Dr. Molnár Helga

Archívum szeptember, 2011

Elkezdtem egy sorozatot a táplálkozással kapcsolatban, mit is jelent józan ésszel, szélsőségektől mentesen enni. Szerintem sokkal könnyebb egészségesebben élni, ha értjük a miérteket. Tapasztalataim szerint, nem vagyunk hajlandóak megváltoztatni étkezési szokásainkat, csak azért, mert az orvosunk azt mondja. Főleg, ha ő is elhízott, kiégett és rohan. Még adós maradtam a finomított cukorral. Talán ettől a legkönnyebb mentesíteni étrendünket. És talán ehhez ragaszkodunk a leginkább. A finomított cukorra egészen egyszerűen semmi szüksége a szervezetünknek, felesleges üres kalória. Ez nemcsak azt jelenti, hogy hízni fogunk tőle. Messze többről van szó, mint esztétikai vagy hiúsági problémáról. Többek között íny és fogászati problémák, károsodott bélflóránk miatti emésztési problémák, cukorbetegség. Miért is?

A finomított cukrokat (többnyire répacukor) szinte minden élelmiszeripart megjárt termékben találunk. Még a felvágottakban is. Agyrém. A gyerekek MADÁRTEJ ÍZŰ TEJITALT kapnak az oviban. Kérdem én, ez a termék most látott tejet vagy nem?  Szacharóz az van benne. A legtöbb gyümölcslének nevezet cukoroldat (12%-os gyümölcstartalommal, vagy kevesebbel) nem tudom mit keres a gyerekek étlapján. Meggyőződésem, ha a gyerek szomjas vizet is megissza. De a hideg tejet is. (laktózérzékenyek kivételével persze) Az anyatej számunkra nem édes, bár tartalmaz laktózt (mely édes ízében messze elmarad a répacukortól), és olyan bravúrosan megkomponált összetett szénhidrátokat, hogy bélflórájuk, garatflórájuk tökéletesen egészséges maradhat amíg…. Nem szocializálódik. Kizárólag anyatejen 6 hónapig kitűnően fejlődnek, és gondosan végzett hozzátáplálással 1 éves korukig szinte nem esznek répacukrot. (gyümölcs, főzelék, víz,anyatej, liszt) Mi történik akkor?

A finomított répacukor (egyszerű szénhidrát) a legnagyobb mennyiségben árusított legális drog. Kínkeservek árán tudunk lemondani róla, annyira hozzászoktunk. Ha egyik napról a másik teljesen kihagyjuk étrendünkből, szinte sóvárgásszerűen keressük a forrást. Bár az édes íz élvezete szinte egyidős az emberiséggel, néhány száz évvel ezelőtt nem létezett finomított cukor, később is kis mennyiségben fűszerként használták, ára az aranyéval vetekedett. Helyette mézet, és aszalt gyümölcsöket alkalmaztak. 1800-as évektől követve rohamosan egyre többet fogyasztunk belőle. Csak az utóbbi száz évben 4-szeresére nőtt az 1 főre jutó fogyasztás. Jelenleg 40 kg-ot (!) fogyasztunk el évente fejenként. Iszonyú szám. (Persze van aki, egy részéből szeszt főz, ha azt fogyasztja, az sem sokkal jobb.) Ellentétben néhány önkéntes diétaguru állításaival, szénhidrátot enni kell, hiszen kizárólag húson – ami kvázi fehérje és zsír – senki nem él. Ha Béres Alexandra eszik tejterméket már fogyaszt is szénhidrátot, még pedig laktózt biztosan, vagy  ha almát eszik fruktózt vesz magához.

A lényeg: 50-60%-ban szénhidrátból fedezzük energiaigényünket. De nem mindegy milyenből. Az emberi szervezet számára emészthető szénhidrátok egyik fajtáját képezik az egyszerű cukorfélék: répacukor (szaharóz), malátacukor, szőlőcukor (glukóz), tejcukor (laktóz), gyümölcscukor (fruktóz). Ezeket a szervezet optimális esetben egyetlen enzim segítségével azonnali felszívódásra alkalmassá képes tenni, azonnal tápanyagot biztosítva a sejteknek. A másik csoportot a keményítők (összetett szénhidrátok) teszik ki, a gabonafélék, rizs, burgonya, száraz hüvelyesek, szójabab szénhidrátjai. Ezeket a végeredményben egyszerű cukormolekulákból álló láncolatok, bonyolultabb, elágazó felépítésük révén nehezebben, több enzim közreműködésével, több lépcsőn keresztül bomlanak le az emberi szervezetben, így lassabban kerülnek a vérbe, nem okoznak olyan hirtelen insulinszint emelkedést. A számunkra emésztetlen rostok is végeredményben összetett szénhidrátok, csak szervezetünkben, bélrendszereünkben nincsenek jelenek azok az enzimek és mikroorganizmusok, amelyek képesek lennének hozzáférhetővé tenni számunkra. Az emészthetetlen szénhidrátok egyik csoportját képezik a vízben oldható pektinek, amik főleg – de nem kizárólag – a gyümölcsökben található meg, a másik csoport a vízoldhatatlan cellulóz, főleg a hüvelyesek, főzelékfélék sejtfalát képezik, és az emberi bélrendszer képtelen a felhasítására, kvázi balllasztanyagként kiürülnek. (A túlzásba vitt rostfogyasztásnak is vannak hátrányai, az is megérne egy misét.)

A különböző összetett szénhidrátot tartalmazó alapanyagok összehasonlítására alkalmas lehet a glikaemiás index. Nem teljesen tökéletes, de jobb híján segít eligazodni a táplálkozás tudományi útvesztőkben. A Glikémiás index azt mutatja meg, hogy a különböző szénhidráttartalmú élelmiszerek milyen gyorsan szívódnak fel a bélrendszerünkből, és milyen gyorsan emelik a vércukorszintet.

