DSC_0040

Az utolsó hónapok …. siste måneder

június 13th, 2016 Posted by Egészségügy, Norvégia No Comment yet

A felmondásom beadása megkönnyebbülést jelentett, és persze még türelmetlenebb lettem. 6 hónappal kezdtem a visszaszámlálást. Senki sem értett, de én sem magamat. Mármint, hogy hogyan volt bátorságom megtenni ezt, 2 évtized kemény munkáját és lemondásait sutba dobni egy buta gyermekes álom miatt. Látszólagos kerülő utak és zsákutcák bejárása akkor is szükséges volt, és még be is kell járnom jónéhányat – tudom jól. Nem bántam semmit sem.
Hihetetlen az a sok köszönet és dicséret, amit az utolsó 2 hónapban kaptam. Sokan csak azért jöttek konzultációra, hogy elmondják mennyire sajnálják, hogy elmegyek. Meglepett az a nyíltság, amivel felém fordultak, persze sokszor szemrehányás is vegyült a szavak mögé. Végre megnyíltak és bízni kezdtek, hiszen nálam sokkal nagyobb teret kaptak a beszélgetések és az egyéniség, a 20 perces konzultációk időkorlátait feszegettem állandóan. Időhiány volt a legnagyobb ellenfelem. Persze voltak, akik lemorzsolódtak, akik a kőkemény “modern medicinát” akarták a pénzükért. Szerencsére találtak olyan orvost itt, aki azt adta a pénzért, amit a beteg “rendelt”.

Próbáltam lazítani a rendszer kereteit, javítgatni a hibáit, és ha valakit tényleg érdekelt miért nem folytatom tovább – hát elmondtam. Ez persze sokkal kevésbé emészthető, mint a délre vagy nagyvárosba költözés Norvégián belül. Képtelen vagyok működni egy működésképtelen rendszerben. Nem tudok átlépni a hibákon és tenni gépiesen azt, ami a “dolgom” a szalagon. A pénz engem különösképpen sosem érdekelt, soha nem motivált igazán. Ez ismét csak megerősítést nyert. Értelmet szeretnék találni abban, amit teszek nap mint nap. Soha nem viseltem el, ha úgy kezeltek, mint egy megvásárolható szolgáltatást( rabszolgát?). Hihetetlen ellenállást váltott ki, ha csak kísérletet is tettek ilyen irányban. Gyűlölöm azt is, ha a “rendszer” maga kényszerít az elhajlásokra. A hibák szinte telesen ugyanazok a norvég eü.rendszerben is. Satuba szorít. Adóforintokat osztogatunk itt is, amit a páciens kizsarol így vagy úgy. Erről szól az egész. Nem a gyógyulásról. Még kevésbé a gyógyításról.
Rengeteget tanultam és megismertem a norvég társadalmat alulnézetből is. Szeretem az embereket, szeretnék segíteni, de az orvosszerepet nem nekem találták ki. Mégis ennek az álarcnak köszönhetem, hogy lehetőséget kaptam tanulni az emberekről- emberektől. És a félelmeikről, ami betegít és öl. Megértethettem a skizofén szereposztásban sok mindent a világ működéséről is. Színésznek viszont alkalmatlan vagyok.

IMG_4341

Tavasz a sarkkörön…Arktisk vår

április 5th, 2016 Posted by Norvégia No Comment yet

Ma is vagy 5-en elmondták, hogy mennyire sajnálják, hogy elköltözünk. Van, aki csak azért kért időpontot ma is, hogy még ezt elmondhassa. Szívet melengető. Nem volt egy gyaloggalopp az elmúlt időszak, voltak különösen nehéz időszakok szakmailag is. Az időjárást kiismerni, a gyerekekre a megfelelő ruházatot adni reggelente még 3 év után sem megy. Pár napja 0 fok felé kúszott a hőmérő higanyszála, és elolvadt vagy 2 méter hó. Sok helyen már látszik a talaj is, a helyiek korai tavaszban reménykednek. Ilyenkor a rendelő forgalma is jelentősen lecsöken.
Hétvégén szokatlanul gyönyörű idő köszöntött bennünket. Már reggel 6:00-kor hasamra sütött a nap a kanapén ( a nap egyébként 05:14-kor kel mostanság), miközben a reggeli kávémat szürcsölgettem. Kaptam haladékot a fiaimtól, akik 5-kor keltek, de voltak kegyesek és nekiestek a lego-építésnek, így én megcsodálhassam a hihetetlenül hosszú sarki napfelkeltét. Reggel 9 óra tájban már az üvegházhatásnak köszönhetően, be kellett “árnyékolni” a csupaablak nappaliban. És igen, végre…itt a tavasz: le a síkabátokkal, overálokkal, és végre európai ember módára lehet/kell öltözni. (értsd: nem Michelin-bábuként vonulunk a partra) A srácokat izzítottam, hogy szedjék elő a horgászbotokat a pincéből, és felejtsék el az orkánkesztyűket, meg gyapjúsapkát, meg a sílécet. Hiszen meleg van kint….Süt a nap! Végre!
Gondosan bekészítettem az ” elemózsiát” és irány a tengerpart. Gyermekeim apja kissé megemelt szemöldökkel – de minden ellenvetés nélkül terelte a csapatot a kocsi felé – világért se akart valami jónak elrontója lenni. Végül is már nem volt befagyva a kocsi szélvédője, és ez már baromi jó jel. De nem is izzadtak meg a fiúk, míg bepakoltak a kocsiba. Naná, hiszen a kocsi “árnyékban ” állt, tehát oda nem süt ugyebár be a nap, ezért nem érezték a pozitív Celsius-okat, annyira erőteljesen. De MI a sziget “Napos Oldala ” felé tartunk. Szóval semmi gáz.
Hát…nem fogtunk sok halat. Két dobás után éreztük a sarki szelet az bőrünkön, jobban mondva az ereinkben, illetve inkább a csontjainkban. Igen fújt a szél a parton, nem kicsit. Nagyon.
De szép képek készültek legalább. Mert fény az ugyebár kell a jó fotóhoz. MI megpróbáltuk. Horgászni – norvégosan. Márciusban az Északi-sarkörön – pufajka nélkül. :) :)

DSC_0051

Hálaadás…Takksigelse

március 26th, 2016 Posted by Lélek No Comment yet

Azt hiszem itt Norvégiában tényleg “pozitív-gondolkodó” lettem. Örülni tudok már annak is, ha csak felkel reggel a nap. De komolyan. Ha reggel legalább nem kell az autót kiásni a hóból. A jóég tudja hányszor takarítottam le a kocsit az elmúlt alig 3 évben. Fel sem tűnik vezetéskor, hogy havas és jeges az út, annál inkább morgok, ha a hókotrók aszfaltig lemarják, mert előkerülnek a kátyúk. Örülök, ha néha-néha tudok venni mascarpone-t. Örülni tudok csupán annak, hogy munkaidő után, nem csörög a telefon, és 10 perccel a 16 órás zárás előtt még be tudok pofátlankodni a boltba. Sőt. Szeretni tudom a hétfőket, egy-egy teljes hétvégi ügyelet után. Micsoda boldogság végre nárciszt látni május végén, és sarjazni a füvet a “korai” tavasz jeleként.

És végtelenül hálás vagyok a Teremtőnek, hogy nem év voltam ügyeletben azon a napon, amikor vörös riasztás érkezett 3 szánkózó iskolás korú unokatestvérhez, akik közül az egyiket sajnos soha többé nem ölelhetnek a szülei. Nem nekem kellett ott állnom, közölnöm, vigasztalnom, látnom és hallanom. Kimondhatatlanul hálás, hogy nem én voltam az a szülő, testvér, aki szorongatja a meleg kezet, mely már soha többé nem markol meg. Nem tudom, hogy képes lettem volna erre feladatra. De tovább kell lépnünk,és megtanulnunk a leckét. Itt és most kell élni. Hiszem, hogy ez a 13 éves kis srác egy másik életben, valami más feladatot kapott, mert itt már mindent elvégzett, amit rábíztak. Talán még találkozunk. Sander.

DSC_0064

Hó, hó …. és még több hó

március 26th, 2016 Posted by Norvégia No Comment yet

Minden egyes nap esik még néhány cm-nyi hó. Már nem is tudjuk megbecsülni mennyi esett, hiszen járatokat/járdákat vájtak a hóban, de a fix döngölt alap is vagy 10-15 cm. Vagy ki tudja mennyi. A talajt nem látjuk, és így legalább hófehér minden, és elfedi az utak kátyúit. :)
Még mindig elfelejtem, hogy itt nem lehet csak úgy kicentizni az időt és beugrani a kocsiba, hogy utolsóként elhozzam a fiamat utolsóként az oviból. Előbb hóletakarítás és kocsi-kiolvasztás, ami hosszú percek sorát veszi igénybe, és így végképp elkések mindig mindenhonnan.

