ,

2 comments

Pretty good post. I just stumbled upon your blog and wanted to say that I have really enjoyed reading your blog posts. Any way I’ll be subscribing to your feed now.

drmolnarhelga szerint:

Thank U. I am only looking for the best for my family and me, actually. What’s the good practice, who know that?

Leave a Reply