A durumbúza különleges olyan szempontból, hogy keményítője nagyrészt amilóz, szemben a többi lisztfajtával, melyek amilopektint tartalmaznak. Az amilózt sokkal lassabban bomlik le  a szervezetben, mert egyenesláncú, és sokkal kevesebb helyen tud az amiláz nevű emésztőenzim rákapcsolódni, hogy szétaprítsa a szénhidrátláncot, rövidebb a szervezetünk számára felhasználásra alkalmas részekre. A tönkölybúza magasabb 18-20% fehérjetartalmával élettani szempontból egészségesebb, különösen a teljes kiőrlésű fajtája. (Aki sütött már vele, tudja, hogy sokkal nehezebb a tésztával bánni, és több nedvességet is vesz fel, ráadásul morzsalékosabb lesz a végeredmény is. Ezért a sikerélmény javítása érdekében vegyesen használom a fehér és barna változatát a receptől függően.)

A fogyókúrázók számára az extrudált kenyerekkel kapcsolatban annyit, hogy gyártásuk során olyan eljárást alkalmaztak, mellyel a keményítőt emésztőenzimek számára könnyebben hozzáférhetővé tették. Ez azt jelentik, hogy gyorsan szölőcukorrá bomlik, azaz gyorsan emeli a vércukorszintet, ami tudjuk, hogy magas insulinszintet eredményez, annak minden következményével.

Mi történik, ha három kanál cukorral isszuk a reggeli teánkat?  folyt. köv.

Bruno Bettelheim gyermekneveléssel kapcsolatos munkásságának …”az a célja, hogy bátorítsa a szülőket, igyekezzenek a saját fejükkel végiggondolni a gyermeknevelés bizonyos kérdéseit. Erre irányuló erőfeszítéseik révén válnak majd “elég jó szülővé”, ami mind önmaguknak, mind gyermekeiknek javára válik…..”.

Rengeteg “jótanácsot” lehet olvasni, és gyakran kéretlenül is kapni a gyermekneveléssel kapcsolatban, hogy akár Dunát lehetne rekeszteni a tuti módszerekkel. Tény, hogy a “szülőséget” nem tanítják sehol, még a pedagógusoknak, pszichológusoknak, védőnőknek sincs mindig mindenben igazuk, hiszen minden szülő-gyermek kapcsolat más és más. Az elégedettség részben az ösztönösségen, részben azon is múlik, hogy a gyermek és a szülő személyisége mennyire alkalmas egymás nevelésére. Bettelheim szerint, az a szülő, aki jól tudna használni egy neveléssel kapcsolatos tanácsot, az valószínűleg nem is szorul rá.

Nagyon jó szüleim vannak, de nevelésük számos elvével már gyermekkoromban sem értettem egyet, ma pedig jónéhányat kifejezetten hibás felfogásnak tartok. Nem könnyű ma (sem) fiatal szülőnek lenni: kiállni saját szempontjaink mellett a sok jóakaratú tanács között. Szüleink korosztálya – tisztelet a kivételnek – nem hajlandó tudomásul venni, hogy az elmúlt 30 évben nagyon sok minden – a gyermekneveléssel kapcsolatban (is) – megváltozott. A mi gyermekeink lényegesen eltérő milliőbe születnek, kis világuk ingergazdagsága, és az az információ dömping, mely szinte már az első életévtől rájuk zúdul, összehasonlíthatatlanul más szülő-gyermek kapcsolatot teremt, mint amilyet pár évtizeddel korábban fenntartani lehetett (így-vagy úgy). Ha most azzal szeretném áltatni négyévesemet, hogy a kistestvérét a gólya hozza, szerintem kikacagna. A Télapó-ügyet is elég nehéz a felszínen tartani, mert a múlt héten már azt számolgatta, mennyit kell keresnie a jó öreg Mikulásnak, hogy az összes kisgyerek ajándékát képes legyen megvenni. Orvosként is meg kellett megküzdenem gyermekem nagyszüleivel, hogy ne akarjanak néhány hetes korában már gyümölcslevet, teát, vizet (!) önteni csemetémbe, mert az anyatej mellett havi 1000 g hízás sem győzhette meg őket arról, hogy nyomorult nem szomjas. Nem is csoda, hogy oly sokan elveszítik önbizalmukat, és végül már nem tudják kire hallgassanak. (Kezembe is nyomták a szocialista a “művet”, melyet keményen bevasaltak az akkori védőnők mindenkin.)

Tény, hogy azok a módszerek, melyek az előző generációknál többé-kevésbé működtek, azok ma már többnyire nem fognak. Ugyanaz a tanács lehet, hogy a szomszédnál bejött, másnál valószínűleg nem fog. Aztán jöttek a pszichoanalítikusok, és az ágybavizeléstől a súlyproblémákon át a tanulási nehézségekig mindent a károsodott anya-gyerek kapcsolatra vezetnek vissza. Na, bumm. Pedig a lelkiismeretes anya, mindenkire hallgatott, és teljesítette az idióta normákat, a nagyszülői, védőnői, orvosi státuszvizsgálatok “követelményeit”. Valahogy elfelejtünk ösztönösek lenni, képtelenek vagyunk figyelni saját érzéseinkre, reakcióinkra, gyerekeinkre. Tényleg RÁJUK figyelni, a szemükbe nézni, és átérezni helyzetüket, talán segítene számunkra megérteni reakcióikat, viselkedéseiket a krízisszituációkban. Sokan mondjuk, és véresen komolyan is gondoljuk, hogy a gyermekeinkért mindent – még az életünket- is odaadnánk. De kikapcsoljuk-e érte a mobilunkat, a kedvenc meccsünket, vagy sorozatunkat? 