De cserébe a táj mindig hófehér, tiszta és érintetlen. Végre megpróbálkoztam a sífutással. Óriási. Elhatároztam, hogy megtanulok síelni. De miért is várta ezzel eddig? Fogalmam nincs.
Ma ki kellett venni egy szabadnapot, alig látok a takonytól. A norvégok csak síráskor használnak papírzsebkendőt, az orrukat szívják. Mindenki. A királyné is. De ha az emberre tényleg rájön a takonykór…könyörgöm, hova, de hova szív fel ennyit? ??

Na, mindegy elmegyek a Marcusért, és elmegyünk síelni. Talán belefagy az orromba.

DSC_0069

Szibériai hideg és hó….Sibirisk kulde og snø

január 20th, 2016 Posted by Norvégia No Comment yet

Na, végre megjött az igazi tél. A hőmérő higanyszála -17 fokra süllyedt a konyhaablakban is. Kint valszeg minusz 20 alatt van. Napközben is keményen tartja magát minusz 10-12 fok. Én még ilyet nem láttam, hogy a kocsi szélvédő belső felületére fagyott ennyire vastagon a lehetem alig 10 perc alatt. Szinte fáj időnként a légvétel. Végre a norvégok is felveszik a hírös norvégmintás gyapjúpulóvereiket, és kezdenek normálisan felöltözni. Nem egyszer látom őket zokni nélkül kibújni a sportcipőikből az óvodában :)
A hőmérséklet nem nagyon kúszott nulla fok közelébe szilveszter óta, egy-két napig volt “nagy enyhülés” mínusz 4-5 fok, de csak azért, hogy essen végre vagy 70 cm hó. Jégcsapok csüngtek a lámpákon is, szóval nem igaz, hogy csak nulla fok körül havazik. Sok Norvégiával és időjárással kapcsolatos tabu megdőlt már.
Az 70 cm hó olyan hirtelen esett le, hogy a hótolók alig győzték egyáltalán terepjárókkal járhatóvá tenni az utakat, további két napba telt mire az üzletek elől és járdákról elhordják a havat a tengerbe, hiszen hely sincs már, ahova eltolják. Végre megjelenhettek a gyalogosok is, miközben az önkéntesek igyekeztek ellapátolni a havat az idős, magatehetetlen öregek bejárata elől.
Hétvégén a sziget egyetlen kivezető útját (egy egysávos hidat) is lezárták, egy másik szigetre kell átautózni egy vízalatti alagúton keresztül, majd ezen a szigeten (Kågen) lehet elérni a kontinenst. Nos a szomszéd sziget egyetlen közútját lezárták, illetve lezárta egy hólavina. 2 nap múlva jött egy helikopter, hogy újabb lavinát robbantson, megelőzve ezzel azt, hogy a munkagépeket munka közben maga alá temesse a következő. Sokan a szigeten kívül rekedtek emiatt. Kristoffer a legjobb barát is kint rekedt, Marcell tiszta aggodalomba volt, hogy visszaér-e szülinapjára. (ami kb. 10 nap múlva lesz)
A sürgős eseteket hajóval, vagy helikopterrel tudjuk beküldeni, repülőtér sem elérhető a lezárások miatt. A nagy (igen) megszorítások miatt a szigeten állomásozó mentőhajót le akarják állítani, mert túl drága, de a hivatalos magyarázat szerint: nincs szükség rá. Hát most nem unatkozott a személyzet. Nem tudom az ilyen esetek elgondolkodásra kényszerítik-e a döntéshozókat.
Mi pedig begyújtottunk a kályhába….

DSC_0014

Hóvihar….Snøstorm

december 17th, 2015 Posted by Lélek, Norvégia No Comment yet

Reggel hó torlaszolta el a bejárati ajtót. A erős sarki szél az éjjel néhol méteres dűnékbe rendezte a havat, így gyönyörű, hófehér sivatag fogadott, és szinte vakított a reggeli sötétben. Az autó hó alatt, nincs kedvem kiásni se, és mivel a szél továbbra is hordja a havat, nincs is értelme. Szabadságon vagyok végre, ezért tudom csak ilyen higgadtan szemlélni az szél gondos természetformáló munkáját.:)
Micsoda felemelő és felszabadító érzés, hogy ma nem tudok sehonnan elkésni, nem kell telefonálni, restelkedni 2 perces késés miatt. A gyerekek érzik rajtam a fesztelenséget, így a kicsi az első szóra bólint, amint felajánlom, hogy ma gyalog menjünk az óvodába. Más napokon tiltakozó sírás lett volna a “válasz”, de ma nem. A mai nap az egészen más. Mit törődtünk mi a 16-20 m/s-os széllökésekkel, a sarki metsző hideggel, ma szabad vagyok és végre tesztelhetjük a vagyont érő ruháinkat.
Kisfiammal beöltöztünk rendesen, ahogy kell, rétegesen, kézzel kötött gyapjúba, majd a szélálló téli kezes-lábas, hótaposó, kesztyű, eszkimó-sapka. Meg akartam tapasztalni az elemek erejét, amikor a rohanó hószemcsék karistolják, metszik az arcot, az egyetlen szabad felületet, és egy-egy hevesebb széllökéstől nem kapok levegőt a mellkasomat érő nyomás miatt.
Elindultunk. Mély a hó, de eleinte a kelet-nyugati házsorok miatt fel sem tűnt mennyire erős a szél. A gyerek örült, hogy kézen-fogva megyünk, és anya végre ráér, nem kell rohan. Aztán rátérünk a meredek északról nyitott utcára, mert az ovi a hegytetőn van, és kaptatunk felfelé komótosan. Mindenhol a hatalmas hódűnék, nincs ember se az utcán, de mi csak megyünk, megyünk. Énekelünk, Miki bemutatja norvég gyermekdal-repertoárját, amit én nem is bánok, mert a boldog gyerek énekel, nem szorong. Jómagam aggódni kezdek a hegytető felé közeledve az egyre erősödő szél miatt. Hullámokban jön, havat kotor magával, ami fehér ködfolt formájában külön életet él, mint valami gonosz, fehér szellem.
Miki kéri, hogy vegyem fel az egyre meredekebb kaptatón. Így még lassabban haladunk, de ez aggaszt a legkevésbé. A vastag csúszós, ruharétegek miatt nehéz tartani. Ő is érzi, hogy nehéz így nekem, inkább gyalogol tovább hősiesen, én pedig biztatom, hogy hamarosan odaérünk, bár még én sem tudom pontosan hol tartunk.
Majd jött a következő nagyon erős széllökés, metsző havat sodort magával, jött, de olyan erővel, hogy megtorpanunk, ösztönösen letérdelek és magamhoz szorítom a gyereket, hogy testemmel védjem, amennyire tudom a szél ellen. Nyugtatom, hogy mindjárt alábbhagy, enyhülni fog hamarosan. Felemelem a fejem, hogy megnézzem milyen messze vagyunk, de semmit sem látok a hótól, csupa fehérség mindenütt, csak sodorja magával könyörtelenül, és amikor már-már azt hiszem, hogy enyhül, már itt is a következő. Érzem, hogy a gyerek is kezd türelmetlen lenni. Hihetetlenül egyedül érzem magam, pedig tudom, hogy házak vesznek körül.
Mindegy, mennünk kell tovább. Jussuk minél közelebb, mert lehet, hogy csak rosszabb lesz, nyomok sincsenek sehol. A gyerek is megtántorodik, ahogy ellenáll a szélnek, de a ruháknak hála, a metsző szelet nem is érezzünk. Szaladni kezd apró lábain előre felé, és néhány méter után feltűnik valami pisla fény. Az óvoda lámpája….

IMG_3804

Advent….Adventstiden

december 12th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Végre megint esik a hó, elfedve a nappal felolvadó, majd éjjel jéggé fagyó szürke latyakot. Menetrendszerű taxijáratot üzemeltettünk a szomszéd kistérség Rtg-jébe. Kezét-lábát törte a fél sziget. Most hogy 20-22 órában éjszakai sötétség van és a jeges utak keserítik a mindennapokat, a polgármesteri hivatal amúgy is szűkös parkolójában, hatalmas kerítés szűkít tovább a mozgásteret, mivel a 3 szintes épületet felállványozták tetőcsere céljából. Én minden nap ott szlalomozok a sokszor síkjégen. Ezt a munkafolyamatot csak is hóesésben és kemény mínuszokban, lehetőleg tök sötétben, és bazi nagy energiazabáló reflektorok mellett lehet Norvégiában kivitelezni. Szerintem törvény is van rá. Tuti. Ahogy az aszfaltozást és kátyúzást is, a hó és a téli fagyok beálltával lehet elvégezni, hogy a beleolvadó hólé ismételt megfagyásával tavasszal ( azaz értsd: a “norvég tavasz”,szóval május végén) lehetőleg még nagyobb kátyúk kerüljenek elő a hó alól.