Nagyon kisarkítva egy stratégiai játékhoz hasonlít a gyermeknevelés, melyben elindulunk egy tervvel (vagy kritika nélkül követni akarunk egy tanácsot), ha kezdő sakkjátékosként – nem figyelve a partner lépéseire – tervünket változtatás nélkül tűzön-vízen keresztülvisszük, biztosan veszíteni fogunk. Ha azonban figyelünk rá, sokkal inkább képesek leszünk kiszámítani reakcióit, így módszerünket hatékonyan módosíthatjuk, és megelőzhetünk számos elkerülhető, felesleges, romboló konfliktust. A játékkal ellentétben az élet azonban egészen más. Súlyos különbség, hogy míg a játékot bármikor tiszta lappal újra kezdhetjük, a szülő-gyerek viszony konfliktusait tovább görgetjük, és az interakciók tagadhatatlanul kölcsönösek. Saját megélt tapasztalatainkat is az mindennapok “sakktáblájára” visszük, ahogy a gyerek is. Jó adag önismeret nélkül egy óvodással vitába bocsátkozni kár, bár szülői szigorral igazságtalanul is bármikor “győzhetünk.” Nekünk is változnunk kell, bizonyos kérdésekben akár stratégiánk feladására is kényszerülhetünk. A gyerekek hihetetlenül éles megfigyelők, azonnal észreveszik a felnőttek játszmáit, kíméletlenül megjegyzik a be nem tartott ígéreteket, és legközelebb már ezek fényében értékelik szavainkat. Valahol itt érzem a szülői szerep súlyát.

35. hét.

Vasárnap: megint hőség, délben közel 30 fok. Alvás: éjjelente benti fiam 2-3 óránként ébreszt. A kinti fiam is nyűgös. Reggeli: nem kell az általam sütött kenyér, mert nem elég sós. A bolti sokkal jobb. Az óvodai felvágott is finomabb, mint a papa titkon őrzött receptje alapján készült adalékmentes házi szalámi. A vajjal szemben nem támasztott kifogást. Reggeli után – csupán kép alapján (!) – megépítettük közösen StarWars egyik űrsiklóját – legóból természetesen, és nekiláttam végre az ebédnek, mely 2-3 fokkal tovább növelte a benti átlaghőmérsékletet. Valamit azonban mindig kitalált: begurult az ágy alá az egyik alkatrész, és nem éri el. Kettes verzió:  összeragadt kettő elem, és nem tudja szétszedni. Szomjas lett, de nem tudja lecsavarni az üvegről a kupakot. Ebéd után nem álmos, a világért sem, én bezzeg el tudnék aludni mosogatás közben állva. (Ha kitámasztanának persze, mert súlypontom enyhén szólva nem kedvez az álló testhelyzetnek, lassan semelyiknek sem.)

Egyszer csak megszólal a fotelban háttal nekem:

“Anya, te miért nem vagy olyan, mint a Thomas”?

Nem értettem mire gondol. Hirtelen azt sem tudtam, ki az.

-“Hát, miért nem vagy olyan vidám, mint Thomas, a gőzmozdony? Látom a szemeden, hogy ideges vagy.”

Ennyi kérem szépen. Tessék vidámnak lenni.

Már tudom miért aludtam olyan hatalmasakat 20 éve falun a nagyinál. Nagy ingaóra és a kakas kukorékolása jelezte az idő múlását a vaksötétben. Sokáig TV sem volt, a hálószobában még konnektor sem. Egy 40 W-os izzó jelentette a világítást, de azzal is spóroltak az öregek. Azt sem tudták mi az a telefon, vagy elektromos tűzhely. Sparhelt volt, és a falu vezető PR-osa, Mariska néni szállította a legfrissebb híreket. Hűtő helyett a kert végi jó hideg pince állt rendelkezésre (nem is volt nassolás egész nap), boiler helyett kályhán melegedett a fürdővíz – nyáron az udvaron naphővel.

Nagy árat fizetünk a mai kényelmünkért, többszörösen is. Először kifizetjük az árát, majd a működtetésért, (globálisan a növekvő CO2 emisszio következményeit), és évtizedek múlva a láthatatlan egészségügyi következményeit. Ma már lassan nincs olyan pont a Földön, ahol valamilyen mesterséges sugárzás nem fordulna elő. A Föld természetes háttérsugárzása relative állandó, frontok viharok idején nagyságrendekkel emelkedhet, melyet állati, emberi szervezet egyaránt megérez, szerencsére rövid ideig vagyunk kitéve ekkora térerősségnek. Sokkal alattomosabbak a bennünket folyamatosan érő mesterséges elektromágneses sugárzások, különösen otthonainkban a testközeli berendezéseink ártalmasak ránk. Nem az általuk keltett hő, sokkal inkább a bennük folyó elektromos áram (a töltéssel rendelkező részecskék mozgása miatt) keltette elektromos tér (különösen a feszültség alatt álló elosztók, hosszabbítók környezetében), és mágneses mező (távvezetékek, transzformátort tartalmazó háztartási berendezések) miatt. A magasabb frekvenciákon (wifi, mobil) már vezetékre sincs szükség, az általunk előállított mikrohullámok elektromágneses sugárzás formájában terjednek tova, durván beleavatkozva a szervezetünk érzékeny bioáramaiba.

A mobil ráadásul pulzáló (hirtelen lökésszerű impulzusok) magas ferkvenciájú sugárzása miatt váltózó elektromos erőteret kelt, tetőzve azzal a ténnyel, hogy a mobiltelefont állandóan testközelben tartjuk. A mikrohullámú sütő sem csak a kiszivárgó sugárzás miatt veszélyes, mert – néhány gyártó kivételével – nem fordítanak elegendő figyelmet a megfelelő szigetelésre, hiszen a megnövekedett költségek miatt eladhatatlanná válnának. A mikrohullámú sütők közelében – a benne lévő transzformátorok miatt – kikapcsolva is bőven határérték feletti elektroszmog mérhető, a bekapcsolással egyidőben a térerősség hirtelen megnő. Legalább 3 méter távolságot érdemes tartani, és minél rövidebb ideig kellene használni, és várni fél percet a kinyitásával. A kampányoknak engedve lelkesen lecseréltük a hagyományos izzókat, kompaktfénycsövekre – anélkül, hogy tájékoztatták volna bennünket, hogyan használjuk okosan ezeket. Honnan kellene tudnunk azt, hogy ezek jelentős sugárzást bocsátanak ki, ezért jobb, ha nem használjuk olvasólámpában, gyerekeink íróasztalán a fejük közelében. Nem hangsúlyozták azt sem kellően, hogy szelektíven kellene gyűjteni ezeket – lehetőleg a vásárlás helyszínén.

Valószínűleg különböző mértékben vagyunk érzékenyek az elektroszmogra, gyerekeink pl. a vékonyabb koponyacsontja miatt a mobil hőhatásának is jelentősebben ki vannak téve, illetve hallójáratukon át a hajszálvékony dobüreg falain keresztül szinte akadálytalanul hatol agyukba az elektromágneses sugárzás. Észre sem veszük, és “okostelefonjaikon” órákat játszanak vagy interneteznek. Az élettartamunk során ezek a hatások összeadódnak. Mi kb.15 éve vagyunk fokozottan elektroszmognak kitéve, csemetéink azonban bele születtek, és sajnos a mesterséges sugárzások mennyisége csak növekedni fog. A bécsi Orvosi Kamara például kampányt indított a lakosság tájékoztatására, hogy az emberek tisztában legyenek a lehetséges veszélyekkel. Az ipari szektor törekvéseiben, vagy politikai szándékban nem bízhatunk, ahogy az elektronikai ipar által támogatott “kutatások” eredményeiben sem.

Mindenesetre érdemes alaposan átgondolni a gyerekszoba berendezését, illetve azt is, hogy hol húzódnak a fontosabb elektromos vezetékek. Az elektromos térerő a távolsággal jelentősen csökkenthető, az ágy áthelyezésével vagy a szobák felcserélésével javítható a helyzet. Az utcai légvezetékek esetén a hálószobákat érdemes a legtávolabbra költöztetni. A mágneses tér még nehezebben küszöbölhető ki, áthatol a falakon is, ezért azt sem árt megnézni, mi van a falunk túloldalán, vagy a szomszéd lakásban. Érdemes lenne száműzni minden elektromos berendezést a hálószobáinkból, mobilt, elosztókat, kábeleket, és áramtalanítani mindent, amit lehet. A hűtőtől 2 m távolságot érdemes tartani, TV-nél 3 métert.( !)

Kinek lenne érdeke bizonyítani elektromos berendezéseink ártalmasságát? Kinek lenne feladata? Az ÁnTSZ-nek, a Fogyasztóvédelemnek, vagy a villamosenergia-szolgáltatónak? A jelenlegi jogszabályi környezet nagyságrendekkel magasabb határértékeket enged meg, mint a svéd, vagy német szabványok. Mi hiába is reklamálunk. (USA-ban pereket is nyertek betegek az áramszolgáltatóval szemben.) Abban sem vagyok biztos, hogy tudatos vásárlóként mindenhol korrekt tájékoztatás kapnánk elektromos berendezés vásárlása során, és abban sem, hogy bárki is ellenőrzi a gyártó által közölt értékeket. Úgy érzem, nem mehetünk el egy vállrándítással a tény fölött, hogy a növekvő elektroszmog évtizedek alatt milyen egészségkárosodást okoz. Csak növekszik az “idiopathiás betegségek” száma, amely jól hangzik az orvos szájából, ha nem tudja mi okozta.  Tegyünk meg mi, amit lehet….

Népzenei rendezvénnyel egybekötött pálinka-kóstolás a főtéren. Mi is érdekelhetne ebben egy négyévest, hisz dögunalom. Gyöngyfűzés, színezés egy fiúnak szintén. Bicajozni a tömegtől nem lehet. De van játékbolt természtesen, a fiam számára azonban kész trauma: nincs kinnt a kirakatban egyetlen LEGO sem. Fel nem tudja fogni- játékbolt LEGO nélkül-, és mindenáron be akar menni. Csak megnézni természetesen. Zárva van. Áll a kirakat előtt, és sír. Elmagyarázom, hogy hétvégén a gyerekeknek sincs ovi, ilyenkor a boltos nénik se dolgoznak. Megígérem, hogy holnap benézünk. De csak nézelődni fogunk. (Születésnap messze van, télapó, karácsony is.) Gyanakodni kezd, hol itt az átverés. “De anya, holnap én oviban leszek!!!! Miért akkor vannak nyitva a játékboltok, ha a gyerekek oviban vannak?” Holnap ovi után eljövünk, mert a bolt tovább nyitva van. Látszólag minden rendben, visszacsalom a padhoz. Jön az apja. Ismét lefelé görbülő alsó ajkak, és elindul a játékbolt felé. Vissza se néz, látjuk-e, hogy ő most sértődött. Annyira eltávolodott, hogy a járókelők között eltűnt. Az apja utána megy. Hosszú percek telnek el. Kisírt szemmel tér vissza. De azért a írisze csillog. Apa vesz neki egy picurka (!)LEGO-t. Holnap.

“Kisfiam, azt hiszed, ezek után, ha sírsz mindig kapsz majd LEGO-t?” – kérdeztem.

“Ne aggódj, anya – nyugtat meg, amolyan nagyfiús komolyan – nem fogok mindennap sírni! A nagy LEGO-kat amúgy is a Télapó hozza majd. Ti ugyis csak kicsiket tudtok venni.”

Még szerencse.