Most karácsony közeledtével megkezdődnek a céges karácsonyi évzáró bulik (“juleboard”), eszik a fahéjas tejbekását füstölt kolbásszal és sonkával (“julegrøte”), úgy hogy a gyomorrontások, epeköves görcsök felszaporodnak. Itt ilyenkor minden “karácsonyi” :) juleklem, julehilsen, julenisse,julebord, julekos, julebrus, julemat,julegave, julepynt stb. még az ölelés, az ital, az asztal, a kaja…egyszóval minden.

Sajnos pillanatok alatt elterjedt a szigeten, hogy a 6 hónapos felmondásomat töltöm. A boltba már csak kora reggel és késő este megyek, hogy elkerüljem a sok aggódó kérdést. Örülnek, hogy nem az élhetetlen klíma miatt költözünk a kissé barátságosabb Dél-Norvégiába, ahogy egyébként minden ezt a szigetet ugródeszkának tekintő kolléga tette. Az időjárást meg lehet szokni, már csak mosolygok azon, hogy mit jelent az őszi szürkeség Magyarországon, és a sok panaszkodón, hogy nem akar kitavaszodni. Majd a forró nyarakra, mely pokollá teszik a városlakók mindennapjait. Nos, ezek a problémák itt kissé átértékelődnek, és január 20-a közeledtével már egy-két óra nappali világosságnak is örülni tudunk.

Nehéz elmenni, hiszen néhány pszichotikus és/vagy frusztrált betegtől eltekintve, csak jó szándékú emberekkel találkoztuk. Nagyszerű kaland és tapasztalás, de az orvosi hivatás ( leírom: átok inkább) az itt a világ jobbiknak gondolt felén is ugyanaz. De erről majd később…

DSC_0390_2

Halvacsora…Sjømat

december 9th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Kiskamasz fiam hazaér a suliból. Enne valamit. Norvég iskolában nem jár meleg étel, “túl drága” lenne a konyhát üzemeltetni a norvégok szerint.
“Keress valamit kisfiam!” – elvégre csak nem hal éhen a teli hűtő mellett.
“De Anya, mi van itthon?! – jőn a következő kérdés.
“Soroljam? Ma halleves van, de tegnapról maradt sült lazac rizzsel szósszal.” sorlom egyre ingerültebben teregetés közben…( Ennek a gyereknek semmi nem jó? Ellentétben a legtöbb norvég háztartással nálunk szinte mindennap meleg étel van, nem átmelegített fagyasztott mirelit.)
“De mi van még?
“Van még paradicsomos makréla, lazac pástétom… folytatom.

Fiam elkeseredett ábrázatára siklik a pillantásom. Aztán átvillan az agyamon. Az egy dolog, hogy most itt élünk egy norvég halászfaluban, de azért ez mégis csak túlzás…Vajon én mit szóltam volna 9 évesen eme kínálat hallatán? Csak halat lehet enni hallal itten? Én is utáltam volna. Bezzeg apukám libamájas-savanyú-uborkás szendvicsei, libazsíros kenyér szőlővel…hm…
Szóval nekiállunk keresni valami ehetőt, ha minden kötél szakad, hát összedobunk egy kis császármorzsát….:)

DSC_0039

Itt a sötétség, itt van újra…Mørketiden

november 20th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Ülök a sötétben a gyerekszobában, és figyelem a utcai lámpa fényében a hópelyheket. Holnaptól 2 hónapig teljes lesz a sötétség. Örülök a hóesésnek, mert így legalább nem megyek neki a falnak éjjel, amikor az ügyeleti telefon belesivít az éjszakába. Mostanában megint gyakran sivít. Felváltva ügyelünk megint, mert boszniai rezidensünk gyengélkedik.
Gyakorlatilag a 4 km-en ingázok ide-oda a rendelő, az óvoda, és a ház között. A napi teendők és ügyeletek összefolynak. A dokumentáció sosem fogy el így sem. A leletezés, a beutalók, biztosítások igazolások, a “rokkantpapírok” áramlanak megállíthatatlanul. Sosem fejeződik be egyetlen munkanapom sem, az átdolgozott hétvégék sem könnyítik meg az életet.

A karácsonyi hangulat fokozatosan elárasztotta a szigetet, ahogy a sötétség egyre nagyobb teret hódít. Az emberek kezdik a reménytelen küzdelmet, ama legyőzhetetlen erő ellen, ami addig marad itt, amíg maradnia kell. Ez csak tovább erősíti tudatunkban a fajunk nevetségesen kicsiny és jelentéktelen voltát.
Az élet ezeken a véget nem érő sötét éjszakákon gyakorlatilag leáll, a természet egy kicsit meghal, talán egészen is. Két élőlény van csupán, amely bolyong a kihalt utcákon, amely ezt nem akarja tudomásul venni, és belakja az egész bolygót: az ember és a varjú. Jobban hozzánőtt már az északi emberhez, mint bármi más faj.
A fekete árnyak szétszaggatják a szigetlakók kirakott szemeteszsákjait reggelre, időnként vérre menő harcot vívnak egymással a jobb falatokért, átható tekintetük vesénkbe váj, mintha tudnák mi jár az eszekbe, mint ha halálosan biztosak lennének abban, hogy ők akkor is túlélik, ha már a szárnyatlan szomszédok eltűnnek innen.

A telefon sivít, rosszul vagyok már a hangjától is. Irritáló. Talán jobb is, ha indulok a beteghez, mielőtt még megalkotom a Mein Kampf-omat, és elgázosítom a sarki varjakat.

DSC_0006

Helyzetjelentés a sarkkörről… Arktisk situasjonsanalyse…

október 25th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Idén a helyiek szerint is szép, hosszú őszünk van. Már mindjárt norvember, de valahogy nem akar tél lenni. A hőmérő higanyszála napközben plusz 10 közelében, éjszaka azért fagypont alatt jár. A balkonnövények feladták a harcot, a muskátlit még próbálom reanimálni, és áthelyeztem az őrzőbe (értsd_télieszköz-szertár azaz “sportsbod” ), ahol azért fagypont felett lesz a hőmérséklet a tél folyamán is. A szobanövények nagyobb cserepet kaptak, de 3 hét múlva beköszönt a 2 hónapos teljes sötétség. Szóval lehet, hogy erőfeszítéseim így is hiábavalóak lesznek. :(
Kaptunk dísztököket a születésnapi csomagban, amilyeneket a vendégségbe érkező norvég kislány még soha nem látott, a sütőtökön kívül nem ismer más tököt. Na, persze mi meg bambán nézünk a sokféle tengeri herkentyűre, halféleségre, még mindig halfajtahatározóval megyünk horgászni, de sokszor így is parázs vita kerekedik, hogy mi micsoda. Ezen a vidéken nagyon hosszú a naplemente és napfelkelte, ilyenkor gyönyörű rózsaszínben pompázik tenger és sarkköri égbolt. Északi fény is megmutatta magát teljes erejében – szinte lila fényben táncolta végig az égboltot, mi pedig a kanapéról néztük az előadást. Ja. És mi továbbra sem Halloween-t ünneplünk, hanem Mindenszentek-et. Punktum. Az idő ősziessége ellen pedig felvettük a küzdelmet egy jó magyaros zöldbablevessel, hazai háziszalámival készült rakottkrumplival, és egy nagy halom túrós palacsintával. És persze desszertként a szülinapi kézzel készült konyakmeggyet szürcsöltük.
A havi értekezleten – most éppen Tromsø-ben – megint fellelkesedtem, amikor azt mondta a helyi kolléga, hogy a város igazán jó éttermébe megyünk ebédelni. Na, végre gondoltam, valami normális meleg ebéd a sok szendvicsezés után. Az étterem tényleg pazar volt, modern csillogó ipari design berendezéssel, igazán jóképű pincérrel, de amikor kezembe adták az étlapot… nos tényleg feladtam minden reményt a norvég konyhával kapcsoltaban. HAMBURGEREK valóban pazar választéka tárult a szemem elé. Társaim nagy elégedettségel ették késsel-villával, és a pincér mosolyogva zsebelte be a dicséretet. Én pedig megint az egyetlen szittya magyarként is ehetőnek vélt norvég ételt rendeltem: hallevest pirítóssal. :(