“Megfulladunk a sugárzások tengerében. A mobiltelefonnal besugárzott agy az emberiség legnagyobb kísérlete. A számlát csak pár évvel később kapjuk meg.” (Prof. DR.Leif Salford)

Folyamatosan jelet bocsát ki, közben fejünk erősítőként részt vesz a jel továbbításában. Szerencsére nincs mobilom, de a mikrótól még nem sikerül megválnom. A gyerekszoba berendezése kapcsán kezdtem egyre inkább beleásni magam, milyen káros hatások érnek bennünket épületeinkben. Sok olvastam el ezekkel kapcsolatban, és rá kellett döbbennem, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal inkább odafigyelnek arra, hogy milyen vegyszerek (tisztítószerek, festékek), milyen sugárzások vesznek bennünket körül otthonainkban, mennyire egészséges az a levegő, amelyet kisgyerekeinkkel együtt otthonunkban beléglezünk. Biofizikán oktatott némi elméleti tényen kívül, nem foglalkoztunk az egyetemen sem az elektroszmogról, sem annak egészségre gyakorolt közvetlen hatásairól.

Mi az az elektroszmog? Az emberi szervezetet érő láthatatlan, mesterségesen létrehozott láthatatlan változó, vagy állandó elektromos és mágneses terek, valamint rádiofrekvenciás sugárzások okozta terhelések összessége. Főleg az utolsó egy-két évtizedben az elektronikai ipar vívmányai szó szerint szinte ellepték otthonainkat. Gyerekeink már ebbe születnek. (Gondoljunk csak a kiságyak testközeli bébiőreire.) Villamosvezetékek hálózzák be utcáinkat, nemcsak a városokban, de a falvakban is. A nap 24 óráját elektromos térben töltjük, átjátszók, antenna-hegyek,  erősítők, rádiófrekvenciás adótornyok, villamosvezetékek. Nem hasonlíthatjuk ezeket a hatásokat a Föld természetes mágneses mezejéhez, mert ahhoz több ezer év alatt alkalmazkodhattunk, és relative állandó.

Amiről nem tudunk, az nem árt nekünk. Ez a felfogás jellemző gondolkodásunkra. Amit nem látunk, annak nehézebb elhinni a létezését, ezért jobb, nem tudni róla. Aztán, ha ott baj keressük az okokat, ki a hibás. A folyamatos elektromágneses sugárzás egészségünkre gyakorolt hatásairól folyamatos vita folyik: egyik oldalon a szolgáltatók, az elektronikai eszközöket gyártók cégek, másik oldalon a tudósok, kutatóorvosok. Már nem is annyira az a kérdés, hogy káros-e az elektroszmog vagy nem, sokkal inkább az egészségre ártalmas sugárzási határértékekről nem sikerül megállapodni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyságrendbeli különbségek vannak az álláspontok között, az is egyértelmű kik ragaszkodnak az alacsonyabb megengedhető határértékekhez. A elektroszmog, mint szervezetünkre ható potenciális veszélyforrás, élettani szempontjából drasztikusan gyorsan keletkezett, és még messze nincs vége az elektronikai fejlődésnek: egyre magasabb frekvenciákon, egyre gyorsabb adatátvitellel, egyre nagyobb teljesítményű eszközökkel. Megfigyelték például svéd kutatók, hogy a nagyobb teljesítményű mobiltelefonhálózat kiépülésével a rákos megbetegedések száma megemelkedett az országban, sőt azt tapasztalták, hogy még magasabb volt a megbetegedések száma a ritkán lakott területeken, mert a hálózat lefedettségének egyenlőtlensége miatt ezeken a területeken erősebb jelet használnak a készülékek – gondolom a hálózatot keresve.

Klasszikus orvostudománnyal átmosott agyam – bár már sokkal többet kételkedik a megdönthetetlennek hitt tudományos tényekben – nem tud teljesen elrugaszkodni a élettani, kórélettani, anatómiai tapasztalatoktól és a józan észtől. Orvosként egy pillanatig sem gondolom, hogy az elektroszmog nem hatna ránk. Már szinte mindenki elhiszi, hogy például az időjárási frontok befolyásolnak bennünket, pedig nem látjuk őket, de hatásait érezzük. Mindenki látott EKG (elektrocardiographia) regisztrátumot, mely a szívizomzat elektromos tevékenységét mutatja, lelkiállapotunk, testhelyzetünk is befolyásolja a görbét. Az agyunk, idegrendszerünk sok millió neuronja(idegsejtje) gyakorlatilag egy kis elektromos hálózatként jön ingerületbe, információt továbbítva szerveztünk többi sejtjének. Az EEG (elektroencephalográphia) agyunk elektromos regisztrátuma. (Megfelelő erősítés, és technika kérdése csupán testünk valamennyi (!) sejtjéről vezetünk el feszültséget.) Ha tehát egy elektromágneses mezőbe kerül ez az “elektrolithalmaz” elenyésző a valószínűsége, hogy egyáltalán nem hat rá. Nem is feltétlenül a nappalokkal van baj, hanem az éjszakákkal, amikor jó esetben 8-10 órát egy helyeben tartózkodunk, szerencsétlenségünkre éppen egy elektomágneses buborékban. És van egy profi fémrugós ágymatracunk is, fal mögött elektromos vezetékekkel, ablakunk előtt villamos “vezeték-erdővel”, néhány antennával. Ha láthatóvá lenen lehetne ezek tenni – mint kis lézersugarak – meglepődnénk, azt hiszem, milyen erővonalak kereszttüzében “pihenjük ki” a napi stresszt. Alvás közben változó agyi hullámok regisztrálhatók EEG során, érdekes lenne vizsgálni ezek változását bekapcsolt TV, wifi, mobil mellett. Az már orvosi körökben is régóta elfogadott tény, hogy a leukaemia (véralakos elemeinek daganatos betegsége) összefüggésbe hozható elektromágneses hatásokkal. Befolyásolja melatonin termelésünket is, mely sok egyéb, még kevéssé ismert hatásai mellett az immunrendszerünkre, az agy alvás-ébrenlét szabályozási központjára, valamint hangulati életünkre van befolyással. (nem feltétlenül a telefonálás során keletkező hőhatás a legveszélyesebb)

Meglepődtem – megdöbbentem, hogy Magyarországon többet költünk gyógyszerre, mint élelmiszerre. (nem is tudom miért lepődtem meg) Fejfájás, álmatlanság, szorongás, krónikus fáradság miatt a legkönnyebb a pirulák lenyelése, pedig sok esetben nem ad egyhülést, megoldást semmiképpen sem. A mai egészségügyet tekintve megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Jobb, félni….  folytatás…

A női lét ezer arca. Anyámnak lánya, fiamnak anyja, húgomnak nővére, férjemnek társa. Nagyanyámnak unokája lennék, ha élne. Lehet-e ennyi feladatnak eleget tenni? Sajnálom, ha csalódást okozok azzal, ha ezután a saját családomnak szeretnék megfelelni. Nem tudom más hogy’ van ezzel, de nekem iszonyú csalódás volt, amikor rájöttem, hogy a szüleim is csak emberek. Mégsem tudnak mindent, és gyakran nem aszerint cselekedtek, amit tanítottak nekünk. Sőt, még hibákat is követtek el. Engem sem sajnált senki. Nekem kellett feldolgoznom ezt a traumát. Mert az volt.

Anya, miért nem hiszed még mindig el, hogy egy felnőtt is tévedhet? Miért gondolod azt, hogy hibáink beismerése a gyengeség jele,  és ha nem veszünk róla tudomást, akkor nem létezik? Miért nem hiszed el, hogy tévedeseink felismerésével önmagunknak is feloldozást adhatunk? Miért szeretnéd azt, hogy generációról generációra örökítsük a ki nem mondott titkok, kétségek, és saját önbizalomhiányunk terheit? Miért gondolod még mindig, hogy az érzéseink vállalása a gyengeség jele? Miért kell(ene) mindig, minden helyzetben erősnek látszani?

Kiváló pedagógus vagy, de soha nem mertél igazán csak Anyánk lenni. Irigykedve figyeltem, mennyire türelmes, igazságos és megértő voltál tanítványaiddal. Most már azonban azt is tudom, hogy milyen nehéz lehetett Neked a saját lányaidnál őszinte ölelés és féltés helyett, tévedhetetlennek ítélt pedagógiai elveidet követni, mert az gondoltad, azt hitted, hogy ezzel többet segítesz nekünk. Emlékszel? “Ne bízz senkiben, mert akkor nem ér csalódás. Ne bízz a sikerben, számíts a rosszabbra, mert akkor csak kellemes meglepetés érhet.” Azt hitted, így fogod megvédeni lányaidat az Élettől, a Fájdalomtól, a Csalódásoktól. De nem fogod tudni, mert mindenkinek el kell követnie a saját hibáit, Anya! Mert mi nem a Te hibáidat fogjuk elkövetni. Mindig hárítottál azzal, hogy majd meg tudom milyen nehéz szülőnek lenni, ha saját gyermekeim lesznek. Már a másodikat várom, Anya.

Sorszerű jelnek érzem, hogy fiaim lesznek. Már látom, hogy egy gyerek néha többet ért az emberi lélek működéséből, mint egy agyonművelt “fölnőtt”. A metakommunikációs jelek nem olyan hazugak, mint felnőtt szavaink. Gyermekeink megérzései sokkal inkább működnek, mint a mi társadalmi, szocializációs “okos” szabályaink. Nem hiszem, hogy a fiam kevésbé szeret attól, ha beismerem, hogy bizonyos dolgokban tévedtem. Már látom, hogy nem leszek tökéletes szülő, még kevésbé erős, mert menthetetlenül szentimentális vagyok, mert újra és újra vágyom rá, hogy átöleljenek azok a kis karok. Mert igenis ki kell mondani, hogy szeretlek és hiányoztál. És azt is, hogy igazad volt, fiam. Ne azért tiszteljenek, mert én mindent tudok, mert én szülő vagyok, és még kevésbé azért, mert meg fogom tudni védeni őket a Külvilágtól. Mert nem fogom tudni. Mert “csak” arra leszek képes, hogy így vagy úgy mögöttük álljak, hiszen én még azt sem tudhatom a jövő hét mit hoz. Megpróbálom elfogadni fiaimat olyannak, amilyenek. Tudomásul veszem, hogy egy pillanatig sem az én tulajdonaim, csak kölcsönkaptam őket egy időre. Nem rendelkezhetem velük, és nem formálhatom saját elvárásaimhoz személyiségüket, és még kevésbé várhatom el Tőlük, hogy ők valósítsák meg az én álmaimat. Azt szeretném, hogy legyenek saját álmaik és merjenek hinni bennük.

Nem várom, hogy hálásak legyenek bármiért, amit értük tettem, mert ők majd a saját családjuknak fogják visszaadni. Én érezhetem majd személyes sikeremnek, ha nem szorulnak többé rám. És nagyon szenvedni fogok a letörölt puszik, az egyre ritkuló, majd elmaradó ölelések miatt. Tudom.

Mindenki hallott már az E-számokról, a mesterséges adalékokról.  Néha a média is felkapja a témát, megszólal néhány ÁNTSZ-es (most már OTH?), élelmiszeripari tudós, hogy valójában ekkora mennyiségben nem káros, sőt…csak arról nem szól a fáma, hogy nem csak abban a termékben található meg az adott vegyi anyag, hanem nagyon sok más termékben is, sok egyéb másik mellett. Számos adalékról derült ki időközben, hogy mégis káros. Bocs. Állatkísérletekben nem volt az. Ez azt jelenti szegény patkányok nem fordultak fel azonnal. Kiváncsi lennék, hogyan vizsgálják náluk a hiperaktivitás tüneteit, vagy a vegyszerek rákkeltő hatásait, amihez mondjuk hosszú évek összeadódó hatásai szükségesek., szegény rágcsáló meg sem éri. Igen, valóban akad néhány ártalmatlan adalék is, pl. a CO2, karamell, aszkorbinsav. De nagyon sokat  - pl. a színezékek közül – teljesen feleslegesen használunk, csupán vásárlásösztönzés. Persze tudom, hogy a szemünkkel is eszünk, és mindent el kell adni. Valóban mindenki feláldozható a profit oltárán?