IMG_5720

Őszhangulat…Høststemning

október 9th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Ősz van vitathatatlanul, egyik napról a másikra sárgultak be a falevelek, vörös-rozsdásak lettek a hegyoldalak egy pillanat alatt. Mit is jelent ez itt? A nappalok rohamosan rövidülnek, de még remélünk néhány napsütéses napot a hosszú tél előtt. A nyaralás emlékei elhalványultak, már szinte senki sem beszél a nyárról. Tudja azt mindenki, hogy ha jön a hó, akkor itt marad 6-7 hónapig. Most még mindenki kihasználja a kis jó időt, amikor csak tudja. Azon kapom magam, hogy 12 foknál már restellem felvenni a kabátot, hiszen jó idő van! :) Mit veszek fel, ha valóban tél lesz?
Sokan kéredzik, szeretünk-e itt lenni, megszoktuk-e a klímát. Nekem a családomon kívül, a magyar kertek hiányoznak csak. A dús színekben pompázó falusi kertek és ablakok. Azt állítják, hogy itt sem lehetetlen, de ez egészen egyszerűen hülyeség. Májusban meg sokszor hó van, de ha nincs is, a föld még fagyott. A norvégok a nemzeti ünnepen ( május 17.) még kabátban vonulnak. Október elején már ismét jönnek a mínuszok.
A virágaimat szeretném azért megmenteni, gyönyörűek lettek a rövid sarki nyár alatt a világos nappalinak köszönhetően. Át kellene ültetni őket, bár kétlem, hogy túl fogják élni a 2 hónapos sötétséget. Szívem szakad meg értük. De ezen kár tépelődnöm. A természet teszi a dolgát és mi is.
Azért még van egy két felhőmentes éjszakánk, és élvezzük a Éjszaki-fényt a nappaliból. A kanapéról. :)

DSC_0026

Horgászat… Fisketur…

augusztus 23rd, 2015 Posted by Norvégia No Comment yet

Végre gyönyörű az idő, oroszok felől érkező magas nyomású légáramlatnak hála. Stabilan 20 fok felett van a hőmérséklet már 4-5 napja. A sziget kiürült, mindenki a hétvégi házába vonult, vagy kempingautójába pattant és kivonult a természetbe. Én természetesen ügyelek a legszebb nyári hétvégén, ezért a szigeten maradni kényszerülünk, és csak horgászni megyünk. Így 10 percen belül bent tudok lenni, ha riasztás van. A fiúk lelkesek, a kicsi is készíti fel a játékhorgászbotját, ami megtévesztésig hasonlít az igazira, csak a horog hiányzik a csaliról, és gyerekbarát strapabíró orsóval van felszerelve. Ára vetekszik az igazi felszerélésével.
Megegyeztünk, hogy mindenki azt eszi, amit fog. Ørret-re ( tengeri pisztráng) és torsk-ra (tonhalra) megyünk. Találunk egy szuper sziklás helyet, a tenger magasan állt, ezért a 4 évessel is találunk olyan helyet, ahol víz is van, nem csak barnamoszat, így nem akad el a horog, és egészen közel lehet menni a tengerhez.
A sziget körüli self nagyon gazdag halban, szinte minden bedobás kapással jár. Ideális gyerekbarát elfoglaltság a hétvégére. Persze, ahogy a nagyobb fiam horgászsikerei szaporodtak, a kicsi úgy veszítette el a türelmét, hogy horogtalan csalijára semmi nem akadt fel. Én igyekszem tartani benne a lelket, aztán megkapja az apja botját, és lelkesen erejét megfeszítve tekeri az orsót kis segítséggel.
Végre a sok értéktelen és visszadobandó sei (fekete tőkehal) után, végre horogra akad egy termetes makréla, majd egy szép torsk. Már szaladok a késért, de fiaim kétségbeesett ábrázatával szembesülök. Hogy gondolom én, hogy MEGESSZÜK a halat? Ők csak az élményért horgásznak!! És miután a légköri oxigén-túladagolás miatt az anyai kegyelemben részesült makréla még néhány másodpercig ezüst hasát feldobva lebegett a vízen, már a krokodilkönnyek is kicsordultak.
Néhány másodpercig egy állatkínzónak érzem magam, de azért nagyon bízom benne, hogy ezek a tengeri ragadozók életrevalóak, hiszen a horgon is annyira küzdenek, hogy elég kiemelni őket. És egyszer csak visszafordul szegény pára, és egy szempillantás alatt elúszik a nyílt víz felé.
“Ugye, anya vissza megy az anyukájához?- kérdi a kicsi. “Igen, hát persze!” Válaszolom magabiztosan, hiszen végül is jól jöttem ki az ügyből. Nem mesélem el, hogy sok norvég elvből nem eszik makrélát, mert állítólag ők falják fel a tengerbe fulladt emberi tetemeket. Nem, azt hiszen lenne fair a makréla anyukájával szemben. Végül is, én is makréla-tetemet akartam enni. Maradjunk annyiban, hogy hal és ember jó barátok. :) :)

DSC_0221

Konzílium a küszöbön…

augusztus 20th, 2015 Posted by Egészségügy, Norvégia No Comment yet

Munka után, otthon. Már korán, este 6-kor megfürödtem, pizsamában lazulok a fiúkkal. Káosz van ilyenkor nyáron, az ember lánya 3 helyett dolgozik, sokszor még a helyettesítő nővérek “oktatása” is energia és időrabló. Lehetetlen itt északon elegendő nyári munkaerőt találni, főleg olyat, aki önállóan is tud dolgozni. Már csak napok kérdése, és végre véget ér a nyári szabadságolások ideje.

Határozott kopogás hallatszik. Ki lehet az ilyenkor? Itt nem divat, hogy az orvost otthonába zaklassuk 2 hetes fejfájás “akut” panaszával. De nem beteg jött, hanem a főnök az. 62 éves, ősz halántékkal a Vöröskereszt égisze alatt megjárta a balkáni háborút, Koszovót, Afrikát, Afganisztánt. Sokat látott, megélt, és dolgozott itt is a világ végén. Én csak szájtátva hallgatom, mi minden szörnyűség tud megtörténni a Földön. Többségünk elképzelni sem tudja mire vagyunk mi képesek. Mi történhetett?
Letelepedtünk a ház előtti lépcsőre, én pizsamában, ő nagykabátban. Egyik cigarettát füstöli el a másik után. Fáradtnak tűnik és meggyötörtnek. Itt él ezen a 2000 fős kis szigeten majd 25 éve, ismer mindenkit. Mintha a távoli nagy család lenne.
A probléma közös. Az én alig 900 fős listámon, alig 2 hónap alatt a 3. limfómás diagnózis érkezett. Mind fiatalok, egészségesek, most a legközelebbi munkatársunk hívta őt, egy “csupaszív”, mindig mosolygós nővér a diagnózissal. Felfoghatatlan. A non-Hodkin-lymphoma incidenciája 1/100 000. Most csak az én körzetemben él három. Közös stratégia kell, hogy tudjuk megszervezni itt, a három beteg kezelését, követését, hogyan segítsük őket lelkileg is. Hogyan kommunikáljuk a munkatársak felé? Hogyan biztosítsuk a betegek titoktartáshoz való jogát? Az első kemoterápiát megkapják a kórházban, a többi feladat ránk vár. Az elmúlt 25 évben nem fordult elő. Most hematológiai osztály leszünk. De ez csak a jéghegy csúcsa. Az egészségügyi rendszer itt is rogyadozik. Egyre több az idős, beteg, és egyre nehezebb működtetni az ilyen kis önkormányzatoknak. Nincs ápoló, nem találni jó vezetőket. Ő építette fel ezt a komplexumok, de látja, hogy 3. gyermekeként szeretett intézet rogyadozik. Nyugodt lelkiismerettel szeretne nyugdíjba vonulni, egy jól működő rendszert szeretne maga mögött hagyni, de ennek az esélye az évekkel egyre csökken.

A nap felcsillan a tenger felett, előbújik a felhők közül. Az évnek ebben az időszakában még sokáig fenn van a nap, csak este 11 óra körül megy le 1,5 órára aztán már ismét felkel.

A főnök még csak 62 éves, ami itt Norvégiában még fiatal kornak számít, de még soha nem láttam ennyire fáradtnak és öregnek. Nem is tudom mit kellene mondanom nekem, egy Kelet-Erópából bevándorló kezdőnek? Azt, hogy én már láttam a jövőt. Láttam, hogy az elöregedő társadalmak nem tudnak mit kezdeni az egyre nagyobb számú és egyre idősebb korosztállyal. Hogy eljön az idő, amikor, 2-3 esetleg 4 beteg kerül egy szobába, ha feküdni kénytelen a beteg egész nap az ágyban, ahelyett hogy egy ápoló kísérgetné egész nap, hogy el ne essen? Ha már nem lesz pénz liftet és rámpákat építeni minden magánházba, és a rákosok hónapokat várhatnak a kezelésre, ha egyáltalán jár majd nekik.