Nagyon sokat hallunk manapság a “hiperaktívnak ” titulált gyerekekről, ráfogják a szülőkre, nevelési hiányosságokra stb. Egyre több kutatás felveti azonban az élelmiszeradalékok (azoszínezékek, natrium-benzoát, azaz E104, 110,122,124,129) oki hátterét. Figyelemzavart, hormonális működési, hangulati zavarokat válthatnak ki, egyéb más a növekvő szervezet számára különösen káros hatások mellett. Beszélhetünk a gyermekkori elhízás oki hátereiről, megzavarják a normális éhség-jólakottság központ működését, a szükségesnél nagyobb mennyiségű élelmiszer felvételére ösztönözve csemetéinket. (chipsek, színes rágcsák, cukrok, színes cukros üdítők). Daganatokról nem is beszélve.

Valamikor ott kezdődhetett el a mesterséges táplálékok diadalmenete, amikor az 1970-es években az anyukákat meggyőzték arról - tisztelet a kevés kivételnek – , hogy a tápszer sokkal jobb az anyatejnél, és lelkiismeretlen anyaként ártanak is a csecsemőnek, ha anyatejjel táplálják. Aki már készített valódi gyümölcsből – valóban 100%-os ivólevet -, az tudja, hogy milyen barna, zavaros lé jön le, de legalább valóban gyümölcsízű lesz az eredmény, ráadásul nem is fog sokáig elállni. Legközelebb már érezni lehet az olcsón, szép dobozban árult 100%-osnak titulált löttyökön, hogy milyen messze állnak a valódi gyümölcslevektől. A mesterséges színezőanyagokkal kapcsolatban (E100-E180) megtévesztő lehet, hogy gyakran természetesnek színezéknek nevezik őket, de valójában durva vegyi módszerekkel vonják a ezeket az anyagokat, így vajmi kevés köze lesz a természeteshez. Nagyon sok közülük komoly allergiás panaszokat vált ki. Az állományjavítók, csomósodásgátlók, savanyúság szabályozók  (E400-E586) elfedik a nyersanyagok minőségbeli hiányosságait, vagy az ócska feldolgozási technológia során keletkezett eladhatóságot negatívan befolyásoló változásokat, és nem mellesleg túlfogyasztásra ösztönöznek. A glutamátok (E600-E 620) ízfokozóként szinte mindenben megtalálhatók – fejfájást, hát és vállövi fájdalmat, mellkasi panaszokat okozva. Étvágyat, sóvárgást vált ki mindenkiben. Ez a kóla titka is.

A tartósítószerek (E200-E298) minden feldolgozott élelmiszerben megtalálhatóak, ráadásul nem is kötelező feltüntetni őket, ha más adalékkal együtt került az élelmiszerbe. Ma már a felvágottak 60% páclé – értsd nitrites só (E249-252) – melyben a nitrittartalom 10-szerese a kútvizekben megengedett határértéknek. Józan felfogóképességemet meghaladja, hogy a kútvízből tilos inni 0,5 mg/l nitrit határéték felett, akkor 10-szeres koncentrációban miért ehetem/ném meg ugyanazt húskészítményekben, töltelékárukban, sonkában, sajtban. Mindenesetre szép színe lesz a húsnak – mivel reakcióba lép az egyébként emberben is megtalálható izomfehérjével a  myoglobinnal, és nem mellesleg a páclé növeli a töltelék súlyát is. Tiszta haszon. Azért, hogy a vegetáriánusok se örülhessenek, –  a termelés helyétől függően legmagasabb koncentrációban – a leveles zöldségekben 100-1000 mg/kg mennyiségben is megtalálható a nitrát, mely szinte 100%-ban felszívódik bélrendszerünkben, és a vegyhatástól függően N-nitrozo vegyületekké alakul, melyek már régóta ismert rákkeltők (gyomor, hólyag). Akár csak a benzoesavak sóiból (E 210-E213) például aszkorbinsavval (E300) képződő benzol, mely májkárosító, ismert rákkeltő, és egyébként allergizál. A szulfitok (E220-E228), mely kén-dioxid és kénessavak sói – legősibb adalékanyagok- fejfájás, asztma, emésztőszervi panaszok okozói lehetnek. A szintén “kedvelt” natrium-szorbát (E 201) régóta ismert teratogén, azaz magzatkárosító.

A másik vesszőparipám a fogyókúra témaköre. A “light” termékek sora önbecsapás, önámítás. Ezeket a “fogyókúrás” termékeket mesterséges adalékokkal teszik elviselhetőbbé, például a zsírok, mint természetes emulgeálószerek helyett kell egy halom adalék, hogy pl. a 0%-os “joghurt”-nak  legalább joghurt-szerű állaga legyen, a cukor helyett mesterséges édesítőkkel pakolják tele, hogy lenyomják a torkunkon. A szervezetünk nem hülye, nem olyan, mint agyonmosott tudatunk. Nem csupán a kalóriák abszolút összege számít. Szervezetünk ízek, rágás, nyelési élmények, gyomor mozgásai révén is tájékozódik, és a beérkező információk alapján étkezésnek minősít – azaz insulint választ ki, vadul emésztőnedv termelésbe kezd minden esetben -, ha a natúr vízen kívül egyéb kerül tápcsatornánk bevezető szakaszába. Ekkor szoktuk mondani, hogy  ”engem még a levegő is hízlal”. Mi tehetünk tehát?