Azt hiszem inkább hallgatok. Meghallgatom, mi a terv a jövő félévre. A tervek készítésében a norvégok nagyon jók.

IMG_3241

Repülés… Flyvning…

július 26th, 2015 Posted by Lélek, Társadalom No Comment yet

Felülről tekintek a szülővárosomra. Gyönyörű a dombtetőről a kristálytiszta levegőn át a nyári napfényben, a madárcsicsergésben, a szabadság gondtalanságában. A Csík Zenekar albumát hallgatva már értem, miért is léteztek a regösénekeink. Segítenek. Ráhangolódni kicsit a Valóságra, eltávolodni a hétköznapok bosszúságaitól, felülemelkedni csöppnyi kis létünk értelmetlennek tűnő másodperctöredékéből. Mert a nagy összefüggések láncolatában semmi sem haszontalan. Isten kertjében semmi sem önmagáért való, és mindennek akként kell történnie, ahogy az megterveztetett. Mi teremtjük meg valóságunkat.
Mennyivel könnyebb külföldön magyarnak lenni, látni és meglátni a szépet és jót a gyökerek között. Elrejtve és összekuszálva ugyan, de ott a megoldás. 3500 km-nyi távolságból minden tisztább és érthetőbb, a kirakós darabjai szinte maguktól összeállnak. A válaszok előttünk hevernek, de nem látjuk, mert a völgyben henyélve nem süt mindig a hasunkra a nap. Nem lakunk jól, ha tétlenül várjuk a “sültgalambot”. Elhisszük, hogy a modern életnek nevezett hazugság csak úgy megtörténik velünk, pedig mi teremtjük és tartjuk fenn ezt a fajta létezést is. A nagy Egész részei vagyunk mi is.

Persze én könnyen beszélek… Nem kell itt élnem. DE én legalább elindultam, hogy végre láthassam, ami egyébként mindenkinek az orra előtt hever. Ja, hogy nehéz elhagyni a jól ismert langyos vizet? Hát el kell hagyni a kényelmes kis komfortzónánkat a tisztánlátáshoz, az biztos. Fel kell mászni a nagy hegyre. Nincs mese.

DSC_0407

Éjféli nap… Midnattsol…

május 30th, 2015 Posted by Norvégia No Comment yet

A naptár szerint nyárnak kellene lennie, de nem nagyon mutatja magát. Bár a hó korán elolvadt, és átlagosnál jóval kevesebb hullott idén, de a hőmérő higanyszála még nem kúszott 10-12 fok felé. Az itt élő külföldiek szerint itt északon két évszak van: fehér tél és zöld tél. A nyár kétségbevonhatatlan jele azonban az éjféli nap, mely soha nem bukik a látóhatár alá, és éjfélkor is szinte nappali világosság van. Szemfüles halászok, hajósok igyekeznek meglovagolni ezt, és hajótúrákat szervezni lelkes turistáknak a “Nordkapp” felé. A minap beszéltem egyikükkel, aki elmondta, hogy se tavaly, se idén nem dugta ki orcáját napocskánk a felhők közül éjfélkor. Nem könnyű ezért lefotózni ezt a jelenséget felénk sem a sok felhő miatt, szinte éjszakák és nappalok is egyformák, óra nélkül képtelenség megmondani mennyi az idő. Sokak által ez nyomasztó, még az őslakosok is kínlódnak emiatt, ahogy látom.
De N. hős volt és tegnap éjjel felmászott a hegycsúcsra, és ezekkel a fotókkal tért haza…

DSC_0389
DSC_0413
DSC_0391
DSC_0052

Az Alkomány-napja….Grunnlovsdagen

május 19th, 2015 Posted by Család, Norvégia No Comment yet

Az idei nemzeti ünnep gyönyörű napsütéssel indul. Az egész sziget az alig 150 éves norvég alkotmányt ünnepli. A nappali hatalmas ablaküvegén keresztül nyári meleget érzek, ezért nagy ambícióval indulok neki immár sokadszorra, hogy végre kerekezek egyet új gyönyörű bringámmal, de a norvég napsütés sokadszorra is átver. A hőmérő alig 2-3 fokot mutat, és annak ellenére hogy látszólag alig fúj a szél, neoprén ruhán is átható metsző hideg a levegő. Máshogyan hideg mint, amit megszoktunk a kontinentális éghajlaton. Hiába mindig tanulom ezt a klímát.

A zászlóhasználatnak itt szigorú szabályai vannak, meg van szabva, hogy a hagyományos lobogó mely napokon, és meddig lehet kint. Előtte napon egész nap mossák a gépek az úttestet, a gyerekek az iskolában tanulás helyett az éneket tanulják, szemetet szednek, a középiskolások a tereket rendezik, gereblyézik. Ma reggel korán kerülhettek ki nagy lobogók, tegnap a botok kirakataiban a háromszög alakúak. Érdekes rendes munkanapokon alig látni embert az utcán reggel 8 előtt, ilyenkor már 7-kor vonulás, zene-bona van.

A kisebbik fiam áfonyalekváros képpel ( iszonyatosan színez a lekvár is) ámulva áll a konyhaablakban egy széken, és nézi a mazsorettlányokat, akik már kora reggel az ünnepségre gyakorolnak: kék-fehér-piros rövid szoknya, csizma, selyemköpeny és csákó van raktuk. “Anya, nézd! Királynők…..” :) :)

A terv a következő volt ezen a nevezetes napon. (Engem a magyar augusztus 20-ai ünnepléstől sem vert a víz soha, számomra a magyarság nem ebben merül ki, ahogy a hitem sem a templomlátogatásban, de tiszteletben tartom mások ünnepét és vallását.) Így hát szabadtéri sportolás lesz, mert azt azért már megtanultuk, hogy itt akkor megy az ember a természetbe, amikor a nagyasszony megengedi. A sarki nap végre teljes erejéből sütött 11 órakor, egy felhő sem volt az égen, ám a hőmérő nem mutatott még így sem 5-6 foknál többet. Miután M. eleget tett iskolai kötelezettségének, és részt vesz a felvonuláson, utána a család elvonul a szigetről és kerékpározik egyet a tengerparton. Férjem teljes erőbedobással szereli a biciklitartó a kocsira, felkínlódja a négy különböző méretű és formájú kerékpárt,(a fenyőfa karácsonykor történő benyelezése jelent ekkora kihívást egy férfi ember számára) és összevadássza a sisakokat a legelképesztőbb helyekről, bekészíti a kulacsokba az italt. Addig én ” felkészítem ” a fiúkat.

Az iskolás lelkesen készül a felvonulásra, viszi magával a ének szövegét a kabátzsebben, lengeti lelkesen a zászlót. Itthon bátran énekli a felvonulási nótát ( ami nem a múltat siratja, de felszabadultságról, reményről és összetartozásról szól), bár tudom, hogy mások előtt egy hang sem fog kijönni torkán. :) Nagy tisztesség érte őt idén, ő fogja ugyanis vinni a népviseletbe öltöztetett, piros-fehér-kék szalagos osztály-mackót.
Mi, “fölnőttek” a kommunista rendszer beidegzettségével görcsölünk rá az ünnepre, apja igyekszik ráerőszakolni az ” ünneplőruhát”, megvasalni “legalább a nadrágot”. Aztán észbekapunk. Elvégre most Norvégiában élünk, itt farmer, gyapjúalsó, szélkabát, lazaság és vidámság az ünnepi viselet. Nem fogunk ám itt feszengeni öltönyben-nyakkendőben, amúgy 5 fok van.

Ja, ez igaz is általában. De nem Norvégia nemzeti ünnepén!!!!Ez itt kérem komoly dolog. Alig 10 perc volt vissza az indulásig, apja és fia beül az autóban, és, és….és nem indul. Az akkumulátor lemerült. Apa teljes önbecsülés letörésben, teljesen hiába volt minden erőfeszítése. :( A felelős kinyomozást elhalasztottuk időlegesen, de nekem villámgyorsan kellett elkísérnem a fiamat a gyülekezőhelyre, mert ez számára halálosan komoly iskolai feladat, nem lehet késni. Így hát végig viharzottam teljes biciklis felszerelésemben, ahogy voltam, “szélfúttan” a főutcán, ahol már a falu apraja nagyja javába gyülekezett. Természeteseen csak és kizárólag fekete öltönyös urakkal, és “bunad-ba ” (helyi népviseletbe) öltözött hölgyekkel találtam szemben magam, és egytől egyik ismernek engem természetesen. Hát majd a képem szakadt le, és maradék tartásomat hősiesen megőrizve gyalogoltam haza.( Mit gyalogolás…- rohantam, miután vagy 30-szor kívántam boldog ünnepet viszont a népeknek, mert ezt itt így illik.) Mondanom sem kell a fiam sem volt éppen túlöltözve. :)

Ez tehát II. norvégiai nemzeti ünnepünk rövid és tömör összefoglalója.