Legyünk tudatos vásárlók. Minél kevesebb feldolgozott élelmiszert vegyünk, minél több mindent együnk nyersen, vagy készítsünk el mi magunk, és fokozatosan szoktassuk vissza ízlelőbimbóinkat a természetes ízekhez. Legyünk bölcsek és leleményesek, mint nagyanyáink. Gyanús minden, aminek hosszú a szavatossági ideje, amiben sok adalék van, amiről elsőre nem ismerni fel mi az, milyen állati vagy növényi részből áll. És mindezek ellenére is frusztrál a tudat, hogy a leggondosabb odafigyeléssel sem tudhatom mindig, hogy éppen mit veszek. És arra sem vehetünk “mérget” – szó szerint – hogy valóban az van a termékben, amit a csomagolásra írnak.

Gyönyörű citromot vásároltam a gyümölcsleveshez a héjáért, és teljesen véletlenül olvastam el a 2×2,5 cm méretű címkét, miszerint 4-5 féle vegyszerrel kezelték, és 0,5 mm-es betűmérettel szerepelt rajta, hogy héja EMBERI fogyasztásra nem alkalmas. Marhajó. Vajon hányan használják fel olvasatlanul a citrom héját, és hányan vannak, akik esetleg nem nagyítóval járnak bevásárolni?

Igyekszem odafigyelni minél kevesebb adalék kerüljön asztalunkra, és minél kevesebb feldolgozott élelmiszert vegyünk. Borzasztóan felbosszantott, amikor egy bevásárlóközpontban közel egy órát töltöttem a pékáruknál, olyan kenyeret keresve, ami valóban csak 4 összetevőből áll. Arról nem is álmodom, hogy valóban teljes kiőrlésű legyen, ne csak barnára színezett. A sótartalmát már nem is figyeltem. Ráadásul az összetevőket csak csomagolt termékekre kell ráírni – ha jól tudom. A kenyér pontos összetételét nem köteles egyetlen gyártó sem megadni, mert az üzleti (ipari) titoknak minősül. Kvázi ellenőrizni sem lehet őket. Szóval azóta csak lisztet veszek.

Ezért lepődtem meg, amikor a fiam egyik nap sírva jött, hogy fájnak az ujjai és krémezzem be. És a lábát is. Szakbarbár “orvosanyja” először nem hitt neki – szokás szerint. Ekkor még semmi nem látszott a bőrén, de pár perc múlva végtagjai duzzadtak lettek, vörösek, és hamarosan megjelentek a tipikus csalánkiütések. Egész nap testszerte újabbak és újabbak jelentek meg. Végig gondoltam minden lehetséges okot. Csak a kertben termett nyers, illetve otthon készülő szokásos élelmiszereket evett. Legalább is akkor azt gondoltam. Mosópor, öblítő is ugyanaz. Az aggódó hozzám forduló szülőknek is mindig azt mondtam, ők fogják megtalálni az okot. Estére eszembe is jutott. Búcsú volt, és nosztalgiából az apjával vettek egy vattacukrot!!! Banánízesítésűt. ÉN gondoltam, hogy nem fog ízleni a fiamnak, ragacsos, édes, nincs ilyenekhez szokva. Kb. 2 csipetnyit evett. Ennyi elég volt. Lelkiismeretlenül használt élelmiszerszínezékek úton-útfélen.

Az ipari élelmiszertermeléssel együtt megjelent, és gyakorlatilag szinte elkerülhetetlenné vált a tartós élelmiszereink  mesterséges adalékokkal történő elárasztása. Pár évtizede még elképzelhetetlen volt télen paradicsomot látni, banánt viszont csak decembertől februárig lehetett kapni – feliratkozással. Nagyon helyesen, hogy tavasztól-őszig idénygyümölcsöket együnk – ha már megterem kishazánkban. Ma már minden mindig kapható, szinte csak ár kérdése. Hasonló a helyzet a húsfélékkel is. Nagyanyáink idejében  praktikus okokból télen volt disznóvágás, mert addigra hízott meg a biokukoricán, moslékon – háztartási hulladékot is felhasználva – tartott választási malac, és praktikusan a hideg miatt nem kellett a megromlástól sem tartani. Karácsonyra volt kocsonyahús, és disznósült szilveszterre. Aztán beiktattak egy kis böjtöt is, nehogy idő előtt feléljék a tartalékokat, és a földeken a kemény fizikai munkák idejére maradjon a húsfélékből,mert krumplin és főzeléken nem lehet aratni. A ház körüli baromfiak azért folyamatos utánpótlást biztosítottak, mindig frissen vágva – szigorúan tartósítószer mentesen. A tyúkhúslevesnek sem az ételízesítőktől volt jó íze, és sárga színe. Az édességek sem voltak se szépek, se színesek, de kemények és rágósak. És mindenképpen természetesek.

Mindig gyanús, ha hosszú a szavatossági idő, és túl sok minden van a csomagolásra írva. Gyanús, ha a tejtermék nincs a hűtőpultban. Tudom, hogy nem tarthatunk otthon tehenet, és rohanó világunkban örülünk, hogy pár falatot tudunk ebédelni. Ma már tudom, hogy nem innék pasteurizálatlan tejet – TBC-től, agyhártyagyulladástól tartva-, de azt sem hiszem el, hogy hőhatására nem módosulnak a hőérzékeny fehérjék a tej természetes ízét, állagát megváltoztatva. Persze nem szeretnék gombával fertőzött gabonából sem kenyeret sütni. Felfogom, hogy kompromisszumokat kell kötni. De feltétlenül a legolcsóbb – valódi humán vizsgálatok nélküli – adalékokkal kell teletömni gyerekeink számára az édességet, cukorkát? Lelkiismeretlen, profitorientált ipari termelés érdekében minden és mindenki feláldozható?

Ízfokozókkal, színekkel túlfogyasztásra ösztönöznek bennünket.  A magzati köldökzsinórvérben már 20-30 adalékot, mesterséges színezéket, tartósítószerek maradványait mutatták ki kutatók. Nem lehet elég korán kezdeni a mérgezést… folytatás..