DSC_0017
DSC_0009
DSC_0049
IMG_3031

Merengések….

május 1st, 2015 Posted by Lélek, Norvégia No Comment yet

Újabb kötelező továbbképzés, teljesen felesleges idő és pénzpazarlás. Csontig lerágott, agyonismételt témák, lelkes, de sokszor unalmas előadók, csigalassúsággal vánszorgó percek, többször lemerült mobiltelefon és kívülről fújt netes hírek. De ki kell hoznom a legjobbat belőle, felfogás kérdése csupán. Kiszabadulás a hétköznapok egyhangúságából, nem csörög a telefon, nincs előjegyzési lista, nincs minden perc betáblázva, végül is minden felfogás kérdése. Sokan étterembe mennek, bevásárolni, kihasználni a nagyváros lehetőségeit. Én meg? Örülök, hogy magam lehetek. Nem, nem egyedül, és nem is magányosan, hanem magamban lehetek egy kicsit. Ilyenkor az idő fogalma valóban viszonylagos. A dögunalmas előadásokon szinte csak vánszorog, ha szabad utat adok a gondolataimnak – akkor az idő is repül. ( Sebesebben, mint a gondolat?)

Van még 4 órám a gépen indulásáig, a reptér 8 perc taxival. Fogalmam sincs, miért esik ilyen jól, hogy csak bámulok ki a szálloda 6. emeleti ablakán. Tiszta az égbolt, a nap felbukkant a kikötőt övező kopár, valaha gleccserek által koptatott sziklák felett. A túlsó parton kis fehér faház virít, a kikötő hullámtörőjének bejáratát jelző világító torony ritmikusan küldi a fényjelzéseket. Időnként egy-egy kis hajó nyílegyenesen veszi célba a kijáratot, alig keltve némi hullámzást a víz tükörsima felületén.
A város alig éledezik, pedig már lassan 7 óra van. A kikötőben a legkülönbözőbb méretű és formájú hajók várakoznak, némán és nyugodtan. Van itt drága jacht is – minibárral és grillsütővel a tetején, de engem valahogy hagyományos halászhajók egyszerűsége ragad meg. Semmi csicsa, világos és célszerű forma olyan, amilyennek lennie kell, hogy segítségével a gazdája biztosítani tudja a megélhetését. “Norvégpirosak”, kékek, és karcosak, gyakran viharvertek, de így szeretem őket, lágyan simulnak bele a kemény, szikár észak-norvég tájba. A csillogó vadonatúj jachtok tájidegenek és pökhendik, betolakodnak és uralkodni akarnak egy olyan világban, ahol mindennek meg van helye, ideje és oka, hiszen ez a túlélés záloga ezen sokszor zord és kíméletlen vidéken.
Szélcsend van, ami meglehetősen szokatlan erre felé, bár a városalapítók a legjobb érzékkel választották ki, az erősen szabdalt tengerpart a leginkább szélvédett öblét. Két kacsa – valószínűleg egy pár -szeli a kikötő vizét nagy igyekezettel szabályos V-alakú hullámteret hagyva maguk után. A fehér többszöri is hirtelen irányt vált, a barna azonnal követi, ilyenkor, hullámtereik metszik egymást, teljesen szabályos W betűt formálva. Zseniális.
Lassan életre kell a kikötő is, megjelennek az emberek, és felkészítik a hajóikat, majd egyik a másik után hagyja el a kikötőt. Beérkeznek az ingázókat szállító buszokat helyettesítő gyorshajók (“hurtigbåt-ok”) is.

Relativitáselmélet ide, időfizika oda, most már mennem kell, a repülő nem vár. Az emberkaraván könyörtelenül halad. De hova is?

IMG_1971
IMG_1978
IMG_1960
DSC_0002_2

Áldott húsvétot! God påske!

április 6th, 2015 Posted by Norvégia, Társadalom No Comment yet

Hát azt hiszem sokat elmond egy társadalomról, ha beszélünk kicsit az ünnepeikről. A norvégoknak jóval több ünnepnapjuk van, mint a magyaroknak. A húsvéti szünet az emberek többségénél 8 nap, de mindenesetre hamvazószerda délutánján gyakorlatilag egész Norvégia leáll. MINDEN zárva van, nem csak múzeumok, de nem találni egy kávézót/kocsmát vagy cukrászdát sem nyitva. No, nem azért, hogy a családanyák eltemetkezzenek a konyhában, hogy roskadozó ünnepi asztalt varázsoljanak. Gasztronómiai élményekért nem érdemes ebbe az országba jönni. A hegyi virsli-grillezés (grillpølse), a norvég barnasajt (brunost), a nyers lazac (rålaks) és chips-ként ropogtatott fűrészporízű szárított hal (tørrfisk) anyósomékat sem hozta lázba.
És nem templomaikba sietnek, bár már hetekkel előtte “imádkoznak” a jó időjárásért (napsütésért és jó hóviszonyokért), hanem a semmi közepén álló családi hytte-kbe vonulnak családostul. A városok is kiürülnek, és tömegesen vonulnak a népszerű síterepek felé. A városnézőtúrák is felejthetők itt ilyenkor. Az alig 5 milliós lakosság a légvonalban 2000 km hosszú, de fjordokkal hihetetlenül felszabdalt keskeny tengerpart mentén él, csak 200 alagútjuknak, hídjaiknak csupán a karbantartása is szép emberi és anyagi erőforrást emészt fel. A szegényes közúthálózatnak köszönhetően a szabadság első napját a bedugult közutakon töltik, majd a hegyi sípályákon és kiülős teraszokon folytatják. Persze ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindenki az egészség mintaképe, mindenki karcsú és sportos. Norvégok torkán bizony nem akad meg az alkohol sem így húsvét táján. Baleseti sebészek, főleg akik ügyeletben töltik a húsvétot inkább rossz időért imádkoznak. Nem, nem a kiépített sípályák fokozzák a veszélyt. A balesetek száma drasztikusan megugrik ilyenkor, ennek oka részben a megnövekedett bátorság az egyidejű alkoholfogyasztásnak köszönhetően és az enyhe idő miatt megszaporodott hóomlás/lavina. Egyre nagyobb méreteket ölt és egyre több áldozatot szed, a meredek, járatlan helyoldalain a “freestyl” síelés/snowboardozás és snøscooter-ezés. Persze itt minden napsütéses óráért hálásak vagyunk. A klímaváltozás miatt jónéhány alacsonyabban fekvő sípálya hóhiánnyal küzd. Próbáltam keresni valamiféle húsvéti hagyományt/szokást, de nem igazán találtam, legalábbis napjainkban már nem téma. Színes tojás, nyúl van és hagymás növények – persze csak cserépben. Egy giccses papírtojásban kapnak a gyerekek számomra elviselhetetlenül édes apró édességet, csokit. Persze ma már sok drága tárgyi eszköz is kerül a tojásokba.

DSC_0172_2
DSC_0044_2
DSC_0407_2
DSC_0370

A dolgok kezdenek a helyükre kerülni… (Vi finner oss til rette…)

április 3rd, 2015 Posted by Család 1 comment

Azt hiszem a dolgaink kezdenek helyrerázódni 1,5 év után. Ennek legbiztosabb bizonyítéka, hogy megszűntem csontváznak lenni, megkönnyebbülés este kibújni a csőfarmerből :) :)
N. már fél éve dolgozik szakmájában, 200 méterre van az irodája a lakásunktól. Ez persze extra szervezést igényel, de itt ez is megoldható. A norvég munkahely valóban családbarát. N. riasztható, ha ügyeletei napjaimon ( kb. 9-10 nap havonta) nem érek oda 4-re a fiúkért. Én viszont a betegelőjegyzést a N. vidéki útjaihoz igazítom. Szóval lassan ez is kialakul.
Marcell tanárai megnyugodtak, már vannak barátai, nagy megelégedettségükre mennek egymáshoz játszani suli után is. Élvezi a napközit, mindenki csodájára jár a kézügyességének és kreativitásának. És itt nem fukarkodnak a dicsérettel. Ezt különösen szeretem ebben az országban, hogy a jót és pozitívumot domborítják ki. És nem szégyen hangosan hangot adni az elismerésnek.
Mikes pedig még mindig Mikes. A minap nylonzacskóval a lábán jött haza, mivel a méregdrága -40 fokig szigetelő téli csizmájából úgy kellett kiönteni a vizet, miután egész délelőtt megfeszített munkával merték bele vödörrel a pocsolyából. Rafael, izlandi kis barátja lelkes segítője volt ebben a projektben. Én, anyukaként pedig mentegetőzhettem az óvónő előtt, miért nem vittünk megfelelő ruhát.
Ha kirándulni megyünk, szemrebbenés nélkül gázol át a bokáig érő pocsolyában, és ha elég mélynek tartja belefekszik. Ilyenkor zsigereimben érzem azt a szülői rosszallást, amit én kaptunk volna, ha egyáltalán mertem volna csak hasonlóra vetemedni, és makulátlan új piros csizmámon vagy overálomon sárfolt esett volna. ( azóta is utálom a piros szint) Inkább elszaladtam esőruhát és gumicsizmát venni, mert a tavalyit kinőtte. Itt nincs rossz idő vagy rossz gyerek, csak nem megfelelő öltözet.
Én a többi dolgozó norvég anyukához hasonlóan nem törekszem többé, hogy mindig minden perfekt legyen. Nem ciki, ha pizza van vacsorára, ha nincs katonás rend a nappaliban, és porcicák libbenek a folyosó utánam, amikor éjszaka riasztanak ügyeletben. Itt nem jellemző a műköröm, az erős smink, itt a menő anyuka sportosan öltözik, nem tűsarkúba csetlik-botlik. Nem gond, ha a gyerek overálja sáros, a képe maszatos és kócos a haja, a lényeg önmaga lehessen. :)

IMG_4868

Az új szomszéd … :)

március 22nd, 2015 Posted by Norvégia No Comment yet

Új rezidenst kaptunk, aki végre talpraesett és akar tanulni, és ezért hajlandó dolgozni. Norvég leányzó, Budapesten végzett. :)
Jó fej, kérdeztem, hogy tud-e valamit magyarul. De nem. Azt mondta, volt 3 hónapos magyar nyelvtanfolyamuk az egyetem elején, de már a második héten feladták a reményt. Számukra annyira logikátlan a nyelvünk, hogy szinte csak kivételek vannak. A tanár lelkesen ecsetelte a magyar nyelv szabályait, aztán tanultak néhány hétig szavakat, ami mind kivétel volt. 3 hónap után nem tudtak összerakni helyesen egy mondatot. Hát a húgommal ellentétben, aki szerint egészen abszurd, hogy valaki 6 évig él egy országban és semmit nem tud a nyelvén, én megértem. Már kisiskolásként is baromságnak tartottam a magyar tanár által hajtogatott mondatot: “A kivétel erősíti a szabályt. ” Ha valaki megpróbálná logikusan elmagyarázni egy külföldinek, hogy például milyen módon képezzük a múlt időt, és ne intézze el annyival, hogy a “t” a jele, akkor rájön , hogy némely szóban az első hangzó kivételével minden megváltozik, és akkor még nem beszéltünk a tárgyas ragozásról és a személyes névmásokról.
Tehát magyar szót nem hallottam Linn-től. De. Van egy fekete-fehér macskája, aki mindig kint ül az ablakban pont konyha ablakunkkal szemben és minket néz. Igen. Ő magyar. Szóval… Egy magyar macska a szomszédunk.

IMG_4679

Sarki vihar… Uvær på Nordpolen

február 27th, 2015 Posted by Norvégia No Comment yet

Iszonyatos vihart igértek, “Ole” keresztnévre hallgató vihar megérkezett: orkánerejü széllel, áramszünettel, 3 méteres hulámmokkal, ami azt jelenti, hogy lezárják a hidat, az egyetlen szárazföldi összeköttetést. Ami tengeri közlekedést illeti: leállnak a kompok, és nem jön a menetrendszerinti hajó sem. De ami, a legrosszabb: a hatalmas szél miatt sem repülő, sem helikopter nem jön, és mentőhajó sem jön. A sziget egyetlen mentőautója ki tudja, hol vesztegel valahol fél úton Tromsø-böl haza felé. Itt ráadásul minden elektomos: a fütés is, de tűzhely is. Van vagy 250 idős ember, aki elszórva élnek, magányosan házaikban, sokszor több km-nyire egymástól. Na, ez a nagy büdös helyzet ügyeletem elején.
A havat kotorja az orkánerejű szél, pillanatok alatt eltűnik a keréknyom mögöttem, az aszfalton jég és viz, a legrosszabb kombináció, ugyanis nincs hideg -1-O fok. A szél szinte tolja le az autót az útról, szerencsére ilyen időben normális ember (az orvoson kivül) nem közlekedik. Legalább is nagyon remélem, mert nem sok mindent látok. Valami van az úton, össze-vissza dobálja a szél vagy 1,5 m magasan, majd leejti a sávomban. Csodával határos módon meg tudok állni, műanyag kukának látszik. Megpróbálom kikerülni, és persze hogy abban pillanatban felkapja a szél, és teljes erejével a motorháztetőhöz vágja. Darabokra törik. Kösz, ” Ole”! Én is szeretlek. Megyek tovább, mindjárt a rendelőhöz érek, remelém az erős szél ellenére ki tudok szállni a kocsiból. Egy 15 éves lányhoz igyekszem, aki begyógyszerezte magát, és felhivta a barátnőjét utána. Hát szegénykém a legrosszabkor. A szél kivágja az ajtót, pedig teljes erőmmel próbálom tartani. Úgy érzem mindjárt felkap, de elvergődök valahogy a bejáratig. Ekkor riaszt a telefon a tromsø-i központból. Iskolabuszunk, ami hazafelé tartott a szomszéd kistérségből felborult. A központ kiküld, mivel nincs szabad mentő vagy 200 km-es térségben. Nem sok mindent tudok meg, sem pontos helyet, sem az érintett gyerekek számát, azt sem, hogy pontosan mi történt. Nyomorult mentésirányitó Tromsø-ben ül, a legkevesebbet tud az ügyről. Nem tartom fel tovább a segélyvonalat. “mottatt meldinga”.
Terv kell, de gyorsan. Riasztom a nővért, rendeljen taxit, én nem megyek egyedül autóval, semmi értelme nem lenne, ha még engem is menteni kellene. Felhívom az osztrák kollégát, szegény most tette le a 72 órás hétvégi ügyeletét. De vészhelyet van. Ő az egyetlen mozgósítható ember. Persze ő egyébként is bírja az igazi akut helyzeteket, és hülyét kap a pszichológiától. Rögtön meg is érkezett, az itt töltött 5 évének és helyismeretének köszönhetően, már hívja is a iskolabusz sofőrjét. Információ első kézből. Szerencsére mindenki kijutott, néhány könnyebb sérült érkezik majd, az arra járó civil autósok hozzák el őket. Addig ránézek öngyilkosjelöltünkre, egy órás támogató beszélgetés következik, én pedig minden erőmmel próbálom elfojtani magamban a haragot, amit szegény lány szülei iránt érzek, hiszen ki vagyok én, hogy ítélkezzem? Kibámulnék az ablakon valami kapaszkodót ( támaszt ?) keresve, de a hóvihar szinte teljesen betemette. Nagy levegőt veszek, és bemegyek.

“Ole” pedig töretlenül csak tombol….és tombol kint a vak sötétségben…

DSC_0032

Iskolarendszer Norvégiában 2.

október 12th, 2014 Posted by Norvégia 4 comments

Igértem, hogy írok a hátrányokról is. Amik persze lehetnek akár előnyök illetve pozitívumok is. A norvég társadalmon belül is vita egyébként, hogy az utóbbi 8 év baloldali kormányzása alatt lezajlott gyökeres változtatások az oktatási rendszerben túlzottan liberális oktatáshoz vezettek. Romló egyetemi és főiskolai szintvonal, gyengébb, kevéssé motivált hallgatókkal, ami azért az ország versenyképességét hosszútávon rontani fogja, mindamellett persze, hogy sokkal elfogadóbb, toleránsabb társadalmat eredményezhet, ami ebben a soknemzetiségű és kultúrájú országban szinte elengedhetetlen. Heves viták folynak erről politikai szinten is, hiszen 8 év baloldali kormányzás után, jobbközép pártok kerültek hatalomra.

1. A norvég iskola alapvetően a középosztály iskolája.

Nem cél a továbbtanulás, nincs verseny, nincs tehetséggondozás. Alapvető cél, hogy mindenki azonos tudássál rendelkezzen függetlenül attól, milyen családból jött, mik a szülei. A különböző családi háttérrel rendelkezők gyerekek közötti különbség eltüntetése a cél, mely alapvetően a gyengébb tanuló felzárkóztatását jelenti. Nulla verseny van, némi verseny szerintem ösztönzőleg hathatna.

2. Mindenki ugyanabba az iskolába jár.

A Down-szindrómás és egyéb hátrányokkal küzdő gyermek. Elég ha csak egyetlen különleges nevelési igényű gyermek jár az osztályba, gyakorlatilag hazavágja az eredetileg gondosan felépített tanórát. Persze segít a másság elfogadásában, a kirekesztettség elleni harcban, és bár egy-egy ilyen gyerek mellé külön asszisztens tanár van beosztva, az óra tökéletesen felborul.

3. Modern iskola

Sok fejtörést okoz, hogy jó-e az, hogy például ilyen nagy hangsúlyt kap a számítógép az iskolában az első perctől kezdve, annak minden előnyével és lehetséges hátrányaival. Gyakorolják az írást. OK. Projektmunkákban (kiscsoportos) mindig van vezető a csapatban, ezzel tanulják az együttműködést, ami itt Norvégiában mindig hangsúlyos. Tök mindegy, hogy a terv később megvalósul-e, a lényeg, hogy az együttműködés jó legyen. Tartok azonban attól, hogy ez esetleg önjelölt vezéreket (vezéregyéniségeket) nevel ki, ami melegágya lehet a későbbi iskolai zaklatások és kirekesztettségnek (“mobbing”), bár itt már első osztálytól kezdve szülőértékezleteken, szóróanyagokon a mobbing-elleni küzdelemről hallunk. Lehet, hogy aggodalmaim alaptalanok. A megelőzés szerintem azonban otthon, a családban kezdődik, gyerek-szülői viszonyban gyökerezik, az iskolának sajnos vajmi kevés eszköz van a kezében. Ez persze csak az én véleményem, értékelem a lelkesedést és törekvést, ami Magyarországon a mai napig nem téma. Illetve csak beszédtéma.

4. Családias légkör

Igen fontos, hogy a gyermek jól érezze magát az iskolában, ne szorongjon, ne érezze nyomás alatt magát. A tanárt keresztnevén szólítják az első perctől, közbevágnak órán, fegyelem az órán enyhén szólva nincs. Persze mi Kelet-Európában a poroszos, tekintélyelvű iskolához szoktunk (20-25 évvel ezelőtti viszonyokról beszélek), annak minden rémálmával, rossz emlékeivel.

_DSC0017

Iskolarendszer Novégiában (Skolesystemet i Norge)

szeptember 21st, 2014 Posted by Norvégia, Társadalom No Comment yet

Egyre többet cikkeznek manapság arról, hogy a magyar oktatási rendszer mennyire elavult, mennyire nem veszi figyelembe a gyerekek életkori sajátságait, különböző fejlődési ütemét. Cél, hogy kis kockaemberek legyenek, hogy ne tudjanak, sőt ne is akarjanak gondolkodni, önálló döntéseket hozni. A költözésünkkor egyik fontos és sürgető szempont volt, hogy találjunk mielőbb gyerekbarát iskolarendszert. A fiam Magyarországon egyébként is iskolaéretlennek “ítéltetett”, melynek én őszintén örültem, mert ez azt jelentette számomra, hogy a nagy szülői igyekezetemben sem tettem/teszem tönkre gyermekkorát, azaz nem nyomorítom meg a személyiségét idő előtt. Orvosként a gyerekek idegrendszer fejlődésről kicsit többet tanulhattam, gyakorlatban láthattam több gyereket is a sajátjaimon kívül, követhettem fejlődésüket akár csecsemőkortól. Alapszabály, hogy a mozgás, a kézügyesség fejlődése az értelmi, kognitív fejlődéssel párhuzamosan, de mindenesetre szinkronban fejlődik, ha testi betegség, idegrendszeri sérülés ezt a csodálatos egyensúlyt nem zavarja meg. Elégedetten és belül mosolyogva hallgattam a magyar óvónéni fejtegetését arról, hogy bár a fiam nagyszerűen rajzol, épít és alkot bármit bármiből, de szociális és kognitív szempontból még nem érett az iskolára. Ja, és mivel nem fut elég gyorsan, nem “elég ügyes” a sorjátékban, ezért nem vehet részt az óvodai sportversenyen, mert ott az óvodának nyernie kell. (Értsd: Már az oviban versenyeztetni kell ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy a gyerek néha jól is érezze magát, ne azt érezze, hogy ügyetlen, ezért nem mehet.)
Mindez megerősített abban, hogy a fiam vagy Waldorf-os lesz, vagy elmegyünk az országból. Amikor a norvég iskolai rendszerrel ismerkedve nyilvánvalóvá vált, hogy az sokkal közelebb áll a Waldorf-hoz, mint a magyar állami iskolarendszerhez, már nem volt kétséges, hogy szerencsét próbálunk. A nyelv miatt egyébként is időre volt szükségünk, nem versenyistállóra. Türelem és felzárkóztatásra szánt idő a norvég iskolában határtalanul rendelkezésre áll.
Persze látom, hogy a rendszer itt sem hibátlan, hiszen kicsit belülről is láthatom a működést. Itt mindenki ugyanabba az osztályba jár: a koravén kis “zsenit”, az “iskolaéretlent”, de Down-kóros, Turner-szindrómás, és szellemi fogyatékos gyereket is beiskolázzák abban az évben, amikor betölti a 6 éves kort. Van, aki még 6 éves sincs, amikor iskolába megy. Viszont egyénre szabott tanterv készül az idegennyelvű kisgyermeknek, és az enyhe szellemi fogyatékosnak is. Fiam nyelvi fejlesztést kap. Ezeket a gyerekeket egy külön team kíséri figyelemmel (tanár, gyógypedagógus, zenei fejlesztő tanár, orvos, pszihológus) és bizonyos időközönként összeülnek a szülőkkel együtt, értékelik a gyerek fejlődését, és igyekeznek megoldásokat keresni az egyéni problémákra. Orvosként rendszeresen meghívnak ilyen értekezletekre. Tudom, hogy csak egyetlen speciális igényű kisgyerek tönkre tudja tenni a másik 24 tanóráját. Vannak asszisztens tanárok, akik kivezetik azt, aki nagyon zavarja a tanórát, de legtöbbször elég, ha csak mellette ül egész tanórán valaki, vannak interaktív foglalkoztató eszközök is, melyek lekötik a gyerek figyelmét (valamit, amit megfoghat, ő mozgathat, pl: saját órarend tábláján a mágneses felíratok stb.)

Főbb különbségek:
-Fő cél: a gyerek érezze jól magát, aki szorong, az nem tanul, előbb-utóbb elveszíti a kíváncsiságát a világ felé
-Vegyük figyelembe egyéniségét, de legalább ne nyomjuk el, nem az az elsődleges cél, hogy a többihez idomuljon
-Nincs verseny, ne egymáshoz, hanem önmagához hasonlítsuk a gyereket, (értsd: NINCS tanulmányi verseny)
-Fejlődését nem sietettjük, mindenkit bevárunk, hiszen tudjuk, hogy mindenki más ütemben fejlődik, más családi háttérrel rendelkezik
-Nincs büntetés, dicsérettel motiválunk, nincs jegy az első 5 évben, se fekete pont, se intő
-Nincs akkora távolság a tanár és diák között, családiasabb légkör, kvázi a gyerek sokkal kevésbé szorong
-Nem a tanterv diktál, nem az a lényeg, hogy a tananyag végére érjünk, az a cél, hogy a gyerek meg is tanulja
-Teret adunk a kiscsoportos foglalkozásnak, projekt-munka során van vezető a csoporton belül, de tudják, hogy mindenki egyszer sorra kerül, tehát a hangsúly a szociális készségek fejlesztésén van: együttműködés, alkalmazkodás
-Nem csak az elmélet bemagolása és értelem nélküli visszamantrázása a cél, gyakorlati tudás, értő olvasás, a kézműves munka és a jó szociális készség, és az igyekezet legalább annyira fontos
-Figyelembe veszik az életkori sajátságokat: iskolakezdés 08:30, rövidebb tanórák, hosszabb szünetek, órandszerű szabad foglalkozás: kirándulás, úszás, síelés, horgászat, (sportversenyek helyett)

A hátrányokról legközelebb…

_DSC0009
DSC_0041
DSC_0004
IMG_3403

Sirályok… (Måka…)

május 19th, 2014 Posted by Norvégia, Társadalom No Comment yet

Számunkra kuriózum a tenger mellett lakni. Sőt. Külön jó volt a sirályokat (måka) hallgatni, akik néha tényleg hihetetlen vehemenciával képesek hajba kapni. Valahogy a tengerpari “feeling-et” erősíti. Nos a helyiek nem így vélik. Hihetetlenül elszaporodtak az utóbbi időben a helyiek szerint, és a település bizonyos részein olyan zsibaj rendeznek, hogy nem tudnak aludni tőlük. Parázs vita bontakozott ki a Facebook-on, hogy mi történjen velük. Az egyik csoport a megtizedelésüket követeli, és a fylkesmann-hoz fordulna(a norvég ÁNTSZ) , a másik tábor a megmentésükért kampányol. Hihetetlen energiák kerültek szabadjára. Szegény sirályok, ha tudnák….